Kezdő hegymászónak vallja magát Lovász György, aki a karate sportágat követően néhány éve új hobbira talált. Feleségével, Lovászné Drahó Évával közösen már megmászta Ausztria néhány csúcsát, és a via ferrata (létrákkal, lépcsőkkel, hidakkal, fémkábelekkel felszerelt hegyi út) izgalmaiba is belekóstolt. A folytatást egy hirtelen jött ötlet vezérelte. Lovász György egy közösségi oldalon osztotta meg, hogy magashegyi túrához keresnek csatlakozni vágyókat, ami a Himalája 5360 m magasan fekvő alaptáborát célozza meg. A létszám folyamatosan változott, s a nyolcból végül három főre zsugorodott. A házaspárt barátjuk és sporttársuk, Kiss Ildikó kísérte el.
– Az igazi kihívást maga a magasság jelenti, amire nem is nagyon lehet felkészülni. Az emberi szervezet különbözőképpen reagál az oxigénhiányos állapotra. Emiatt mászás közben akklimatizációs napokat kell beiktatni, amit nagyon komolyan kell venni, és az emelkedésnek is vannak szabályai. Ilyen pl., hogy 4-600 m-nél többet nem lehet emelkedni két alvás között. Hiába van az ember jó kondícióban, hiába érzi azt, hogy még menne, meg kell pihenni, különben előjöhetnek ezek a tünetek, s bizony ezek is lehetnek tragikus végűek – osztja meg a legnagyobb veszélyt jelentő tényezőt az „Úton” címet viselő rendezvény előadója.
A Városi Könyvtárban tartott képes úti beszámolón elhangzott, az indulásra szisztematikusan készültek. Ez részben azt jelentette, hogy a költségeket több ütemre osztották, közben pedig elméletben és fizikálisan is hangolódtak. Ugyancsak takarékossági szempontból a Delhi-Katmandu útvonalat választották, ahonnan Luklába utaztak. Itt kezdődött a 12 napos kalandtúrájuk, amit kétnapos akklimatizáció egészített ki. Szakképzett vezető és teherhordók segítségével mintegy 110 km-t tettek meg, a felfelé vezető úton napi 6-7, visszafelé pedig átlagosan 8-10 km-t.
Mindenkit megnyugtatott, a felszerelés terén nem kell nagy beruházásokra gondolni. „Pufi” dzsekivel kiegészített sportruházatban, csősállal a nyakukban és sétabottal felvértezve vágtak neki az alaptábornak, ami tökéletesen elégségesnek bizonyult.
Az előadó kiemelte, a cél sikeres eléréséhez fontos a megfelelő ritmus kiválasztása is. Ez lényegesen megkönnyíti a mászást és hosszabb időtartamú sétát is lehetővé tesz, hiányában azonban 5-10 perces gyaloglások után mindig pihenőt kell tartani.
Elhangzott, az éjszakákat fűtetlen szállásokon töltötték, ahol csak a közösségi helyiség nyújtott némi meleget. Az étkezést egyszerű alapanyagok felhasználásával készült, változó mennyiségű adagok jelentették, panaszra azonban nem volt okuk. A vezetőjük egyszer arra is felhívta a figyelmüket, hogy Nepálban ételt soha nem hagynak meg. Ettől kezdve Lovász György és felesége közösen rendeltek egy levest és egy főételt, ami mindig elegendőnek bizonyult.
– Nem igazán a sportértéke miatt mentem el, hanem inkább lelkileg jelentett nagyon sokat – értékelte az október 18-a és november 4-e közötti zarándoklatot Lovászné Drahó Éva. – Feltöltődik az ember, megtanulja értékelni a másiktól kapott apró segítségeket, emellett pedig gyönyörűszép helyeken jár.
Bár a Himalája expedíciót a prospektusok 18-55 év közötti felnőtteknek ajánlják, a valóság mást mutat. Nem egy esetben találkoztak nyugdíjas korú hegymászókkal is, akik sikerrel vették az akadályokat. Lovász György szerint a kettő között van az igazság. A küldetés nem feltétlenül életkor függvénye, viszont megfelelő kondíció és előzetes felkészülés semmiképp sem szabad nekivágni.
