Van egy érdekes fogalom, főleg a néprajz körében, ez pedig a visszatanítás. A visszatanítás dióhéjban azt jelenti, hogy a régi népi fogásokat, munkafázisokat és egyéb tudást a még élő források a későbbi generációknak újra megtanítják. Vagyis a tudás nem apáról fiúra és anyáról leányra száll, hanem generációkat kihagyva újra elsajátítják az érdeklődők.
Pontosan ez jut eszembe a figyelemfelkeltő kampányokkal kapcsolatban. Lehet, hogy szerencsés vagyok, mert nekem evidens, hogy felelősen kezeljük a ház körül és a házban keletkezett hulladékot. Vagy természetes, hogy a család az első és legfontosabb az ember életében. De sokaknak nem az…
Ezek a gondolatok mostanában a TeSzedd mozgalom kapcsán jutottak az eszembe, arról már nem is beszélve, hogy nálunk minden év a család éve és minden nap gyermeknap, anyák napja és apák napja.
Szóval TeSzedd. Egyrészt tiszteletre méltó a kezdeményezés és a konkrét munka, amellyel a civilek megtisztítják szűkebb-tágabb környezetüket, másrészt őrület, hogy erre kampányt kell szervezni. Hogy nem evidens minden ember számára, hogy maga körül tisztaságot és rendet tartson. Hogy nem dobjuk el a szemetet akárhol. Egyáltalán: nem szemetelünk sehol.
Minden nosztalgia nélkül, de tény: a régi falusi gazdaságokban minimális volt a kezeletlen hulladék. A modern élelmiszeripar, a fogyasztói társadalom és nem utolsó sorban a marketing hajszolta bele az emberiséget a csomagolóipar felemelkedésébe és az észveszejtő hulladékgyártásba. Mert tulajdonképpen minden, ami körülvesz bennünket előbb-utóbb hulladék lesz. Ez a tárgyak életének rendje. Ismerős, ugye?
A műanyag lett a huszadik század egyik legnagyobb találmánya. Egyszerűen szerelmes lett bele az ember. Műanyag volt minden: az evőeszközök, a bútorok, a ruhánk, és lassan a műanyag beköltözött a testünkbe is. Az angol nagyon találóan fejezi ki: a műnyag = plastic. A plasztikai sebészet pedig plastic surgery. És ez még csak a kisebbik baj: a műanyagok mikrodarabjai az emésztőrendszerünkbe is bejutottak. S vajon mi lesz a következő lépés? A DNS-ünk…
A legtöbb műanyag hulladék a csomagolásokból származik, amelyeket csupán alig egy óráig használunk. Ma már tudjuk, hogy konkrét szemétszigetek úsznak az óceánon és naponta több fotó és videó is készül bajbajutott, vagy éppen elpusztult állatokról, akik a mi szemetünk miatt jutottak szörnyű sorsa. Beláthatatlan következményei lettek ennek a műanyagszerelemnek. Bár a műanyag évszázada épp csak véget ért: itt vannak a lebomló, környezetbarát, újrahasznosított csomagolóanyagok. Amiket ugyanúgy elő kell állítani, szállítani, stb, stb, stb. Ördögi kör…
Talán nem köztudott, de nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megakadályozzák az emberiség belefulladását a saját szemetébe, és hogy megállíthassuk ezeket a halálos folyamatokat. De egyelőre nem igazán látjuk még a konkrét eredményeket. Amit viszont mi tehetünk az nem más, mint a józanésszel való gondolkodás. A szelektív hulladékgyűjtés hamarosan egész Európában kötelező lesz és ezen felül a legfontosabb, hogy magát a csomagolást helyezzük teljesen új alapokra és eleve feltegyük magunknak a kérdést: tényleg kell ez nekem?
Ha pedig a saját házunk táján rendet tettünk marad az, amit még megtehetünk: felszedjük azt a szemetet, amit mások felelőtlenül eldobtak. És talán visszatanítjuk a még nem szemetelő generációt is. Ahogy pedig kívül a környezet, úgy belül is megtisztul az ember: a gereblyézés és szemétszedés közben valahogy a belső kezeletlen hulladékokat is könnyebben leteszed.