Menu
in ,

A toronyóra és a harangok felújítására gyűjt az Ótemplom

Kepenyes György egyházgondnok és Lázár Zsolt esperes

Kepenyes György egyházgondnok és Lázár Zsolt esperes

Megállt az idő. Legalábbis az Evangélikus Ótemplom toronyórája szerint. Sokan talán észre sem vették, hiszen a mai digitális világban már nem a város fölött magasodó szerkezet mutat utat a percek múlásának számbavételében, mégis egyfajta megmagyarázhatatlan hiányérzetet keltett azokban, akik még nem felejtettek el olykor felfelé nézni. S mintha az épület lelkét jelentő harangok is belefáradtak volna az évszázados robotba, követték társukat, és elcsendesültek.

Prózaibban szólva persze mondhatnánk azt is, hogy esedékessé vált az eszközök korszerűsítése, amit az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség egy jótékonysági gyűjtésből szeretne megvalósítani.

– A harang egy különleges hangszer. Beszélni nem tud, de meg tud szólalni. Hangjával emlékszik Nándorfehérvárra, istentiszteletekre, misékre hív, és elsiratja a halottakat – sorolta a harangok évszázadok alatt sem fakult szerepét Kepenyes György, miközben a 25 m magasban lévő toronyszobába araszolt. – Jelenleg három harangunk van. A 13 mázsás, 137,5 cm átmérőjű nagyharangot a Meljan család adományozta a 19. században, 8 mázsás testvére pedig a Szrnka család jóvoltából került az Ótemplomba. A legkisebb mindössze 152 kg-os és 69 cm átmérőjű. Eredeti formájukban az I. világháborúig szolgálták a lakosságot, majd 1936-ban újraöntötték őket – avatott be a részletekbe a közel négy évtizedes szolgálatot teljesítő egyházgondnok.

Kepenyes György egyházgondnok

Hozzátette, valamennyit a Seltenhofer Frigyes Fiai harangöntő gyárban öntötték újra Sopronban. Működtetésük az 1960-as évek végéig kézi erővel történt. Ekkor villanymotoros rendszert építettek ki, ami lentről vezérelhető és programozható volt. A technikai fejlődés azonban ismét túlnőtt rajtuk, ezért lépniük kell.

Terveik szerint a harangokra golyós csapágyakat szerelnek fel, és mágneses rendszert alakítanak ki. Továbbá a harangok nyelvét is elfordítják pár fokkal. Ezáltal megváltozik az ütés helye, ami megóvja a harangokat az esetleges repedésektől. Emellett a kisharang cseréje is megvalósul.

Lázár Zsolt esperes elmondta, az utolsó nagyobb felújítás 2009-ben volt az templomukban. Akkor megjavították a harangokat és az óralap szerkezetét is korszerűsítették. Tíz év elteltével azt látják, hogy ismét van dolguk.

– Nagyon sok minden átalakult az utóbbi évtizedekben, hiszen most már mindenkinél ott lapul egy óra vagy egy telefon, amelyek megmutatják a pontos időt. Az egyház számára azonban a harangok működtetésének jogosultsága továbbra sem kérdéses. A felügyelővel és a gondokkal történt egyeztetés után a kérdést a presbitérium elé vittük. Jóváhagyásukat követően olyan vállalkozót kerestünk, aki a harangok és az óraszerkezet korszerűsítését együttesen is el tudja végezni. Így jutottunk el a Toronymester Kft.-hez, amely megfelelt az elvárásnak – tájékoztatott a fejleményekről.

A felújítás teljes költsége 2,8 millió Ft, amelynek alapját egy félmillió forint értékű felajánlás képezi. A fennmaradó részt adományokból és az egyházmegye támogatásából kívánják megteremteni. Ennek részeként március 31-én áldozati vasárnapra várják a híveket.

Kérik a gyülekezet tagjait, hogy adományaikat névvel és címmel ellátva helyezzék el március 31-én 10 óráig az Ótemplom oltára előtti asztalon. Köszönettel veszik továbbá a Lelkészi Hivatalba személyesen eljuttatott vagy az átutalással az 11733058-20011150-00000000 számlaszámra befizetett felajánlásokat is. Ez utóbbi esetben kérik feltüntetni: adomány az Ótemplomra.

A felújítás előreláthatóan egy hónapot vesz igénybe,  vagyis harangzúgás kíséretében várhatóan virágvasárnap már újra ketyeg az Ótemplom toronyórája.

Exit mobile version