A település beiktatásának 689. évfordulójára emlékeztek április 18-án a Jubileumi Emlékháznál. A megjelenteket a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület nevében Virág Sándorné köszöntötte, majd Aszódiné Nyéki Valéria egy dallal tisztelgett a jeles dátum előtt.
Virág Sándor önkormányzati képviselő elöljáróban Babits Mihály gondolatit idézte, hangsúlyozva, mindenki magában hordja az emlékeit, a tájat, ahová tartozik, és az embereket, akikkel mindezen osztozik. Mint megfogalmazta, a hősök tisztelete és a hazaszeretet nem feladat, sokkal inkább önmagunk elfogadása. Aki szereti a hazáját, saját sorsát szeretheti benne. Aki pedig eldobja a hagyományt, önmagát tagadja.
– 689 évvel ezelőtt, ezen a napon kelt egy okirat, amelyet Károly Róbert királyunk írt alá, és pecsételt le. Ezzel lezárt egy határvitát. Egy olyan vitáról volt szó, ami a településünkön zajlott, ami bár akkoriban még nem volt önálló, bizonytalan viszonyokkal rendelkezett. Egy része Fehéregyházához, másik része Hénhez tartozott. Fehéregyház a mostani Mogyorósi-halom környékén volt, Hén pedig a Bika-halom közelében. Mindkettő egy magasabban lévő, nagyobb terület, hiszen a folyók akkoriban még nagyon rakoncátlanok voltak, és nem épültek gátak, amelyek megálljt szabtak volna nekik – idézte fel az előzményeket.
Emlékeztetett, a tatárjárást követő időszak Békésszentandrás életében is nagy fordulatot hozott. A kunok betelepítésével megérkeztek az úzok is, akik északra és délre vándoroltak. A déli területeken határvitába keveredtek, aminek következtében Nagymartoni Pál országbíró 1329. november 20-án arra kérte az aradi káptalant, hogy a határok felújításával határozza meg Békésszentandrás helyzetét, és hozzanak döntést arról, hogy Fehéregyháza területén belül van vagy sem.
1330 áprilisában megtörtént a határjárás. Az Úzvásári család ennek keretében bizonyító erejű határjeleket tudott felmutatni, ezért a falubirtokot az ő javukra iktatták be. Erről a beiktatásról az aradi káptalan április 18-i oklevelében tett jelentést Károly Róbertnek, ezért ezt a napot tekintik a település születésnapjának.
Úgy véli, a békésszentandrásiakat a közös öröm, a közösen elvégzett munka és az együtt megélt hagyományok teszik közösséggé. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ragaszkodnunk kell a régihez, hanem egyúttal azt is, hogy meg kell ünnepelnünk azt. Gyökereink őrzése továbbá a nemzet jövőjének zálogát is jelentheti. De legalább ennyire fontos az is, hogy tartozzunk valahová, hiszen ez az érzés adhat erőt a mindennapok küzdelmeikhez és céljaink eléréséhez.
A beszédet követően Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson verse hangzott el, majd a megemlékezők hagyományosan nemzeti színű szalagokat kötöttek az emlékház kerítésére.
