Menu
in ,

Most évekre eldőlhet a KKV szektor sorsa

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködésével – a területi iparkamarák bevonásával – egy országos Szakmai Fórum sorozatot szervez, amelynek szakmai témája az ITM gondozásában jelenleg még kidolgozás alatt lévő KKV-Stratégia.

A Békés megyei rendezvényre április 25-én került sor Békéscsabán, az iparkamara székházában, ahol Szepesi Balázs, gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár egyeztetett a Békés megyei érdeklődő vállalkozókkal. A résztvevők igen aktívan vettek részt a kerekasztal-beszélgetésen, konkrétumok hangzottak el mind a tapasztalatok, a nehézségek, mind a javaslatok terén.

Mint elhangzott, a KKV-szektor igen jelentős réteg a gazdaságban, igen kreatív és elkötelezett, amely azonban csekély érdekérvényesítő képességgel bír. Éppen ezért üdvözölték a képviselői azt a szándékot, hogy stratégiai jelentőséget tulajdonít neki a kormányzat.

A rendezvényen Szabó Géza, a BMKIK alelnöke úgy fogalmazott, hosszú évtizedek után következhet egy olyan pillanat, amikor a rendszeresen emlegetett és mindig támogatni szándékolt kkv-szektor részére elkészülhet egy olyan stratégiai anyag, ami nemcsak a szlogenek szintjén, hanem a gyakorlatban is megérinti ezt a gazdasági réteget. Mindez azért is fontos, mert véleménye szerint a gazdaságfejlődésnek abba a szakaszába értünk, ahol minden megváltozik.

– Új helyzet alakult ki: bekövetkezett, bekövetkezik az új ipari forradalom a digitalizáció, az innovációk képében; a munkaerőpiac pálfordulatot vett; hamarosan generációváltás is lesz. Mindezekre a kkv-ék nincsenek felkészülve, felkészítve. Ezekben a kérdésekben segíthet az tervezett kormányzati stratégia – fogalmazott az alelnök.

Szepesi Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, a kormány 2030-ig szóló kkv-stratégiáját kidolgozó csapat vezetője úgy fogalmazott, a cél egy olyan együttműködés kiépítése a vállalkozói szektorral, ami a sok egyenkénti halk hangot össze tudja állítani egy erősebbé.

Kitért arra is, hogy a kkv-szektor gazdasági átalakuláson megy keresztül, és több kihívással is szembesül; szintén a munkaerőhiányt, a generációváltást és digitalizációt emelte ki. Ezért a stratégia célkitűzése, hogy egy olyan üzleti környezetet teremtsenek a szereplőknek, ami a sokszínű vállalkozói világ minden eleme, tagja számára lehetőséget ad a stabil továbblépésre, valamint, hogy a kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező cégeknek megadjanak minden alkalmat arra, hogy ezzel a potenciállal élni tudjanak.

BMKIK sajtó

Exit mobile version