Hegedűs Éva
A könnyeikkel küszködtek a Gondozási Központ lakói május 6-án. Az intézmény anyák napja tiszteletére egy ünnepi műsorral lepte meg az időseket. Meghívott vendégeik változatos műsorszámokkal, verssel, dallal és tánccal kedveskedtek a számukra.
– Igyekszünk mindig valami újítást bevezetni. Mindenféle anyák napi műsorunk volt már. Sokáig a dolgozóink énekeltek és mondtak verseket, idén azonban gondoltunk egy nagyot, és táncosokat hívtunk. Mellettük az iskolások sohasem maradhatnak el, akik mindig megmelengetik az időseink szívét. Olyannyira, hogy ilyenkor elerednek a könnyek, és sírnak-rínak, ezért ezúttal szerettük volna egy kicsit felvidítani őket – beszélt a korábbi évek tapasztalatairól Virág Sándorné intézményvezető.
A műsort Kisné Pásztor Edit, az intézmény munkatársa verssel nyitotta, majd a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola tanulóinak anyák napi összeállítása következett. Zárásként a Békésszentandrási Vértessy Tánc-sport Egyesület növendékei léptek a képzeletbeli táncparkettra, majd latin és standard táncokkal csempésztek jókedvet a széksorok közé.
– Nagyon tetszett a műsor. Nívós volt, látszott, hogy a gyerekek a legjavát igyekezték adni a tudásuknak. Megható volt – mondta elérzékenyülve Rácz Ferencné Ibike, aki a műsor alatt le sem vette a tekintetét az apróságokról.
A 86 éves néni három éve az intézet lakója. Ideje nagy részét a szobájában tölti, amin három lakóval osztozik. Fia és menye rendszeresen látogatják, nemrégiben azonban dédunokája született New Yorkban, ezért a menye kiutazott a családhoz segíteni. Anyák napján leginkább rájuk gondol, de ilyenkor mindig eszébe jut szeretett édesanyja is, akit már negyven éve veszített el.
– Nagyon szerettem. Emlékszem, nagyon beteg volt, a főorvos azt mondta, hogy már csak egy-két napja van hátra. Azt hittem, megőrülök. De végül negyven napon keresztül ápoltam. Narancslével és tejjel adtam neki egy kis erőt, mert azokat nagyon szerette. Aztán egy napon végleg elment – idézte fel egy fájó sóhajjal kísérve a féltve őrzött emlékeket. – Ma is hiányzik, mindig is hiányozni fog.
Virág Sándorné úgy látja, hogy alapvetően szoros kapcsolatot ápolnak az ellátottak a családtagokkal. Ha olykor a felek mégis eltávolodnának egymástól, igyekeznek ők is segíteni, erősíteni a rendszeres találkozásokat.
Bár tudják, hogy a családot intézményi keretek között nem tudják teljesen pótolni, jó szóval, mindennapi odafigyeléssel és gondoskodással el tudják feledtetni az idősekkel a megváltozott élethelyzetet. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a bizalom kiépítésére is, ami fontos szerepet játszik abban, hogy megszépítsék a bentlakók mindennapjait.
