Immár hagyomány a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban, hogy a tanári kar, a technikai dolgozók és a nyugdíjas pedagógusok május végén, június elején egy napot arra áldoznak, hogy a közösséget építendő ellátogatnak az ország egy pontjára, kirándulnak, felmérik az egyes borvidékek állapotát, túráznak is egy kicsit – szóval jól érzik magukat együtt.
Az idei évben az úti célok közül végül Szekszárd mellett döntött a testület. Mivel nem éppen a szomszédban található ez a remek kisváros, már reggel 7 órakor el kellett indulnunk, főleg úgy, hogy az egyik megálló a soltvadkerti cukrászda volt, ahol pedig az ember nem öt percet szokott tölteni. A sors szeszélye végül úgy hozta, hogy Soltvadkert helyett Dunaföldvár hasonló intézményébe látogattunk el, de az eltöltött idő itt sem volt végül kevés.
Ezek után épp időben, 11 óra körül érkezett meg a társaság Szekszárdra, ahol rövid sétát követően el is értünk a nap első helyszínéhez, a Babits-házhoz. Itt tárlatvezetés mellett két csoportban megtekintettük a nagy nyugatos költő szülőházát. A hagyományos kiállítás mellett interaktív módon is lehetett ismerkedni Babits életével, műveivel, pályájával. Két épülettel arrébb egy másik 20. századi alkotó, Mészöly Miklós lakóháza áll, melyben szintén berendezték a szekszárdi múzeum dolgozói az író dolgozószobáját, ill. az előtérben az informatív interjú- és naplórészletekből kiolvasható az életpálya is. Utóbbi kiállítást már csak az elvakult irodalomrajongók nézték meg, akik így a csoporttól kissé lemaradva érkeztek a nap legmeredekebb programjához.
Egy kissé csúszós, ám nem túl hosszú szakaszon kapaszkodtunk fel a kilátóhoz. Sajnos az előző éjszaka a városra zúduló eső nem könnyítette meg a feljutást, de szépen lassan előbb-utóbb mindenki felért a szőlőfürtöket ábrázoló, impozáns építményhez. Ekkor azonban az addig sem éppen kegyes időjárás végleg ellenünk fordult: sűrű, hideg, apró szemű eső érkezett, így épp csak hogy körbenéztünk a Kálváriáról, és siettünk is tovább a várva várt következő programpont helyszínére.
Az együtt töltött napok egyik legderűsebb pillanata mindig a közös ebéd, melyet az idén az Fritz Borászatban költöttünk el. Természetesen nem utasítottuk vissza a rendkívül ízletes, kóstolásra kínált borokat sem, ha már olyan kedvesen felajánlották őket. Szekszárd vörösborairól híres leginkább, de módunkban állt fehér kadarkát és rozét is kóstolni a klasszikusok előtt. A rendkívül szépen kiépített pincészetben jó hangulatban, cigányzene mellett fejeződött be a kései ebéd, hogy aztán visszaszállván a buszra hazainduljon a társaság.
Újabb remek napot tudhattunk magunk mögött, melyet azzal a meggyőződéssel zárhattunk, hogy egy jó közösséget alkotó csapat tagjai vagyunk, és egy olyan intézményhez tartozunk, mely fontosnak tartja, hogy tagjainak építő jellegű élményekben is része legyen. Egyetlen feladatunk maradt: kitalálni, hova utazzunk jövőre.
NJ
