Tizenkét napot töltöttek Békésszentandráson a csángó gyerekek. A táborozók a Bákó megyei Magyarfaluból érkeztek, amely az egykori Etelköz területén helyezkedik el. A településen 450 ház található, s bár az ott élők csak magyarul beszélgetnek egymással, mindenki ért románul is.
– Ahogy béjött a faluba a magyariskola, az öregek elkezdték gyűjteni a magyar énekeket, táncokat. Hagyományőrző vagyok a magyar faluban, nékem is van egy énekes-táncos csoportom, s most tanyítsuk eléfelé a gyerekeket, hogy ne felejtsék el. Hamarább nehezebb volt, de most már könnyebben megy. Magyaróra, ének, tánc, mese, imádság, minden van, ami csak lehetséges – avatott be a jelenlegi helyzetbe Bogdán-Gatu Klára, a csoport vezetője.
A történelem viharai miatt azonban az identitásukat maguk is nehezen határozzák meg. Azt látják, hogy Romániában románként kezelik őket, noha a nyelvük, kultúrájuk, vallásuk, de még a kinézetük is jelentősen különbözik tőlük.
– Kivál még az arcik is a magyarnak – mutatott rá a két nép közötti alapvető eltérésre Klárika, bár azt is elismerte, hogy a tradicionális csángó ruházatot egyre ritkábban öltik magukra. A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programnak köszönhetően úgy érzik, az anyaország újra odafigyel rájuk, és támogatja fiataljaikat.
A táboroztatás 19 éve indult, mindössze tíz gyermekkel. Papp Dezső egy könyvet olvasott a hazánktól messze szakadt kisebbségi népcsoportról, ami felkeltette az érdeklődését. Nem sokkal később a jászberényi Csángó Fesztiválon keresztül felvette velük a kapcsolatot, és meghívta őket a településre. Emlékei szerint a vendégek eleinte nem nagyon mertek megszólalni magyarul, öltözködésük, viselkedésük pedig nagyon nehéz életkörülményekről árulkodott. Ma már ezeken a területeken nagy változásokat tapasztalnak.
Érdekességként elmondta, hogy mivel a csángók a Kazinczy-féle nyelvújításból kimaradtak, a magyar nyelv megértése számukra továbbra is kisebb-nagyobb nehézségekkel jár. Fordított esetben utazásaik során ugyanezzel a problémával szembesültek Csángóföldön. Az idősebbek szavát alig-alig, vagy egyáltalán nem tudták értelmezni, ami tükrözi a köztük lévő több évszázados szakadékot.
Példaértékűnek tartja a gyökereikhez való erős ragaszkodást is. Igaz, a megélhetés miatt a fiatalok gyakran útra kelnek, de egy ház felépítéséhez, ill. a családalapításhoz szükséges összeg megteremtését követően hazatérnek.
– Fontos, hogy magyar közegben tanulhassanak egy kicsit. Érezzék a magyarok szeretetét, és tudják, hogy ők idetartoznak. Igaz, hogy a történelem messze sodorta őket az anyaországtól, és mintegy hatszáz évnek kellett eltelnie, hogy újra felvegyük velük a kapcsolatot, de hisszük, hogy újra közel kerülhetünk egymáshoz – vetítette előre reményeit.
Sajnálattal beszélt arról, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem sikerült állami támogatáshoz jutniuk. A tábor a helyi önkormányzat segítségével és vállalkozók adományaiból valósult meg, tartalma azonban korántsem csorbult. A részletekről szólva elmondta, a délelőttöket a gyerekek tanulással töltötték, délutánonként pedig kézműveskedés és kirándulások várták őket. Kivételt képezett ez alól a vasárnap, amikor délelőtt misén vettek részt, délután pedig szabadprogram várta a vendégeket.
A csángó gyerekek elmondásaiból az is kiderült, hogy szívesen járnak a magyarórákra. A közösség és jó hangulat mellett az is vonzó számukra, hogy a megtanultak után jutalom jár. Ezek egyike a békésszentandrási tábor. Kizárólag azok vehetnek részt rajta, akik a tanév során rendszeresen látogatták a foglalkozásokat. A szervezők célja, hogy a fiatalok nyelvtudása és identitástudata erősödjön, s csángó vendégeik az összetartozás érzésével lelkükben távozzanak.
