in ,

Mester és tanítványainak munkái láthatók a minigalériában

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Beköltöztek a Művészetek Nyári Táborának alkotásai a Szarvasi Járási Hivatalba. Az ötlet a legutóbbi, március 20-i tárlatmegnyitón merült fel, amelyen Korbely István festőművész is közreműködött. Július 12-én ő és tanítványai mutatkoztak be, és elhozták a múlt héten zajlott tábor terméseiből a kedvencüket.

Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője köszöntőjében rámutatott, hetente 2000-2500 fő fordul meg a helyszínen. Mindezt szeretnék kihasználni, és a közigazgatásban vállalt szerepük mellett a helyi tehetséges alkotóknak is megmutatkozási lehetőséget kínálni.

Terhesné Szekera Ilona visszatekintett a festőtábor történetére. Mint megfogalmazta, noha a nyári elfoglaltság mindössze 14 éve indult útjára, sok változáson ment keresztül. A kezdetekben dr. Reszkető Péter vezetésével a Ruziscskay György Közalapítvány és a Vajda Péter Művelődési Ház fogta össze. A célközönséget főként a gyerekek jelentették, akik közül eleinte mintegy 10-12 főt sikerült megszólítani. A tábor vezetője Rómer Ilona művésztanár volt, akinek a munkáját Komár Ella fazekas segítette.

A későbbiekben egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttek részéről is, ezért a különböző korosztályoknak egyaránt teret biztosítottak. Ekkor kapcsolódott be a táborba Korbely István festőművész, aki azóta művészeti vezetőként egyengeti az alkotni vágyók lépéseit. Vendégművészként több ízben Harsányi Zsuzsanna és Rómer Ilona is megfordultak a táborban, Bereznai Péter, Szuhaj György pedig biztató szavakkal és kritikával járultak hozzá a sikerhez. Idén Gróf Zoltán kecskeméti festőművész kapcsolódott be a művésztábor életébe, aki az olajtechnikával ismertette meg a résztvevőket.

– Mi sem bizonyítja jobban a sikert, mint az, hogy nagyon sok a visszatérő táborozó, akik időközben bevonzották a barátaikat, az exüket, az édesanyjukat vagy a gyermeküket – szólt örömmel az egyre növekvő létszámról.

Hozzátette, a tábor jelenleg a Tessedik Sámuel Múzeum közreműködésével zajlik, a helyszín azonban változatlan.

Korbely István művészeti vezető a részletekről szólva elmondta, a Művészetek Nyári Táborába ezúttal harmincan jelentkeztek. A legfiatalabb mindössze 12 éves volt, a legidősebb pedig 78. A részvevők háttérismerete rendkívül változatos volt. Voltak olyanok, akik itt ismerkedtek a festészettel, de akadtak olyanok is, akik civilben a társzakmákban – belsőépítész, látványtervező, grafikus – mozognak otthonosan. A települések között Szarvas és Békésszentandrás mellett Mezőtúr, Délegyháza, Szeged, Kondoros, Solymár, Parajd és Pozsony is képviseltette magát.

– Itt mindenki műkedvelő. Arra nincs idő, hogy évekig tanuljuk az anatómiát, a színelméletet és a kompozíciót. A perspektíváról azért beszélünk, mert azt rövidebb idő alatt is el lehet sajátítani. Szeretném elérni, hogy a táborozóknak legyen önbizalmuk. Ha a szabályok, alaptörvények kerülnének előtérbe, akkor elbizonytalanodnának, mondván, hogy ehhez még nem értenek, és nem lenne sikerélményük – vélekedett a magát inkább segítő barátnak aposztrofáló mester.

Rómer Ilona festőművész Horváth Piroska: Boldogság piktora című versével emelte a megnyitó fényét, ezt követően pedig a szervezők a Minden ami Szarvas csapatával karöltve mindenkit vendégül láttak egy pohár pezsgőre.

0

Életmódfesztivál Mezőtúron augusztusban

0

Szerelem, ó szerelem – magyarul és szlovákul