in

Tábor az összefogás és kézművesség jegyében

0

Összefogtak a békésszentandrási kézművesek a gyerekekért. A Békésszentandrási Kézműves Egyesülete, a Valami közösség a Körös Művelődési Ház és Könyvtárral, Szécsi Balázs ezermesterrel és Lázár Mihály virágkertésszel karöltve július közepén táborozni hívták a gyerekeket. Az időpont egybeesett a csángó vendégek látogatásával, így ők is több ízben bekapcsolódhattak a programokba. A helyszín a Közösségi Ház épülete volt, ahol a gyerekek 9-16 óra között tüsténkedhettek.

– Gyorsan egymásra találtunk a társszervezőkkel, kölcsönösen segítettük egymást. Egyedül mindannyian kevesek lennénk ahhoz, hogy egy egész hetet megtöltsünk programokkal, így viszont összeraktuk az ötleteinket, az erőinket, és közösen szerveztük meg a kézműves tábort – mesélt az előzményekről Balla Edit, a Békésszentandrási Kézműves Egyesület vezetője.

A húsz csángó gyermekhez ugyanannyi békésszentandrási, ill. szarvasi fiatal csatlakozott, akik közül sokan visszatérő jelleggel vettek részt a táborban. A középpontban minden nap az alkotás állt, ami gyakran újrahasznosított anyagokból történt.

Az alapanyagokról a helyiek gondoskodtak. Jól tükrözte a segítő szándékot, hogy a tábor kezdetét megelőzően több zsák petpalack sorakozott az udvar hátsó szegletében, amelyek egy részéből a gyerekek kerítést eszkábáltak, játékokat, virágtartót készítettek, a másik feléből pedig játékházikót állítottak össze. A fennmaradó darabkákat szorosan egymást mellé illesztve kör alakban összeragasztották, vastag karton tettek a tetejére, majd színes anyaggal vonták be. Ezzel a módszerrel strapabíró házi puffok készültek, amelyek az otthonokban is megállták a helyüket.

Emellett papírdobozokból hangszereket, konzerves dobozból ceruzatartót álmodtak meg, a kertészkedés jegyében pedig kövirózsát ültettek és virágkompozíciókat varázsoltak. A technikák között megjelent a kéknyomat és a csomózás is, valamint a résztvevők a textilfilces rajzolást is kipróbálhatták.

– Sokszor a saját pénzünket tesszük bele, ezért igyekszünk olyan dolgokat kitalálni, amit az anyagi lehetőségeink megengednek. Pénzt nem fogadunk el, de az eszközöknek, anyagoknak nagyon örülünk. Szeretnénk a gyerekekben is a környezettudatos szemléletet és a kreativitást erősíteni. Persze az lenne a legjobb, ha a petpalackokat teljesen kivonnánk az életünkből, de már az is jelentős előrelépés, ha kevesebbet használunk belőlük – fogalmazta meg küldetésüket Cziglédszky Mariann, a Valami egyik megálmodója.

A szervezők ügyeltek arra is, hogy a gyerekek kedvük és kitartásuk szerint dolgozhassanak. Így aki egy kis szusszanásra vágyott, kimehetett a szabadba, és az udvari játékok között töltődhetett fel. Ráadásként a csángó és magyar gyerekek az Arborétumban kialakított Csodaösvényt is bebarangolhatták, ahol kisebb csapatokat alakítva fűzték szorosabbra a kapcsolatot.

A táborzárást egy rögtönzött kiállítás és egy mini koncert jelentette, amelynek keretében felavatták saját készítésű sámándobjaikat és szambatökjeiket is.

Németh Gabriella (Fotó: Babák Zoltán)0

Németh Gabriella különleges estje

0

Nők harca, sok futkosással