Timkó János Hosszú, Ferdinánd, a Zeneszerző és Brick szerethető alakjai után egy zseniális, de ellenszenves figura bőrébe bújik majd, de – hiszem – a színésztől megszokott átéléssel játssza majd el Taruffe nehéz szerepét. Vannak a világirodalomban negatív szerepek, amelyeket el kell játszani, ezek a szerepek nem mindig találkoznak a színész jellemével, egyéniségével, de minden szerepet el kell játszani. Timkó János most Taruffe bőrébe bújik, amelyet a Cervinus Teátrum mutat be Varga Viktor rendezésében.
– Mesélj Tartuffe-ről?
– Tartuffe manipulatív, meg lehet keresni az indítatásait, de nem túl jó szándékú, egoista kicsit. Mindent alárendel céljainak. Aki egyszer mélyszegénységben élt, az tudja, hogy bármi áron, de nem akar még egyszer odakerülni. Mindegy mi az ára, hány embert kell feláldoznia, hány embert kell tönkretennie, még egyszer nem akar mélyre süllyedni. Nem mondanám alapvetően gonosznak, de nagyjátékos. Orgont kiszemelte magának, tudja, hogy manipulálhatja, az elő pillanattól játszik Orgonnal. Taruffe egy gazember, egy nagyon jó képességekkel rendelkező szélhámos. Jó a beszélőkéje, jó az improvizációs készsége, szemérmetlen hazudozó, az utolsó másodpercig a csillagokat is letagadja az égről.
– Cleante – tel van egy nagyon erős jelenetetek. Mindketten pontosan tudjátok, mi a helyzet, Taruffe mégis nekimegy nagyon keményen látszólag szenvtelenül, Ceante hiába érvel, Tartuffe-ről lepereg.
– Igen, az egy jól megírt jelenet és jó is játszani Attilával (Maróti Attila). Az egy jó játék! Szeretek Attilával dolgozni. A tatabányai színházban dolgoztunk több darabban együtt.
– Négy nagyon pozitív főszerep után Tartuffe nem éppen szerethető figura…
– Brick sem olyan kedves…
– De nagyon is szerethető!
– Ha megtalálod a negatív szereplő igazságát, akkor valamilyen szinten az is szerethetővé válik. Ha nem találod meg, akkor az csak egy kétdimenziós figura lesz. Meg kell találni azt a pontot, ahol egyet tudsz vele érteni, ahol megérted. Meg kell találnom Tartuffe igazságát is. Ha egy negatív emberrel találkozol, mindig találsz mögötte egy okot, hogy mitől lett ilyen. Mindig van egy köztes, mély ok, amivel egyet lehet érteni. Nem következik az okból, hogy ilyennek kell lenni, ez jellem kérdése.
– Tartuffe nem mindig maga teremti meg a helyzeteket…
– Azért tervezz ő is! A szituációk többségét ő teremti meg, hogy uralkodni tudjon Orgonon, meg az édesanyján.
– Elmirával való jelenet nem Tartuffe tervezése, de akarja…, nagyon is akarja…
– Persze, mert akar valamit Elmirától. Volt egy lehetőség, és ő élt vele. De nem volt rá felkészülve. Az ilyen ember szerintem nem lép úgy, hogy ne tudná, mit fog csinálni. Az ilyen ember sakkozik, végigviszi a lehetőségeket és kiválasztja a számára legjobbat. De az Elmirával való jelenetben Taruffe hazardírozik, ott belefog egy olyan játszmába, amiből nem biztos, hogy jól fog kijönni. Gyenge pontja a nő. Azt gondolom, hogy egy ilyen típusú ember nem kockáztat, olyanba nem megy bele, annál sokkal racionálisabb. Ez üzlet, semmi másról nem szól, mint a pénz. Ez üzlet!
– Ma is aktuális Moliére műve…
– Tele van a világ álszentekkel, persze, hogy aktuális. Mindig azok a művek örökérvényűek, amelyek az emberi természettel foglalkoznak. A görög drámáknál is az emberi természet a fővonal, hogy az ember hogyan reagál bizonyos dolgokra. Sajnos, nem sajnos ez nem változik, ez nem változott! Ugyanúgy megvannak az álszentek, a pozitív, a negatív emberek, a rosszak a jók. Nem is rosszak, csak más a mentalitása, a jelleme, a környezete és sorolhatnám, mert sok összetevős. Nem lehet fekete-fehéren látni, ez színes! Nem lehet Traruffe-re azt mondani rossz, a többiekre sem, hogy jók, például Cleante. Mindenkinek megvan a maga keresztje, a maga negatív oldala, a rossz farkasa, mindenkinek. Mindenkiben megvan a hajlam, a gondolat – egyszer kétszer megfordul a fejében olyan, ami nem pozitív. Az más kérdés, hogy nem teszi meg. Uralkodik az érzésein, gondolatain és nem teszi meg. Nem látom az embereket jónak vagy rossznak, vagy feketének és fehérnek. Nézd, nem tudsz olyat csinálni, hogy valakinek ne legyen rossz. És, hogy mi a jó, és mi a rossz, az attól függ, hol állsz. A jó meg a rossz kérdéséről hosszan lehetne beszélgetni. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, negatív érzései, hiszen senki sem tökéletes. Tartuffe-nél a negatív tulajdonságok vannak túlsúlyban, az opportunizmustól illetve az egoizmustól az én központúságig.
– Nyilván az olvasópróba előtt is gondolkoztál Tartuffe-ről. A próbák végén jártok változott a véleményed?
– Persze, ez mindig alakul. Hiszen a próbafolyamat közben hatással van rám a rendező, a kollégák, és egyre jobban elmerülök Tartuffe jellemében. Persze, hogy változott.
– Parti Nagy Lajos fordításában adjátok elő a darabot…
– Nekem nem volt nehéz a szöveg. Ha klasszikus fordítást tanulsz, azt be kell magolni. A mai fordítások olyan szavakat használnak, amit ismerek. Persze nem biztos, hogy a logikai gondolkodásmódom egyezik a fordítóéval. Másképpen gondolkodom, mint ő. Rá kell állni a fordító logikai gondolkozására, hogy milyen szórendet használ. Ehhez kell a szövegösszemondó próba. Nekem tetszik a Parti Nagy fordítás! Szeretem, ha modernebb a szöveg. De a régi Vas István fordítással sem volt bajom, az egy picit nehezebb érthetőségében, vaskosabb, Parti Nagy szellősebb, szókimondóbb is, vulgárisabb picit.
– Játszottál már Moliére darabban?
– Igen…, a Tartuffe-ben.
– ???
– Részleteket a Tanodában, Zsurzs Kati rendezésében.
– Mit játszottál benne?
– Tartuffe-öt.
– Hát persze, mi mást??? De akkor neked ez nem idegen, nem az első találkozásod vele?
– Ott, akkor Vas István fordításában játszottuk. Más felfogásban, hiszen Kati más gondolkodású ember, de csak részleteket játszottunk egy vizsgaelőadáson.
– János, köszönöm a beszélgetést, kíváncsian várjuk a bemutatót!
Galambos Edit
Fotó: Valló Zoltán