– Szabadság, te édes, drága magyar szabadság! – ezzel a felkiáltással kezdte beszédét Babák Mihály polgármester az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett ünnepségen. Magyarázatként hozzáfűzte, ez a néhány szó magában foglalja mindazt, amit ez a fogalom jelent.
Személyes hangvételű visszaemlékezésében kitért arra, hogy 1947-ben beleszületett egy véres diktatúrába, amikor nem volt szabad beszélni a szabadság fogalmáról. Keveset tudtak róla, ő mégis megpróbálta összerakni a lényeget azokból a gondolatmorzsákból, amelyeket az iskolában és szüleitől hallott. Később, 1956-ban járt a Corvin-közben, ahol mártírhalált halt hősökön keresztül eszmélt rá, hogy milyen nagy ára van a szabadságnak.
Először a rendszerváltás időszakában érezte a szabadság ízét, amely azonban félelemmel vegyült. Figyelve a Szépművészeti Múzeum előtt tartott beszédet attól tartott, hogy ismét meg kell fizetni a kimondott szavakért.
– Megéri a magyar, szent szabadságért küzdeni, amit nem adhatunk oda senkinek sem. Most, 2019-ben sem. Sem az EU-nak, sem gyilkos hatalmaknak – nyomatékosította.
Dankó Béla országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, az ’56-os forradalom részvevőinek az elnyomás időszakában a demokrácia és a függetlenség mutatott utat. Mindez arra figyelmezteti az utókort, hogy éberek és tettrekészek legyünk, és megmutassuk a fiataloknak a helyes utat. Úgy véli, napjainkban egyre nagyobb a felelősségünk, mivel egyre több nemzeték nő úgy fel, hogy már nem láthatta a kommunizmus arcát.
– 1956 a becsület, 1989 a szabadság küzdelme volt, 2010-ben ezen két fordulópont által indulhatott el a magyar nemzetegyesítés máig ható programra – vélekedett az elmúlt időszak meghatározó dátumaival kapcsolatban.
Feltette a kérdést, hogy vajon a mai magyarok értik-e, érzik-e ’56 forradalmiságát. Úgy véli, valahol a kettő között van az igazság, mivel a tanult ismeretek és a bennünk élő pesti srácok tovább éltetik a forradalom eszmeiségét.
Utalt Széchenyi István szavaira, aki úgy fogalmazott: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. Ez a gondolat vezérelte a barikádokra törőket is, akik felülemelkedtek az egyén érdekein, és a közösség jövőjét tartották szem előtt.
Emlékeztetett, mint ahogyan 1848 után generációk nőttek fel a „Nem engedünk a ’48-ból!” mottót ismételgetve, úgy ’56 is iránymutatást jelent az utána következő nemzedékek számára.
– Méltán mondhatjuk tehát ma is, így a 21. század elején, hogy nem engedünk az ’56-ból! Nem engedünk a nemzetünket az összeurópai olvasztótégelybe kívánó baloldal praktikáinak, nem engedünk Brüsszel és a pénzügyi spekulánsok nyomásának, és kitartunk hazánk és nemzetünk keresztény gyökerei, függetlensége mellett – húzta alá.
Úgy véli, mint ahogyan akkor, a világ most sem érti a magyarokat. Meggyőződése, hogy csak az erős, hitüket megőrző nemzetek emelkedhetnek a kor fenyegetően tornyosuló hullámai fölé.
Az ünnepség második felében Nádházy Péter, Rigler Renáta és Timkó János, a Cervinus Teátrum művészei versekkel és dalokkal pendítették meg történések érzelmi húrjait. A résztvevők ezt követően fáklyákkal vonultak a Templomkert ’56-os emlékoszlopához, ahol az önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.
