Menu
in

A kubikosokra emlékeztek a duzzasztónál

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Október 15-e, a vitéz nagybányai Horthy Istvánról elnevezett vízlépcső átadásának a dátuma Békésszentandráson a kubikusok napja. Ahogy a korábbi években, az idén is összegyűltek a szentandrásiak a Hármas-Körösön létesített duzzasztónál, ahol Hévízi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti Egyesület elnöke egy olyan, aukción megszerzett kiadványból olvasott fel egy részt, amit a Magyar Királyi Országos Öntözésügyi Hivatal 1943-ban adott ki Emlékeztető címmel Lampl Hugó tollából.

Minden benne van, ami 77 évvel ezelőtt történt, minden, amit a vízlépcsőről, és annak 1942. október 15-én történt üzembe helyezéséről tudni lehet.

1934-ben Kállay Miklós, az akkori földművelésügyi miniszter felismerve a Körösök hajózhatóvá tételének jelentőségét, utasítást adott a tervek elkészítésére, majd az 1937. évi öntözési törvényben a megvalósítását is elrendelték.

901 munkanap alatt a Körös további 110 kilométeren vált hajózhatóvá, és a Körös völgyében újabb 20000 kataszteri hold (12000 hektár) öntözésére nyílt lehetőség. A duzzasztónak köszönhetően 1200 tonnás uszályok számára is hajózhatóvá vált a folyó még a legkisebb vízállásnál is. A költségek kereken 6 millió pengőre rúgtak, ami egy kilométerre számolva kevesebbre jött ki, mint ha vasutat létesítettek volna.

A megemlékezést koszorúzás zárta.

Exit mobile version