Bizonyára többeknek felszalad a szemöldöke, hogy hogy kerül ez a téma a Newjságra. Seres István, de akik ismerik, Seres Pistiként ismerik, mongolista – turkológus. Békésszentandrási családba született Szarvason 1972. április 2-án. Békésszentandrási és szarvasi gyökerekkel rendelkezik, általános és középiskolai tanulmányait is a fenti két településen szerezte. Az ELTE BTK-n végzett orientalista (mongol) szakos előadó és török szakos filológusként, doktori (Ph.D) címét ugyanitt védte meg mongol nyelvészetből.
A most következő cikket ő fordította:
1992. február 25-ről 26-ra virradó éjjelen Azerbajdzsán államtól erőszakkal elragadott Hegyi-Karabah Köztársaság területén levő, mintegy 10000 lakosú Hocali város örmény fegyveresek rohanták le és gyakran különös kegyetlenséggel 613 ártatlan civilt mészároltak le a hajnalig tartó vérfürdő során. Az esemény óta ez a nap Azerbajdzsán állam hivatalos gyásznapja. A mészárlás során 63 gyermek, 70 idős ember, 106 asszony és 444 férfi vált a támadók áldozatává. 25 gyermek mindkét, 130 pedig egyik szülőjét vesztette el. 1275 ember nyomtalanul eltűnt, többnyire fogságba esetek, de 150 személy – köztük 68 nő és 26 gyermek – sorsáról azóta sincsen hír. 487 helyi lakos örökre megnyomorodott, 56-ot pedig élve égettek el. Akiknek sikerült elmenekülniük a földdel egyelővé tett városból, sokan az erdőben estek a támadók csapdájába. Sokukat megskalpolták, levágták testrészeiket, a csecsemők szemeit kiszúrták, a terhes nők hasát felhasították, a embereket élve temették el vagy gyújtották fel, a holttestek egy részét pedig aláaknázták. Egy örmény orvos azzal dicsekedett, hogy élve nyúzott meg egy 13 éves kislányt, aki hét percre rá belehalt a fájdalomba! A támadást az örmény fegyveres erők valamint a Hankendi városában állomásozó, zömmel örmény nemzetiségű katonák alkotta 336.sz. gépkocsizó lövészezred vitte véghez.
Bár az örmények és az azerbajdzsáni törökök hosszú évszázadok óta élnek egymás mellett, az ellenségeskedés viszonylag újkeletű a két nép között. Jellemző, hogy a 19. század elején az örmény jelenlét még elenyésző volt a Kaukázus területén, viszont a század végére, az orosz hódítás során bekövetkezett tömeges betelepítések hatására számok elérte a 1,3 millió főt. Valójában a cári orosz birodalom szétesése és a bolsevik hegemónia megerősödése vezetett a két nép közötti máig tartó ellentétekig. Bár 1918-ban Azerbajdzsánban kikiáltották a Demokratikus Köztársaságot, a szovjetek a kormányt megdöntve előbb az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságot hozták létre, majd 1923-megszületett az örmény többségű Hegyi-Karabahi Autonóm Terület. Innen már 1948-ban mintegy százezer azeri törököt deportáltak, 1988-1989 között pedig az örmények felvetették Hegyi-Karabah elszakításának kérdését. Az 1980-as évektől kezdődően folyamatosan agresszor politikát folytató Örményország részéről elsősorban a helyi titkosszolgálat és félkatonai szervezetek hajtottak végre terrorista támadásokat azerbajzsán célpontok ellen. Ezzel egyidőben megindult az azerbajdzsáni törökök elüldözése is. Miközben az Az örmény hadsereg hét, Örményország és Hegyi-Karabah közé eső hét kerületet – Kelbadzsart, Lacsint, Agdamot, Fizulit, Dzsebrailt, Gubadlit és Zangilant – is megszállt, Örményország területéről mintegy 250 ezer, a megszállt területekről pedig 660000 azeri törököt űztek el. Jelenleg legalább egymillióra tehető az ősi földjükről előzött azeri törökök száma, míg a harcok során elesett, döntően civil lakosok száma a 20000 főt is elérheti. Hegyi-Karabahhal és megszált területekkel Örményország gyakorlatilag Azerbajdzsán ősi földjének mintegy húsz százalékát kaparintotta meg.
Az elmúlt években számos ország nyilvánította ki szolidaritását Azerbajdzsánnal. Bár Hegyi-Karabah és a többi megszállt terület ügyében több nemzetközi döntés született, azok végrehajtását Örményország rendre megakadályozta. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Európa Tanács, az EBESZ, az Európai Parlament, valamint a NATO-tagállamok által kiadott dokumentumok az örmény katonai megszállás megszüntetése, Azerbajdzsán területi egységének helyreállítása, Hegyi-Karabah széleskörű autonómiájának megteremtése és nem utolsó sorban a menekültek visszatérésre való jogának biztosítása érdekében születtek meg. A Hocali mészárlást számos ország emberiség ellenes bűntettként és népirtásként kezeli. 2012-ben Mexikó és Kolumbia, 2013-ban Csehország, Bosznia és Hercegovina, Peru, 2014-ben Honduras, 2016-ban Jordánia, 2017-ben pedig Dzsibuti parlamentje hozott ilyen irányú döntést a szomorú esemény kapcsán. Az Amerikai Egyesült Államok területén összesen 21 szövetségi államban szavazták meg a rendeletet.
A kegyetlen mészárlás emlékét talán Piruz Dilenҫi, a Dél-Azerbajdzsán Nemzeti Felszabadítási Mozgalom alapítója fogalmazta meg a legszebben:
„Mekkánk Ankara, Medinénk Tebriz, Kerbelánk pedig Hocali!”
Ali Zulfugaroğlu és dr. Seres István