in ,

Tapintással látni a láthatatlant

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Kortárs iparművészek, képzőművészek és látássérült alkotók közös tapintható kiállítása nyílt a Szent István Egyetem Tessedik Campusának Körös-parti tanácskozójában pénteken. A Kézzelfogható Alapítvány és a Corteva által közösen Liget címmel rendezett első szarvasi tapintható kiállítás március 12-ig tekinthető meg.

Nagy Böbe, a megnyitó háziasszonya elárulta, az első gondolat az volt, hogy a vetőmagtermelő telephelyén rendezik meg, mert első sorban a munkatársaiknak szerettek volna egy érzékenyítő kiállítást szervezni. Aztán végig gondolták, hogy talán azok gyermekeit is érdekelheti, aztán még továbbgondolták az ötletet, és kiléptek a Corteva kerítésén kívülre, és már szarvasi iskolákból érkező érdeklődőkben is gondolkodtak.

A gondolatot felmérés követte, ami igazolta a feltételezését, hogy ennek a kiállításnak Szarvason van helye, hiszen az iskolák rögtön jelezték, élnének a lehetőséggel, sőt, amiben tudnak segítenek is. Köszönetet mondott a Székely Mihály Szakképző vezetésének, hogy partnerek ebben, és diákjaik minden nap segítenek a négy látássérült tárlatvezetőnek a kiállítás körüli teendők bonyolításában.

Már a megnyitóra több mint hatszáz fő jelezte, hogy szeretné megtekinteni a kiállítást. Bejelentkezés szükséges, mert a tárlatvezetések ütemezve vannak, hogy mindenkinek sikerüljön átélni a láthatatlan tapintottat.

Jenei Ágota, a Corteva HR-tanácsadója nagy szeretettel köszöntötte a jelenlevőket. Örömmel jött Szarvasra, mert látta, hogy a kezdeményezésük végül milyen széleskörű összefogással valósult meg, annak pedig kifejezetten örült, hogy már a megnyitóra gyakorlatilag minden időpont előre betelet.

Elmondta, cégüknél, a Cortevánál a legfontosabb alapértéke az egymás iránti tisztelet és megbecsülés. Ez hatja át a mindennapjaikat, csakúgy mint a sokféleség, a sokszínűség, hiszen több mint százharminc országban vannak jelen, ami azt jelenti, hogy egy-egy projekten határokon átívelő együttműködéssel dolgoznak, aminek alapfeltétele, hogy elfogadóak és befogadóak legyenek egymással szemben. Erre az egymás iránti befogadóképesség növelésére is nagyon jó ez a kiállítás, jelentette ki.

Az előadóknak szóló hála volt az első, ami eszébe jutott Móga Sebők Erzsébetnek, a Kézzelfogható Alapítvány elnökének. Megnyitójában bemutatta a látássérült kezdeményezésből született szervezetüket, aminek alapításakor az volt a cél, hogy a látássérültek is részesüljenek művészeti élményben. “Ez nem az a múzeum, ahol nem lehet hozzányúlni a tárgyakhoz”, mondta, itt pont az lenne a lényeg, hogy először tapogassa meg, majd esetleg csak utána nézze meg.

A kiállításhoz rajpályázatot is kapcsolt a Corteva a különböző korú gyerekek bevonására. Az iskolákból érkezett pályázatból hatot be is mutattak. Különdíjat kapott a Vajdából Pető Antónia és Erdei Virág, illetve a Benka egész negyedik évfolyamának pályaműve, ami hatvan gyerek ötletéből állt össze.

A zsűrizésben Fabó Éva segített. Mindegyikben talált kiemelkedő részletet, emelete ki, de ezt a kettőt választották közösen az alapítvány munkatársaival.

Aranyosi Ervin Építs te is várat! című versét a Gál Ferenc Főiskola gyakorlóovijának három Cseresznye csoportosa óvodása szavalta el. Egyikük aznapra kimaxolta a cukiságfaktort, mikor meghatottságában a könnyeit nyelve mondta a verset. A vajdás Garai Hajnal pedig gitáron adta elő az Arra születtem című számot.

A megnyitó után bebocsátást nyertek az első csoportok, hogy kezeikkel megtekintsék a láthatatlant.

0

A WC-ülőkétől a marhafejekig – Elképesztő állapotok uralkodnak a Körös-parton

Fotó: Babák Zoltán0

86 perc semmi, 4 perc játék után történelmi győzelem