Képzelj el egy óvodai dolgozót. Egy takarítót, aki görnyedt háttal mossa fel a nagyszoba padlóját. Vagy egy asszisztenst, aki tud mindig mindent, hogy éppen hova kell menni, mit kell csinálni, kivel van találkozó, aki nélkül megállna az élet.
Most képzelj egy közgazdászt. ahogy a mahagóni asztala mögött ül az irodájában. Aztán egy professzort, éppen kémcsöveket figyel, a szemüvege egészen közel ér hozzájuk. Egy focistát, ahogy több ezer ember előtt lő egy hatalmas gólt, amivel az utolsó percben nyer a csapata.
Vagy képzeld el Istent…
Tehát nőnap környékén meg szoktak jelenni olyan megjegyzések, komoly vagy félig komoly kérdések, hogy „Ha ekkora egyenlőség van, akkor miért csak nőnap van, miért nincs férfinap?”.
A nemek közti egyenlőség kérdése megosztó. Ami érdekes benne, hogy általában csak férfiak válaszolják, hogy látszólag minden rendben.
Megkockáztatom, hogy a fenti példák első felében nőket, a másodikban pedig férfiakat képzeltél el. Annak ellenére, hogy semmilyen nemre utaló kifejezés nem volt a foglalkozások nevében, fejben mégis könnyen kapcsolunk hozzá. Mert megszoktuk, hogy így van.
Jöhet az érv, hogy persze, azért gondoltam férfi közgazdászra, mert általában a férfiak a közgazdászok, mert ők jobban szeretik a matekot, meg talán jobbak is benne. Meg a gazdaságról beszélni amúgy is olyan férfiaknak való. A nőket más érdekli, azért nem lesznek közgazdászok.
Ezt hitték régen az orvosokról is. A 19. század vége felé az USA-ban az orvosok 4-5 százaléka volt nő. Biztos azért, mert őket nem ez érdekelte. A valóságban az volt a baj, hogy az egyetemek egyszerűen nem vettek fel nőket, a Harvard például csak a második világháború után nyitotta meg nekik is a jelentkezést. Szépen lassan kezd nem a férfiak felé lejteni a pálya, és 2017-ben már több nőt vettek fel orvosi egyetemre, mint férfit.
Kiderült, hogy a nőket is érdekelné, csak egyszerűen eddig nem engedték őket az asztalhoz.
Magyarországon 1848-ban fontos ponthoz érkezett a polgárosodás, az áprilisi törvények keretén belül bevezették a népképviseleti országgyűlést. Tehát a nép megválaszthatta a képviselőit. Azonban a törvény szövege szerint nem kaptak szavazati jogot a hazaárulók, a gyújtogatók, a csempészek, a gyilkosok és a nők.
„Majd a férfiak szavaznak, a nők inkább legyenek otthon a gyerekkel. Nekünk ez megy jobban, nekik meg az.” – gondolták nagy valószínűséggel Kossuthék.
Sokat haladtunk a nemek közötti egyenlőség útján, de még mindig ijesztő, hogy mennyi van hátra. A 199 fős parlamentünkben 23 nő ül.
Egy EU-s jelentés szerint a nők több, mint 55 százaléka főz vagy végez házimunkát naponta, míg a férfiaknak csak a 14 százaléka. Ha ehhez hozzávesszük, hogy általában a gyereknevelésből is jobban kiveszik a részüket, világossá válik, hogy a nők számára nehezebb annyi időt és energiát szentelni magukra, a hobbijaikra, az egészségükre vagy a karrierjükre.
Az, hogy egyenlőtlenség van az nem egy absztrakt, megfoghatatlan dolog. A mindennapok része, csak férfiként nem vesszük észre, mert nem minket sújt. De sokkal fárasztóbb úgy végig futni egy távot, ha végig emelkedőn kell menned.
Fontos tudatosítani magunkban, hogy létezik, mert akkor könnyebben oda tudunk rá figyelni és harcolni ellene. Bár könnyebb nem harcolni. Mert kényelmesebb, ha így marad.
Ha az emberiség több, mint felének ugyanolyan esélyei lennének, akkor a másik felének keményebben kéne dolgoznia, hogy ugyanolyan pozícióban maradhasson. Ezért könnyebb inkább meg sem adni a lehetőséget, hogy leülhessenek az asztalhoz.
Nőnapon a virág mellett próbáljuk meg azt is adni, hogy legalább arrébb húzzuk a széket ennél az elképzelt asztalnál, hogy legyen hely a nők számára is.
Búzás Balázs, Corporation Z