Csütörtökön felmerült, hogy írok egy online naplót, hogyan telnek a napjaink a koronavírus árnyékában. Aztán letettem róla, mert unalmas lenne minden nap azt olvasni, hogy adtam Szofinak enni, majd cseppentettem a szemébe, Éva tanítani ment, én meg karosszékből vadászom a híreket, mert minden programot lefújtak.
Éva tanár, én informatikus. Pénteken mindketten –más-más indíttatásból– izgatottan vártuk a híreket, meglépi-e a kormány vagy nem. Feleségem azért, hogy hogyan tudja leadni az anyagot digitális formában, én meg azért, mert izgatott, ha tényleg beüt a járvány, netán egy karantén, hogy lehet a helyzetet megoldani a leghatékonyabban.
Péntek este aztán az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett intézkedések között szerepelt az, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be.
Kommünikékéjében ez is szerepelt: egyébként is terveztük, hogy kiépítjük a digitális oktatás infrastruktúráját, de az igazság az, hogy még nem fejeztük be ezt a munkát, idő előtt kell ezt megindítanunk, így lehet, hogy döcögni fog, de még mindig sokkal jobb, ha folytatjuk a tanítást digitális eszközökkel, mintha teljesen abbahagyjuk.
Háááttt… ennek a nyomát sem találtuk, így a magyar oktatásban dolgozók rövid úton rájöttek, hogy a lovak közé dobták a gyeplőt, mindenkinek magának kell kitaposni a saját ösvényét.
Délelőtt a tanároknak eligazítás volt az iskolában, aztán este nyolcig tartott a közös munkanapunk. Az én hétfőim leginkább azzal teltek, hogy a hétvégén feldolgozott hang- és képanyagot rohamtempóban feldolgozzam. Egy normál szombaton és vasárnapon volt, hogy kilenc programra rohantam, így most egy kicsit szokatlan volt a helyzet, hogy miután az összes program elmaradt a hétvégén, egy szabadabb hétfő köszöntött rám.
Go online!
Izgatottan vártam haza a feleségemet, aki csak annyit üzent előre Messengeren, hogy “Lesz feladatod”.
Tűkön ültem, alig vártam hogy Éva haza érjen. Végre van egy olyan feladat, amit logikusan lehet felépíteni. Lesznek buktatói, de ebben a helyzetben ez vastagon benne van.
A pedagógusok nagy része, ahogy Éva is, egy ideje csinálta azt, hogy a valamilyen okból hiányzó diáknak e-mailben elküldte az óravázlatot, hogy az könnyebben be tudja pótolni a lemaradását. Az elmúlt két hétben már Messengeren lehetővé tette azoknak, akik külföldön jártak, és az iskola kérésére szüleik önkéntes karanténba helyezték, hogyan tudnának távolról részt venni az órákon.
A gyerekek nagyon élvezték ezt, örömmel segítettek abban, hogy kikísérletezzük, melyik kommunikációs forma mire a leghasználhatóbb. Aztán az óráknak nagy sikere volt. Az otthon monitor előtt ülő diák még jelentkezett is.
Szóval pici előéletünk már volt ebben. És itt jött el az a pillanat, hogy nem csak két diáknak a távoktatását kell megoldani, hanem egy egész osztálynak. Így már azért izgibb a dolog.
Aztán egy nap és egy reggelnyi megoldáskeresés után körvonalazódott egy lehetséges új oktatási rend, amihez ha jól nyúl a szaktárca, még logikusan felépített használható rendszer is lehet.
Több iskola is a Google Classroom mellett tette le a voksot, amiről én is csak tegnap hallottam. A délutánunk azzal ment el, hogy kialakítottuk az osztályokat, lezavartunk pár próbát, mert a cél az, hogy szerdán már élesben induljon így az óra. A ma reggel még a berepüléssel telt.
Éva reggel 9-re megcsinálta a tananyagot, házi feladatot készített elő, teszteket állított össze. A tábla hiányát régi tabletjével és egy digitális tollal helyettesítettem, így kézzel is gyorsan tud szerkesztéseket, vázlatokat készíteni és elküldeni a diákoknak.
Kezdődhetett az első 45 perc, ami azóta már le is zajlott. Egy normál iskolai órához képest a hatékonyságáról talán holnap már lesznek benyomások.
Egy biztos, a mai nap feladata lesz, hogy a Messenger 8 főben limitált csoportos hívását hogy lehet feljebb tornázni, mert úgy már szinte teljes lenne az oktatási élmény. Sajnos a Google Hangouts is 10 főben van lekorlátozva.
Én kifejezetten nem értettem, hogy az oktatásban miért nem alkalmazzák a mai technikákat. Persze ha nem tudják kezelni odafent, attól az online világ nem ördögtől való, főleg nem, ha azt funkcionálisan használjuk. Engem viszont kifejezetten érdekel, hogy lehet a nulláról a legtöbbet kihozni ebben a helyzetben a digitális oktatásra való átállásból, ha csak néhány napot adott rá az élet. Az már csak bónusz lesz, hogy így nem kell milliárdokat elkölteni a jövőben használhatatlan rendszerekre.
Az is érdekes lesz, miként fog működni az egészségügyben a távdiagnózis. Erről ma igyekszünk egy körképet összeállítani.