Imádkozzatok értem! Így kezdődött Newjságon az a cikkünk (by Hegedűs Évi), amiben tizenkét évnyi szarvasi szolgálat után augusztusban elbúcsúztál tőlünk. Azt kérted, imádkozzunk érted, hogy minél tovább tudd szolgálni a gyülekezetedet. Valamit nem jól csináltunk, mert ma jött a hír, hogy reggel 7 órakor haza értél.
A Newjság kapcsán kerültünk kapcsolatba. Nem is gondoltam, hogy figyeled a munkámat, míg 2014-ben, Szarvas Város Napjához kötődő virágkötők kiállításának alternatív díjára, élve az előző évi jelöltséged jogával, ahogy az átadón fogalmaztál, “kötéltáncosi teljesítményemért” engem választottál. Maga a tény, hogy észrevetted a munkámat, nagyon jól esett, de azt nem tudhattad, hogy nekem súlyos díjfóbiám van.
Visszakerestem a levelezésünket, és megtaláltam, hogy 2014. június 5-én, csütörtök este 7 órakor vendégeltél meg otthonodban szamárhúsból készült kolbásszal, ahová hónom alatt egy nagy palack szentandrási csapolt meggysörrel és azzal a feltett szándékkal érkeztem, hogy megpróbállak rávenni, hogy találj valaki mást a díjra. De te hajthatatlan voltál. Átvehettem tőled a díjat, és már akkor tudtam, hogy megkaptam életem legjelentősebb díját.
Aztán időről időre megbeszéltünk egy visszavágót, de valami mindig közbejött. Csak rendezvényeken találkoztunk és váltottunk pár mondatot, fél szavakból is értettük egymás humorát. Amikor elmentem hozzád, hogy pár képet készítsek rólad valamelyik újság kérésére, volt időnk többet beszélgetni, de a belga meggysörre meghirdetett visszavágó a teraszunkon elmaradt. Immár örökre.
Mióta elmentél annyiszor keltem fel úgy, hogy na, ma írok neked, megkérdezem, hogy vagy, jót tesz-e a Balaton-felvidéki levegő, de mindig volt “fontosabb”. Kedden már hallottam, hogy az állapotod súlyosbodott, de még mindig nem hittem el, hogy annyira, hogy nem lesz időm írni neked.
Akkor, mikor átadtad a csokrot, meg is szakadt a díjazás sora. Utolsóként nekem lenne jogom ajánlást tenni a következő díjazottra. Vissza nem adhatom, még eldöntöm, hogy visszavonultatom-e végleg, vagy amikor újra kiderül az ég, felelevenítjük-e közösen ezt a rövid időt megélt szokást.
Te már otthon vagy, mi pedig itthon maradunk.
Nem felejtünk, Ambrus atya!