Menu
in

Gilanné Radványi Rózsa: Célunk, hogy minél többen maradjanak otthon

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

– A veszélyhelyzet kihirdetését követően törekedtünk arra, hogy akinek szükséges, házhoz kapja a közétkeztetést – jelentette ki Gilanné Radványi Rózsa, a Csabacsűdi Szociális Intézmény és Konyha vezetője ma délelőtt, amikor a mai ebédet elkezdték járműveikbe rakodni munkatársai.

A mai menü zellerkrém leves, natúr csirkemell rizi-bizivel, ananász befőtt volt. Tízóraiként teljes kiőrlésű sajtos pogácsa és alma, uzsonnára teljes kiőrlésű kifli és gyümölcsös joghurt került a csomagba.

A mai napon 56 idős embernek vittek ebédet, de ugyanígy biztosították az iskolásoknak az étkeztetést.

– Ők jelenleg 29-en vannak. Azok számára, akik óvodás korú gyermeket nevelnek és otthon vannak, szintén lehetőségük van arra, hogy kérjék az étkezést és annak kiszállítását. 22-en igényelték ezt jelenleg. Szükség esetén tízórait és uzsonnát is tudunk biztosítani.

Az étel elkészítése a saját konyhájukon történik, ahonnan lefertőtlenített központi ételhordókba kerül az étel, amit akár a tanyákra is kiszállítanak. A fertőtlenítésre és a higiénés követelményekre komoly figyelmet fordítanak, hangsúlyozta az intézmény vezetője.

– Folyamatos az igényeknek a fogadása. Bárki jön a rászoruló kategóriában, másnaptól már kaphatja az étkeztetést. A rendkívüli állapotra tekintettel az ételek kiszállítása térítésmentesen történik, a korábbi 80 forintot a polgármester határozatának megfelelően nem számolják fel, ahogy tették azt korábban, sőt, a házi segítségnyújtás és házi gondozás keretében végzett munkáért sem számítanak fel díjat március 23-a óta.

– Intézményünk keretében működik az idősek klubja. A 28 idős számára jelenleg az intézmény falain kívül nyújtunk segítséget. Ha szükséges vásárlás, gyógyszer kiváltás, ebéd kiszállítás történik. Minden idős számára mentális támogatást is igyekszünk nyújtani, és a jelen helyzetben erősíteni a biztonságérzetüket telefonon.

Házi segítségnyújtás keretében 34 idős számára 5 fő gondozó nyújt mindennapos segítséget munkanapokon. Itt is főleg a vásárlás, gyógyszer beszerzés áll az első helyen, de megfelelő védőfelszerelés használata mellett a gondozók továbbra is igyekeznek segítséget nyújtani a mindennapos higiénés szükségletek kielégítésében is. Március 23-tól ezt térítés mentesen végzik a polgármesteri határozat visszavonásáig.

– A Család– és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfelei esetében a személyes találkozásokra csak krízis helyzetben szorítkozunk. Rendszeresen tartjuk a telefonos kapcsolatot velük és támogatjuk őket a felmerülő nehézségek megoldásában.

Ez a támogatásokhoz való hozzájutástól kezdve a digitális tanrendben való segítségnyújtáson át a mentális támogatásig terjed, de a családsegítőt továbbra is bármilyen problémával kereshetik, aki ezen túl hetente többször telefonon is felkeresi az ügyfeleket.

Az intézményben fogadják azon csabacsűdi idős lakosoknak a hívásait, akik a koronavírus járvány ideje alatt segítséget igényelnek bevásárlásban, gyógyszer kiváltásban, igény szerint meleg étel kiszállításában.

– Természetesen azoknál tudunk segítséget nyújtani, akik vállalják, hogy otthonukat nem hagyják el és a családtagjaik is akadályozottak abban, hogy támogassák őket. Köszönjük ellátottaink, ügyfeleink türelmét és a csabacsűdi lakosok pozitív, fegyelmezett hozzáállását a megváltozott körülményekhez – zárta beszélgetésünket Gilanné Radványi Rózsa.

Exit mobile version