Mások a kitartásával, ő a makacsságával magyarázza azt az elképesztő átalakulást, amelyen kevesebb, mint egy év leforgása alatt ment keresztül. Erdélyi Tibor 125 kg-ról indult, majd újabb és újabb álomhatárokat megdöntve mostanra kevesebb, mint 80 kg-ot nyom. A változás azért is döbbenetes, mert a szarvasi informatikus az otthonülős férfiak tipikus példájáként tekintett magára, akitől mindig is távol álltak a különböző mozgásformák. A számítógép, édesség és a kóla hármasegysége jellemezte fiatalságát, ruhát pedig soha nem ízlés, hanem méret alapján vásárolt a meglehetősen szűk keresztmetszetből. Meggyőződése, hogyha neki sikerült, mások számára sincs lehetetlen, noha érdemes elkerülni néhány alapvető buktatót.
– Nyolcadikos korodban már több mint száz kilogrammot nyomtál, s a mérleg azóta sem volt kíméletes veled. Milyen indíttatásból kezdtél el fogyókúrázni?
– Semmilyen rendkívüli esemény nem következett be, egyszerűen több apróság együttállása késztetett az első lépés megtételére. Kissé feszült voltam akkoriban, s közeledtem a 34. életévemhez, ami ugyancsak elgondolkodtatott. Az egyik ismerősöm ugyanis épp ilyen idősen kapott szívrohamot. Az ő súlya meghaladta a 140 kg-ot, mellette pedig dohányzott és szivarozott is. Az első napra mégis tisztán emlékszem. Amikor hazaértem a munkából, úgy határoztam, hogy kivételesen nem a gép elé ülök le, hanem kimegyek sétálni. Az elszántságom először itt mutatkozott meg, mert ezt követően minden egyes nap sétáltam. Függetlenül attól, hogy milyen idő volt, én róttam a megszokott körömet. Emlékszem, nem egyszer bőrig áztam. Ráadásul folyamatosan emeltem a távot. 2 km-ről indultam, a végén pedig eljutottam a 10 km-ig. Az átlag 5,4 km volt.
– Sokan meglehetősen szkeptikusan tekintenek a sétára fogyás szempontjából. Neked segített?
– Mindenképpen. Ennek köszönhetem az első nagy löketet, mert megtanított a rendszerességre és mozogtam. Amit azonban jó tanácsként mindenkinek ajánlok, hogy ne spóroljon a cipővel. Nekem a sarkam bánta. Az ortopédián kötöttem ki, és kb. három hónapig tartott, amíg rendbejött a lábam.
– Szakemberek azt mondják, hogy a mozgás önmagában kevés. Mellette fontos a megfelelő étrend kialakítása is. Te az utóbbira mennyire figyeltél oda?
– Ezzel én is maximálisan egyetértek. Gyakran találkozom olyanokkal, akik mozgás nélkül szeretnének lefogyni. A diéta önmagában szerintem még rosszabb, mintha valaki nem csinálna semmit. Egyrészt zsír helyett izmot veszít, másrészt nagy eséllyel később sokkal többet szed vissza, mint ahány kilótól sikerült megszabadulni. Az én tapasztalatom az, hogy érdemes több fronton elkezdeni a fogyókúrát. Én nem hiszek a csodaszerekben sem, mert ha léteznének, nem lennének a világon duci emberek. Véleményem szerint el kell fogadni, hogy a diéta lemondással, olykor koplalással jár, amelynek során vannak nagyon kemény pillanatok. Ha egy csodaszert kellene mégis megnevezni, én a sportra voksolnék.
– Te hogyan alakítottad át az étrended?
– Első körben beszereztem egy konyhamérleget, és megmértem, miből mennyit eszem. Akkor döbbentem rá igazán, hogy amiről pl. korábban azt gondoltam, hogy belefér egy reggelibe, kalóriamennyiségben felért egy egész napi adaggal. Nekem sokat segített egy kalóriaszámláló program is, amelyben minden elfogyasztott ételt becsületesen feltüntettem. Eleinte csupán a bevitt kalóriamennyiséget csökkentettem, később azonban arra is rájöttem, hogy érdemes figyelni a szénhidrát, zsír és fehérje arányára is. A szükséges vitaminok fogyasztása mindemellett azonban már meghaladta a képességeimet, ezért ezeket tabletták formájában pótoltam.
– Mennyire voltál szigorú önmagaddal? Megengedtél azért olykor-olykor egy „bűnözős” napot?
– Én nagyon eltökélt voltam, s talán emiatt túlzottan szigorú is önmagammal szemben. Elvem, hogy valamit vagy csinálok rendesen vagy sehogy. Utólag talán belátom, hogy ez sem teljesen egészséges, hiszen pl. ha fejembe vettem, hogy 1200 kalóriánál nem ehetek többet aznap, akkor azt tűzön-vízen át betartottam. Ebből okulva másoknak azt tanácsolom, hogyha estefelé már kopog a szemük az éhségtől, ne sajnáljanak maguktól egy kis gyümölcsöt vagy sajtot. Én sajnos eljutottam arra a pontra, hogy amikor legutóbb pl. megettem egy szeletet a kedvenc süteményemből, olyan bűntudatom támadt, hogy még aznap este elmentem a fürdőbe, és leúsztam másfél kilométert. Ezzel a problémával ma is küzdök, ezért javaslom mindenkinek, hogy nyugodtan iktassanak be olykor-olykor egy „bűnözős” napot, mert attól még nem dől össze a világ.
– Nagyon sok információ, tanács kering az interneten a fogyókúráról, amelyek között nem könnyű eligazodni. Te mit tanultál a saját történetedből?
– Nálam az egyik kapaszkodót a Kalóriabázis alkalmazás jelentette. Ez nem kifejezetten fogyókúrázóknak készült, viszont minden napközben elfogyasztott ételt be lehet írni, és megtudhatjuk, hogy az adott mennyiség hány kalóriát tartalmaz. Kikalkulálja továbbá az adott személyre a javasolt mennyiséget is, s bár szerintem egy kicsit megengedő, nekem sokat segített. Emellett fontos, hogy ne nagy lépésekben haladjunk, hanem mindig kis célokat tűzzünk ki magunk elé. Nem szabad megijedni, ha olykor megtorpan a súlycsökkenés, hanem küzdeni kell tovább. Bár a mérlegre állva ilyenkor először én is kétségbeestem, utána még keményebben dolgoztam, és meg is lett az eredménye. Nővérem tanácsa, az úszás mára életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Heti 2-4 alkalom beiktatásával csak úgy olvadtak le rólam a kilók. A másik ilyen egy kerékpár megvásárlása volt. Nagyon nehezen szántam rá magam, de az elmúlt hónapokban nagyon megszerettem. Olyannyira, hogy múlt hétvégén teljesült egy korábban elérhetetlennek tűnő álmom: letekertem 50 km-t.
– Megváltozott a gondolkodásmódod is valamelyest?
– Mondhatnám azt, hogy szinte kicserélődtem, egyfajta „Igenemberré” váltam. Aki ismer pl., tudja, hogy korábban nem tudtak rávenni a táncolásra. Nemrég Edit kolleganőm invitálására mégis úgy döntöttem, hogy kipróbálom a salsát. Egyszerűen imádom. Igaz, kalóriaégetés szempontjából nem a leghatékonyabb, de nagyon jó a társaság. De jógáztam és az edzőterembe is eljutottam, és valamennyi mozgásforma tetszett. Ma már elmondhatom, hogy nem kényszerből vagy fogyókúrás céllal mozgok, hanem egyszerűen azért, mert jól esik.
– Elégedett vagy végre azzal a férfival, ami a tükörből visszanéz rád?
– Sajnos még mindig nem. A kollégáim, barátaim visszajelzései nagyon sokat számítanak, de valamiért még mindig nem látom az út végét. Elképzelhető, hogy ez már felfogható egyfajta testképzavarnak is, amire szeretnék mielőbb megoldást találni. Mindazonáltal nagyon sok felbecsülhetetlen pillanatot köszönhetek a fogyásomnak. Ma már például szívesen megyek boltokba ruhát vásárolni, és bármilyen mozgásos tevékenységre azonnal igent mondok. Bár közhelyesen hangzik, úgy érzem, legyőztem önmagam, és ezért egész életemben hálás leszek.
