Az ember soha nem tudja, mibe fut bele, vagy éppen mire hívja fel a felesége a figyelmét. A kijárási tilalom alatt igyekszünk minél távolabb maradni mindenkitől, hogy ne vigyük haza a kórházból épp most szabadult szülőkhöz a vírust, ezért mindig valami olyan helyet célzunk meg , ahol ritkán, vagy még sohasem fordultunk meg, illetve várhatóan nem lesz tömeg. Így történt ez húsvét hétfőn is, amikor a Dózsa György utca városból kifelé vezető folytatásán sétáltunk.
Egyszer Éva elkezdett fotózni egy fehér nyárfát, pontosabban a törzsén egy szem alakú képződményt. Találgattuk, hogy ezt valaki odavéste, vagy természetes lehet, mikor a másik oldalra pillantva el is dőlt a kérdés, ott ugyanis egymás mellett sorakoztak a nyárfák, tele-tele hasonló alakzatokkal. Minden szem más és más egyéniséget kölcsönzött viselőjének.
Erről készítettem pár fotót, majd az este folyamán egy képet átküldtem Szuhaj György művésztanárnak, vizuálpedagógiai közmunkásnak, hogy segítsen behatárolni, hogy melyik művészeti irányhoz hasonlítanak legjobban a fákon látható szemek, mire rövidesen jött a válasz: land art.
Szóval land art állandó kiállítás látható Szarvason, a Nagyfoki holtághoz vezető út mellett Szemek címmel.
Szuhaj György a következőt írta a tárlat virtuális megnyitójára:
Amikor az ország egy részének széjjelgurul a tablettája és mindenki azt kapkodja be ami éppen feléje gördül, a lehető legjobb dolog ha az ember elmerül abban a természetben amiből sikerült kiszakítania magát.
Ha már jó ideje bóklászunk a szabadban, s az az érzésünk támad, hogy részévé váltunk a nagy EGÉSZnek, feltámadnak ősi ösztöneink, kezdünk egyszerre lélegezni a Természettel, egyre több mindent veszünk észre a szemünkkel, virágok,hajtások illatát fedezzük fel, olyan hangokat fedezünk fel, amiket még soha nem vettünk észre, elkezdünk jobban figyelni, hogy mi kerül a lábunk alá, elhajlítjuk az ágakat, megérint minket a természet, és mi is megérintjük a Természetet… talán meg is értjük némaságát, ahogy tűri az emberiséget, mint egy daganatos parazitát magán….
Na, ilyenkor van olyan érzése az embernek, hogy valaki figyeli…a lepkék…a méhek…a madarak…az állatok…a fák.
Amikor tegnap először láttam Zoli képeit a fák szeméről, rögtön címeket próbáltam kitalálni…A fa művészete…Faszemek…Levágott ágai helyét nézi a fa…Magába néz a fa…talán nekünk is magunkba kellene néznünk…biztos jó irányba toljuk a Föld világát?
