Álomból valóság?

Másodéves Cardiffban, a University of South Walesen, nagy álma mégis Szarvas körül forog. Mulholland Sadie szeme előtt korábban elérhetetlen célként lebegett, hogy a Vízi Színházban léphessen fel, mert nem hitte, hogy helye lehet az ismert és sikeres művészek mellett. Szárnyait azonban egy nagyobbra növesztette Walesben, ahol könnyűzenét, reklámzenét, előadóművészetet és zeneszerzést is tanul, mígnem egy általa készített videó kisebb lavinát indított el. Megnyíltak a korábban feltörhetetlennek hitt kapuk, s februárban érkezett a hír: évfolyamtársaival, a Doppelgänger (hasonmás) formációval felléphet a szabadtéri teátrumban. Mára mindössze egy nyitott kérdés maradt: vajon augusztus 18-ig eltűnnek a sötét felhők az ország fölül?

– Angol-magyar gyökerekkel rendelkezel, ami többszörösen felveti azt a kérdést: miért épp egy német nevet választottatok a zenekarnak?

– Az egyik egyetemi óránkon a tanárunktól azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk egy James Bond főcímdalt. Minden csoport kapott hozzá egy szót, amit fel kellett hozzá használni. Mi ezt a kifejezést kaptuk. Végül született egy olyan szerzemény, amit hihetetlenül megszerettünk, és a címe is nagyon hozzánk nőtt.

– Kikből áll a zenekar? Milyen stílus, zenei világ áll hozzátok a legközelebb?

– Mi egy öttagú, punkos, rockos formáció vagyunk. Nehezen tudnám behatárolni magunkat, leginkább azt mondanám, hogy saját hangunk van. Nagyon szeretünk életigenlő dalokat játszani, és megtáncoltatni, megénekeltetni mindenkit, aki hallgatja őket. A hangszereket illetően az alapfelállást hozzuk: egy dob, két gitár, egy basszus és egy ének. Egyedüli lány vagyok a csapatban. Sajnos a szarvasi fellépésre a basszusgitárosunk nem tud eljönni, ezért egy másik lány fogja erősíteni a csapatunkat.

– Tudtommal számodra mindig is nagyon fontos volt, hogy eljuttasd az üzeneted a közönséghez. Hogyan hidalod át a nyelvi nehézségeket, vagyis hogy minden szerzeményetek angol nyelven íródott?

– A dalokat általában én írom, s a saját élettapasztalataimat fogalmazom meg bennük. Ha valaki nagyon megfigyeli a dalszövegeket, egy kis betekintést kaphat az életembe, a gondolkodásmódomba. Arra jutottam, hogy a szarvasi fellépésünkre lefordítanánk őket, esetleg néhány mondatban megfogalmaznánk a lényegüket, hogy a hallgatósághoz is közelebb kerülhessenek.

– Másodéves vagy a walesi egyetemen. Az elmúlt időszakban sok mindenbe belekóstolhattál, és bizonyára a világnézeted is szélesedett. Körvonalazódtak már a jövőbeli terveid?

– Az első évben annyi mindent tanultam, hogy egy kicsit elbizonytalanodtam, mit is szeretnék igazán csinálni. Mostanra már kikristályosodott, hogy mindenképp a színpadon szeretnék állni, a saját dalaimat énekelni, háttérben egy zenekarral. Szeretném a világról alkotott véleményemet megosztani a közönséggel, abban a reményben, hogy lesznek, akik mindezzel azonosulni tudnak.

– Magadról korábban azt vallottad, hogy egyfajta kakukktojás vagy a neved, magasságod és a származásod miatt. Elfogadtad már önmagad, megtaláltad a helyed?

– Utólag kicsit nevetséges visszagondolni, hogyan is tekintettem gyerekként önmagamra. Most olyan emberek vesznek körül, akik teljes mértékben megértenek. Persze korábban is volt 3-4 barátom, akik hasonló álmokat kergettek, de Cardiffban megsokszorozódott a számuk. Szerintem korábban ők is azt gondolták magukról, hogy kilógnak a sorból, de mostanra már egy nagy csapat kakukktojást alkotunk, és ez így van rendjén.

– Nem érzed ennek a hátrányát? Úgy értem, sok-sok tehetséggel vagy körbevéve, ami akár el is bizonytalaníthatja az embert a saját erősségeit illetően.

– Mostanra már olyannyira megismertem az osztálytársaimat, hogy mindenkiről tudom, kinek mi az erőssége. Én imádok a színpadon lenni, és azt a szót, hogy előadóművészet, a maga teljességében testesítem meg. Egyszerűen lekapom a mikrofont, sétálok, rohangálok a színpadon, állandóan keresem a kapcsolatot a közönséggel. Nekem ez a „szupererőm”.

– A járványveszély miatt most már több mint egy hónapja itthon tartózkodsz. Mivel telnek ezek a napok?

– Természetesen egy nap sem maradhat el a zenélés. Több hangszeren is játszom, így most több idő jut a gyakorlásra és a háttérmunkákra is. Szeretek dalokat szerezni, és sokat gondolkozom azon, hogy melyiket tudnám a zenekarommal közösen is eljátszani. Tervezgetem a következő évet, amikor sok-sok fellépésre számítok. Most igyekszem a nap 24 óráját kihasználni a fejlődésem érdekében.

– Feltételezem, hogy napi szinten követed a híreket, és figyeled a fejleményeket. Kialakultak-e különböző forgatókönyvek az augusztusi fellépésre nézve?

– Próbálok pozitívan gondolkozni. Ha minden jól megy, júniusban visszarepülök Cardiffba, és teljes erőbedobással gyakorlunk a nyár végi koncertre. Ha nem jön össze, akkor előfordulhat, hogy egyedül állok színpadra. Ez persze biztos, hogy nem lesz olyan, mint a többiekkel közösen, de annyit ígérhetek, hogy mindent megteszünk, hogy augusztus 18-án a Vízi Színház deszkáin állhassunk.