in , ,

Otthonszülés a koronavírus árnyékában

Max Eli (Fotó: Zizi)0
Max Eli (Fotó: Zizi)

Zizit édesapja révén egészen kisgyerekkora óta ismerem. Azóta töltik Szarvason a nyaraik nagyobb részét, mióta megnyílt a Liget kemping, ma Liget Wellness és Konferencia Hotel. Még emlékszem, amikor a Liget Kempingben, egy szilveszteri bulin léggitározott egy partvissal. Azóta családot alapított és második gyermekével volt mindennapos, amikor beütött a koronavírus. Akkor egy gyors újratervezést kellett végrehajtani, aminek során azt választotta, hogy otthon szüli meg második gyermekét. Így is történt. Az otthonszülés élete egyik legszebb élményévé vált. Miközben vajúdott, összeütött egy shaksukát.

– Mikorra voltál kiírva?

– Március 21-re, ehhez képest 29-én született meg Max.

– Mi volt az eredeti terv, hol szülsz?

– A Szent Imre kórházban szültem volna.

– Hogyan történt annak eldöntése, hogy végül otthon szülsz? Lett volna más opció is?

– Úgy, hogy eldöntöttem 🙂 Amikor a vírus begyűrűzött, és a szülésznőm félelemmel teli hangon hívott, hogy az egyágyas szobára ne számítsak, és egyébként nekik nincs védőfelszerelésük sem. Utána pár nappal pedig már azzal, hogy csak az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél lehet szülni. Akkor úgy éreztem, nem akarok ilyen körülményeket a gyermekem születésénél. Nem az volt az első gondolatom, hogy a fertőzésveszély miatt nem akarok kórházba menni, hanem a pánikhangulatot nem kívántam ehhez a –számomra inkább– ünnepi eseményhez kísérőnek.

– Azért gondolom a fertőzésveszély sem volt elhanyagolható szempont jelen helyzetben?

– Természetesen nagyon fontos szempont volt az is, hogy ne találkozzak több tíz potenciális fertőzöttel sem, mert tudtam, hogy a baba és 3 éves fiunk mellett biztos, hogy anyukámék nem fognak egyedül hagyni a gyermekágyas időszakban. Őket védendő is el akartam kerülni a kórházat.

– Milyen előkészületeket kellett tenni a steril szülőszoba kialakításáért?

– Semmilyet, mindent hoztak a bábák a takarófóliától kezdve a mobil CTG-n keresztül, az illóolajokon át egészen az oxitocyn injekcióig, amire nem volt szükség.

– Kik jöttek?

– Nagy tudású és tapasztalt bábák, akik már ezer szülésnél is többet kisértek végig. A bábák, vagyis szülésznők, másképp vezetik, vagyis nem vezetik a szülést, mint a hagyományos szülésznők. Ők inkább csak kísérnek, nem irányítják az anyát.

– Nem tartottál attól, hogy egy esetleges komplikáció esetén nincs kórházi környezet?

– Nem, azt hiszem, hogy a komplikációk legjava pont a kórházi környezet miatt van… azért, mert beavatkoznak a szülés természetes menetébe. Beindítják, felgyorsítják, fájdalom csillapítják.. nyilván van minimális lehetőség valós komplikációra is, de a tapasztalt bábák időben látják ezt ahhoz, hogy kórházba vitessék az anyát. Nem véletlenül feltétel, hogy az otthon szülés helyszínétől autóval 20 percen belül elérhető kórház legyen.

– Utólag hogy értékeled, nem volt veszélyesebb otthon szülni, mintha a terv szerint kórházban szülted volna Maxet?

– Nem, nekem biztonságosabb volt, mert egészséges vagyok bízom a testemben, hogy tudja a dolgát, és az évtizedek óta szüléseket vezető bábák szakértelmében. A felesleges és drága vizsgálatok sorát elrendelő, rutinszerűen eljáró anyagias orvosokban nem bízom, akikből – tisztelet az elhivatott szakembereknek – sok van. A szülés jó üzlet, mert mi az amiért nem adna meg minden pénzt az ember, ha nem a kisbabája egészsége. Lehet nemzetközi császármetszési statisztikákat olvasni. Ha hiszünk ezeknek a számoknak, a magyar nők nagy része nem egészséges, és nem képes természetesen szülni, amit én nem hiszek. A WHO 10-15 százalék közé teszi a szükséges császármetszések számát. Ehhez képest Magyarországon 38 körül mozog ez a statisztika.

Így, utólag, amellett, hogy minden jól sült el, abban a ritka élményben lehetett része Zizinek, hogy otthon adott életet egészséges második gyermekének, ami Magyarországon ma nem része a protokollnak. Lesz majd mit mesélnie az unokáinak!

Max Eli pedig azóta azon van, hogy nevéhez méltóan kimaxolja a testsúlygyarapodás lehetőségét. A születéskori 3770 grammjához két hét alatt hozzátett 700-at, most pedig négyhetesen 5 kiló körül nyom. Fogjuk még őt Szarvason léggitározni látni.

Pusztai élőhelyek fejlesztése Dévaványa térségében

Pulykahotdog grill zöldségekkel, aiolival (fokhagymás majonézzel) (Fotó: Gallicop.hu)

Ajánlatunk a hosszú hétvégére: pulykahotdog grill zöldségekkel, fokhagymás majonézzel