in ,

Szarvason kiment a divatból a sírhelyek újraváltása

A tél folyamán rendberakott, illetve a művelés alá hajtott rész az Evangélikus Ótemetőben (Fotó: Babák Zoltán)0
A tél folyamán rendberakott, illetve a művelés alá hajtott rész az Evangélikus Ótemetőben (Fotó: Babák Zoltán)

Bejárásra invitálta a sajtó képviselőit Lázár Zsolt evangélikus esperes tegnap, hogy a nyilvánosság számára is láthatóvá tegye azt, hogy milyen munkálatok zajlottak és vannak folyamatban az Ótemető evangélikus részén, ahol Tessedik Sámuel sírja is található.

Több mint három hektárnyit tettek rendbe az elmúlt téli időszakban, és hajtottak művelés alá. Ezek azok a részek, ahol nem szeretnének temetkezésekre használni, de valamilyen növényi kultúra számára alkalmassá tennék a területet.

– Maga a temető 22 hektáros, Magyarország egyik legnagyobb felekezeti temetője – mondta az esperes. – A fenntartása az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség feladata.

Ez csak a sírhelymegváltásokból, illetve a céladományokból valósulhat meg. Ezek elmaradása azt jelenti számukra, hogy nagyon nehéz a temető fenntartását elvégezni.

– Szarvason a sírhely megváltása kiment a divatból – állapította meg sajnálattal. – Itt jelenleg 928 sírhely járt le, az újtemetőben 2900 sírhely nincs jelenleg megváltva.

Évente 200-250 sírhely jár le, amiből kevesebb, mint a negyede, átlagosan 39 került megújításra. A temetőkről szóló törvény kimondja, hogy azokat a sírhelyeket, amik nem kerültek megváltásra, a temető tulajdonosa felszámolhatja. Egyházközségükön belül a türelem az álláspont, és lehetőleg nem élni ezzel az eszközzel, jelentette ki. Azzal a kéréssel fordult azokhoz, akiknek rokonuk van eltemetve, ellenőrizze a lelkészi hivatalban, hogy megvan-e váltva szeretteik sírhelye.

Ennek ellenére az elmúlt időszakban a táblák kitisztításán túl is nagyon komoly beruházásokat végzett az egyházközség. Céljuk, hogy Tessedik Sámuel halálának 200. évfordulójáig megtörténjen a temető teljes rendbetétele, valamennyi tábla kitisztítása.

Czinkóczky Mihály, az egyházkerület felügyelője csatlakozott az előtte szóló esperes kéréséhez, és hozzá tette, hogy az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség feladatának, erkölcsi kötelességének tekinti, hogy az őseinek az emlékét megőrizze. Szűkös anyagi lehetőségeikhez képest ennek szellemében igyekeznek a temető rendjét tartani, ugyanakkor mindenkinek erkölcsi kötelessége, hogy a sír körül rendet tartson, mert a természet olyan, hogy ami az övé, azt előbb-utóbb visszaveszi.

Felkérte a szarvasi lakosokat, hogy akiknek hozzátartozóik vannak a temetőben eltemetve, azok csak megemlékezés céljából jöjjenek a temetőbe. Egyértelműsítette is mire gondolt: kerüljék a kutyasétáltatást, illetve a szemét lerakását.

Kepenyes György a temető folyamatban levő karbantartásainak ismertetése előtt tisztázta: a temetők szerkezete megegyezik a települések szerkezetével. Ez is telkekből (sírhelyekből) áll, amiknek tulajdonosaik vannak. Ahogy a telkeket is, a sírhelyeket is a tulajdonosaiknak kell rendben tartani, mint ahogy a település önkormányzatának az utakat, a temető fenntartójának is kötelessége karbantartani azokat. A régi ravatalozó előtt hiányzó kerítésdarab pótolva lesz. Ezt a munkát a koronavírus megjelenése hátráltatta.

Elmondta, az 1-es parcellát 2019 őszén kitakarították, az idén tavasszal pedig elsimították. Az értékesebb fákat meghagyták, hogy füvesítés után park jellege legyen.

Hasonló a terv a 2. és 4. táblákkal is. A kisebb fák, surjánok már ott is ki vannak takarítva. Jelenleg az élő sírok feltérképezése folyik. A 25 éven túli sírok fel lesznek számolva. A táblák ki lesznek gyökértelenítve, be lesznek füvesítve, hogy azoknak is park jellege legyen.

Fotó: Babák Zoltán0

Árnyékvilág Szarvason

Hátul Dombvári Bence, elöl Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu)

Dombvári Bence jól kapta el minden idők legfurcsább szezonjának a rajtját tegnap