Menu
in , , ,

Szarvason is letették, majd felvették a honvédelmi sportközpont alapkövét

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Ahogy arról tudni lehetett, az ország első öt honvédelmi sportközpontjának egyike Szarvason valósul meg. A cél az, hogy 2026-ra minden járásban legyen egy ilyen.

A protokolláris átadót követően a helyszínen járva megállapítottuk, hogy az alapkövet a letétel után időkapszulástól fel is vették, csak egy kisebb gödör árulkodik a helyéről. Vélhetően ez a kivitelezés megkezdése után vissza fog kerülni.

Fotó: Babák Zoltán

 

A helyszín a Szentesi úti lakópark és a temető mögötti lőtér területe, ahol több mint félhektáros területen 860 négyzetméteren egy kétszintes, magastetős épület készül, amiben a földszinten egy nagy oktatóterem, raktárak, öltözők és a fegyvertároló, míg az emeleten egy előadó és a gépészet kap helyet.

Ehhez magas, vasbeton falakkal határolt kétszer öt lőállással rendelkező lőtér kapcsolódik. Ennek egyik fele 25 méteres célpontokhoz is alkalmas, illetve mind a tíz lőállás használható 50 méteres lövészethez.

A tervezett épületkomplexum a sportlövészet elérhetővé tételére jön létre, oktatások, edzések és versenyek tartására lesz alkalmas, de e mellett a honvédelmi tartalékos képzés egyes feladatainak is helyszínt biztosíthat az egész járás számára.

Az MTI oldalán a következő olvasható az eseményről:

Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: kormányzati célkitűzés, hogy valamennyi járásban legyen honvédelmi sportközpont, hogy lehetőséget adjanak a helybelieknek a sporttevékenység gyakorlására, a közösségi élet erősítésére, a közösségépítésre.

A honvédelmi sportközpont alapvető profilja a sportlövészet, de küzdősportok és technikai sportok is gyakorolhatóak, segítséget jelentve az érintett sportágak számára is az utánpótlásbázis szélesítésére.

Emellett a szellemiség ápolása is cél, a hazához való kötődés erősítése. Továbbá a Magyar Honvédség utánpótlásának biztosítását is segíthetik, a tartalékos képzésben is szerepet tudnak vállalni a honvédelmi sportközpontok – tette hozzá a kormánybiztos.

Az első ütemben épülő sportközpontok közül Balassagyarmat, Újfehértó és Baja után Szarvas a negyedik helyszín, majd Szigetvár következik. Simicskó István köszönetet mondott Babák Mihálynak, Szarvas kormánypárti polgármesterének, valamint Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselőnek, akik sokat küzdöttek azért, hogy Szarvas is benne legyen az épülő honvédelmi sportközpontok első ütemében.

A kormánybiztos azt mondta: nagyjából egy évig tart a kivitelezés, így az első öt honvédelmi sportközpont jövő nyár végére, ősz elejére készülhet el.

Úgy fogalmazott: ütemesen haladnak, a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. folyamatosan dolgozik a további közbeszerzéseken. A tervek szerint 2022-re minden megyében lehet honvédelmi sportközpont; 2026-ra valósulhat meg, hogy minden járásban legyen honvédelmi sportközpont. Országos hálózatot szeretnének kiépíteni – közölte Simicskó István.

Budapest, 2020. július 15., szerda (MTI) – Honvédelem-sport – bkdi \ gkp \ gry \ kvs

Exit mobile version