– Jól érezzük magunkat, fürdünk, ugrálunk, kerékpározunk, pihenünk, nyaralunk – jelentette ki mosolyogva Cziglédszky Marianna, amikor a Valami “Le a cipővel” elnevezésű táborában találkoztunk még július végén.
Nyilvánosan nem hirdették meg a tábort, olyanokat hívtak meg, akik nélkül a Valami nem tartana ott, ahol tart. Eredetileg tizenöt főben limitálták a létszámot, huszonhárom lett belőle. “Nem tudunk nemet mondani, ezért lettünk ennyien”, tárta szét a karját, és látszott, hogy nem sajnálja a másfélszeres létszámot.
Huszonkilenc vagy harminc foglalkozást terveztek. A hét közepén, amikor a Valami táborában jártunk, a harmadik-negyedik nagyobb és néhány apróbb projektnél tartottak.
– Nem akarjuk azt, hogy a gyerekeknek kényszere legyen. Próbáltunk minden napra egy fő foglalkozást, és több kisebb szöszmötölőst kitalálni – szolgált magyarázattal a tervtől való erős lemaradás okára.
Az első nap ládát készítettek Lázár Misivel a tündérkerthez, ami a későbbi beszélgetések után úgy tűnt, a fő vezérfonalát adja a tábornak. A tündérkertet megpróbálták berendezni, illetve benépesíteni, de valahogy mindig csúsztak. Csábította a gyerekeket a víz, így gyorsan eltelik a nap, mutatott a homokos fövenystrand felé Marianna. Megnézték a “Le a cipővel” című filmet, de a tündérkerten túl agyagoztak, vasalós gyöngyöztek, tárolókat készítettek, horgoltak, textileztek, kerékpár- és kenutúrát tettek, kimentek a helyi piacra.
Sinka Dóra a tündérkert világába vezetett be. Nem volt szokatlan neki a férfiak értetlenkedése a mesebeli világ felé, mert mint mondta, a fiúkat sem köti annyira le, őket a kalóz- vagy a lovagvárral lehet inkább megfogni.
– Itt most a gyerekeknek a kertészkedés szeretetét próbáljuk a mindennapjaikba becsempészni, egy kicsit a növényápolást a tündérkert mesevilágán keresztül – árulta el a valódi célt Dóri. – Az, hogy ki milyen tündérkertet épít, mik azok az elemek, amiket beleépít a saját kis kertjébe, tündéreket, szitakötőt, élőlényeket, illetve azoknak a lakóhelyét, növényeket, mindig az egyén fantáziavilágára van bízva.
Az egyik asztalnál Horváth Mariannék házikót készítettek hozzá természetes alapanyagokból, csigaházból, kavicsból, tobozból, platánkéregből, hulladék faanyagokból, papírokból, parafadugókból, kartonokból, vagy papír törlőkendő gurigájából világítótornyot.
Készítettek egy óriás társasjátékot is, amin a gyerekek gyümölcsöket tartalmazó bevásárlólistával a nyakukban dobókockával játszottak. Minden dobás után egy gyümölcsre lépnek rá, ilyenkor azt kipipálják. Akinek hamarabb összegyűlt a bevásárlólistája, az nyert.
Tanúsíthatjuk, hogy az a nem mindig egyszerűen megvalósítható célkitűzés, amit ott jártunk elején Marianna megfogalmazott, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, sikerült. Míg beszélgettünk, mosolygó vizes gyerekek jöttek, száraz gyerekek mentek vissza csobbanni a fövenystrandra. Közben valamit alakítottak a saját tündérkertjükön, vagy csak betömtek egy zsíroskenyeret hagymával, hogy legyen energia a többiekkel tartani a tempót.
