in , ,

A papírforma a Hunyadi otthonában

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

A kvalifikációs alapszakasz 9. fordulójában a szomszédos település, Békésszentandrás vendégei voltunk. Az első körben, hazai pályán igencsak megszenvedve szereztük meg a győzelmet ellenük, a mostani találkozótól nyugalmasabban megszerzett három pontra számíthattunk, bár a sok hiányzónk nem minden tekintetben adott okot az optimizmusra.

27. perc: Viczián ívelt be jobbról a hosszú oldalra, a labdát elfejelő Kirit a keresztező Yetik letarolta a büntető területen belül, ekkor még Hajdú játékvezető sípja néma maradt, a lepattanót Varga tolta meg, őt viszont Szűcs akadályozta nem éppen szabályosan, ekkor viszont már szólt a síp, tizenegyes. A büntetőt Bány lőtte, a jobbra mozduló Búzás mellett az ellenkező oldalra helyezve. 0-1.

32. perc: Simon passzolt Vargához, aki az átvételt követően a tizenhatos sarkáról a kapu bal oldalába nyesett. 0-2.
42. perc: Egy lepattanó labdát Furár gyűjtött be, majd 14 méterről a a bal alsó sarokba lőtt. 0-3.

71. perc: Varga végezhetett el szögletet, labdája átszállt a védők felett, az érkező Viczián pedig közelről a kapu bal oldalába bólintott. 0-4.

90. perc: Romhányi adott középre a kilépő Virághoz, akit a keresztező Törköly buktatott, mivel ez a megmozdulás a büntetőterületen belül történt, járt érte a tizenegyes, melyet Boér a kapu közepébe lőve váltott góllá. 1-4.

Nem túl kedvező előjelekkel léptünk pályára a szomszédvár otthonában, mivel majd fél csapatra való játékosunk került pályán kívülre, ilyen-olyan okokból kifolyólag. Akik gyepre léptek, viszont próbáltak nyomást gyakorolni a hazaiakra, bár sok technikai hiba hátráltatott bennünket, de mivel a szentandrásiak sem voltak meggyőzőek, ez hellyel-közzel sikerült is. A félidő közepén egy olyan tizenegyessel jutottunk vezetéshez, amelyet közvetlenül két szabálytalanság is megelőzött, a játékvezető a másodikat látta súlyosabb vétségnek, így azt fújta le, de talán már az első után is szólhatott volna a síp. Ez lélekben megtörte a Hunyadit, mert még két gólt szerezve, megnyugtató előnnyel térhettünk pihenőre. A folytatás sem hozott magasabb színvonalat, eleinte maradt a fölényünk, de a biztos vezetés tudatában már nem erőltettük meg magunkat túlságosan, így valamelyest kiegyenlítődött a játék. A végjátékban még sikerült egy pontrúgás után növelni a előnyünket, de az utolsó percben a hazaiak is betaláltak, kozmetikázva ezzel az eredményen. Összességében egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen sikerült meggyőző különbséggel begyűjtenünk a három pontot, egy sportszerű ellenféllel szemben. Legközelebb jövő szombaton a Csanádapácát látjuk vendégül.

Békésszentandrási HMSE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-4 (0-3)
Békésszentandrás, Sportpálya – 350 néző. Játékvezető: Hajdú Dávid (Baranya T., Uferbach M.)

Békésszentandrás: Buzás B. – Szabó F. (Boér Zs.), Szabó M., Romhányi R., Yetik D. (Tasi K.), Fabó B. (Olasz I.), Dernovics T., Balogh M., Virág I., Szűcs D. (Kovács N.), Kiss L.
Játékosedző: Boér Zsolt

Szarvas: Rohony M. – Kiri M., Bány B. I. (Molnár E.), Szikora M., Styecz M. (Deli L.), Bakró G. (Törköly T.), Furár R. (Lénárt F.), Simon R. (Bány B. II.),  Varga I., Viczián F., Klimaj Z.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Boér Zs. 90′ (büntetőből) illetve Bány B. 27′ (büntetőből), Varga I. 32′, Furár R. 42′, Viczián F. 71′

Edzői nyilatkozatok:

Boér Zsolt: – A két csapat lehetőségeit semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani, ehhez képest tisztességesen helytálltunk a listavezető ellen. A második félidőre építhetünk a jövőben, ha ezt mások is engedni fogják.

ifj. Somogyi János: – Az első félidőben lendületesen és jól játszottunk, a másodikban inkább annak örülhettünk, hogy a sok ifista lehetőséget kapott, akik jól léptek be a mérkőzésbe.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Fotók: Babák Zoltán

0

Állati jó állatos nap a Gyakorlóban

0

Sikeresen versenyeztek karetésaink Miskolcon