Kis Istvánt a Szarvasi Városi Fúvószenekar zenészeként ismerhettük meg, ma már nem játszik, de a zenekar “örökös” tagjaként” tartják számon. A 60-as évektől klarinéton, majd a 80-as évek közepétől szaxofonon erősítette a fúvósokat, majd visszahívták dobosnak, mert ott üresedés volt. Megromlott egészségi állapota miatt már három éve nem a zenének, hanem a versírásnak hódol. Akik rendszeres látogatói a Szarvasi Városi Fúvószenekar óévbúcsúztató koncertjeinek, hallhatták már verseit.
Hiába ismerjük a zenekarból, nem tudtunk arról, hogy ilyen komolyan foglalkozik verseléssel, prózával. Egy kedves ismerőse és tisztelője hívta fel figyelmünket sokoldalúságára. Ezúttal Kis Istvánnal nem a zenéről, hanem az írásról beszélgettünk.
– Hogy mióta írok? Már gyerekkoromban foglalkoztatott a versírás, nagyon szerettem volna olyan ritmusos, jól rímelő verseket írni, mint amiket a “Nagyok”-tól olvastam, hallottam. Miután 19 éves koromban is csak olyan sikerült, amire egy költő barátom azt mondta: “Ne haragudj, Pista, de ez nem vers”, felhagytam a kísérletezéssel.
Mikorra felejtetted el ezt a kritikát?
– 2010-ben a lányomék a lakodalmi meghívót úgy tervezték, hogy legyen vers benne. Megpróbálkoztam, és az egész meghívót rímekbe szedtem. A fiatalabb lányom megmutatta egy ismerősnek, aki maga is írogatott abban az időben. Az elolvasása után addig rágta a fülem, míg meg nem írtam az első “förmedvényemet”. Majd több éven át adott tanácsokat. 🙂 Keményen kritizálta, de ma már azt mondom, jól tette. Ő a Poet oldalain: White Rabbit (Fehér Nyúl) néven ír, szintén Csabacsűdön él.
Milyen témákról írsz előszeretettel?
– Bármiről írok, ha valami megindítja képzeletem, vagy idegesít, esetleg nagyon örülök neki. Kezdetben témám volt a szegénység, hajléktalanság kérdése. De az emberi érzelmek: szerelem, a gyász, a betegség vagy a családi békesség/békétlenség éppúgy meghat és megihlet, mint a természet, az évszakok, vagy a gyerekek. Hitben élő ember vagyok, hétköznapi dolgokról sem írok “közönséges” formában, az egész költészetemet átlengi az Isten iránti tisztelet és szeretet.
Melyik a kedvenced, a vers vagy a próza?
– A vers a kedvencem, elsősorban a kötött forma. Ezt olykor felülírja a próza, ha épp olyan témára akadok. Viszont jóval több a versem, mint a prózám.
Milyen műfajban írod a verseidet?
– Nem szoktam arra gondolni, hogy amit írok, az igazából melyik műfajba sorolható, hacsak nem eleve egy adott formát akarok megvalósítani. Írtam már himnikus jellegűt, rapszodikus hangulatút, sőt, az epigrammához közelítő rövid – 2-3-4-5 soros, – tömör, kifejező verset is. És természetesen szonettjeim is vannak, sőt, az antik, időmértékes verselést is művelem. Úgy gondolom, verseim többsége az elégia műfajához áll legközelebb. Egy biztos: óda írására eddig még nem mertem vállalkozni, eklogát sem írok.
Honnan jön a Stapi név?
– A stapi a nevem anagrammája: Pista – Stapi. Ezt még akkor találtam ki, amikor az első e-mailemet regisztráltam. Mivel ott csak csupa kisbetű engedélyezett, nicknévnek is úgy tartottam meg.
– Talán bölcsebb lenne, ha elhallgatnám, de már néhányan tudják, hát színt vallok: kisebb zenedarabok, dalok is kikerültek a kezem alól. Az érdekessége a dolognak az, hogy semmiféle zeneelméleti képzettségem nincs, úgy fogtam bele a kísérletezésbe. Egyszerűen kíváncsi voltam a “zene belső világára, életére”, a harmóniák érzelemre gyakorolt hatására. De már legalább másfél éve, hogy nem próbálkozom. Amiket megírtam és feltettem a Youtube-ra, azokat képekből összeállított videókba ágyaztam. Így talán még a hozzáértők is megbocsátják, vagy legalábbis elnézik nekem – remélem.
Összes szerzeményem lejátszásához ez a link vezet:
A vers és a zene tulajdonképpen összetartozik. Hogy jómagam mit is gondolok a versekről, a versek megírásának és a kritikák megélésének nehézségeiről, két Ars poetica jellegű versemet idézném, ha elfogadják tőlem a kedves olvasók:
Vigyázz, fiam!
Jaj, vigyázz, fiam!
A Parnasszus messze még!
Ha majd dühöng fenn az ég,
zápor áztatja fejed,
villámsújtott fád kiég,
s átkot szórnak annyian,
hogy szíved beleremeg,
jaj, vigyázz, fiam,
el ne veszítsd álmodat,
mert az meddő áldozat.
A Parnasszus messze még,
de az úton lesz elég
dalban fogant ima,
s az égett fa is hajt rügyet,
szolgálni a szent ügyet,
s termés-teremtő szózatával
felhők sötét árnyékában
ékes, fénylő glóriát von,
s átemel majd minden gáton
a Bölcsesség Ura.
2012. február 23.
–––
A vers
Játék, kocka,
képek és lélek,
keserű kávé, benne mokka,
rejtvény, titkok,
édes remények.
Élek, sarkok,
csillogó fények,
csiszolt gyémánt, ragyogó arcok…
A vers kristály!
Lüktető lényeg.
2012. július 2.
Aki többet szeretne olvasni Kis Istvántól, mert érdekli irodalmi munkássága, ezen a linken teheti meg.