in ,

Tanulás, munka és imádság: ez őrzi meg a fiatalokat jónak

„kicsit másként” Don Bosco nap a GFE Gyakorlóintézményében

Minden év január 31-én hangos zsibongás és gyermekzsivaj tölti meg a GFE Szarvasi Gyakorló Általános Iskoláját. 2019. január 31-én tartott szentmiséjén választotta Bosco Szent Jánost az intézmény védőszentjévé a Gyakorlóintézmény. Ennek megfelelően, minden év január 31 Don Bosco Napja a Gyakorlóban. Ezt a napot a vidámság, a lélek és a test nemesedésének napjaként teszi emlékezetessé a Gyakorló a tanulói számára. Az idén a járványügyi helyzetre való tekintettel „kicsit másként”, kisebb közösségekben szerveződtek a programok. De ez sem lehetett akadálya annak, hogy Don Bosco vidám filozófiája hassa át a napot.

Don Bosco nevelésének alapja a szeretet. A Szalézi Rend alapítója olyan pedagógiai iránymutatást nyújtott az életével és munkásságával, mely méltán lehet alapja egy pedagógusképzést folytató intézménynek, lehet szellemi szervezője egy nevelési-oktatási módszertani központ mindennapi pedagógiai gyakorlatának. A XIX. században szolgáló katolikus pap, nevelő, a népművelés, a nevelés, és a szociális gondoskodás ikonikus alakja, olyan hivatástudattal látta el mindennapi küldetését, amit bátran nevezhetünk a „szeretet pedagógiájának”. A játék, a jókedv, a vidámság, az örömmel teliség, az együtt megélt élmények, a munka, a vallásosság, a barátiasság, a gyermekek közöttiség, a „gyermeknyelvűség”, néhány olyan szó és fogalom, ami fémjelzi Don Bosco pedagógiáját, szellemiségét, meghatározza a Gyakorlóintézmény mindennapjait. A nevelő a neveltek között… Ahogy a Gyakorlóban, ahogy a szarvasi pedagógusképzés lényegi üzenetében.

Ft. Dr. Kiss Imre esperes atya, főiskolai tanár, online reggeli üzenetben szólt a Gyakorló polgáraihoz. Don Bosco életének néhány pillanatát, csodával telt életútját felidézve, megtapasztaltatva, saját élményeit megosztva mutatta be, mit takar a kölcsönös bizalom nevelő és nevelt között, mit jelent a valódi és önfeledt vidámság, mit jelent a valódi és megélt szabadság, az egészséges élet testben és lélekben.

Az osztályok „szeretetküldetés-foglalkozásokon” vettek részt az osztályfőnökeik vezetésével, ahol játékosan dolgozták föl Bosco Szent János életét, munkásságát, azokat a szenvedélyes élet-pillanatokat, amik különlegessé teszik és közel hozzák a gyakorlós diákokhoz ezt a valóban csodálatos atyai életutat.

A Gyakorló vidám serege, nevelői- és gyermekközössége szolgálatával és tevékenységével képviseli azt a pedagógiai örökséget, amit Bosco Szent János életével állított elénk, és megélhetővé teszi azt a gyermekközpontúságot, amit Don Bosco nevelési gyakorlata testesít meg.

A Diákönkormányzat által szervezett sport délelőtt idén sem maradhatott el, az osztályok sor- és váltóversenyen, labdarúgásban és röplabdában versengtek egymással, mégha idén egy kicsit nagyobb távolságtartással, sokkal több kézfertőtlenítővel, és maszkkal felszerelkezve… de ahogy a nap indult, úgy zárult is, az egésznapos bíztató kiáltásokat követően, közös csendes imádsággal.

Gy.I.

Alpesi pulykás-sajtos galuska baconnel

Korán lopott, gyorsan lebukott