Kutas Ferenc
2020 novemberében jelent meg egy nekrológ, amelynek első mondata így szólt: Mindenkit, aki ismerte, megdöbbentett a hír: a mindig vidám, beszédes, csupa élet Tiszavári Sándorné, Klári, a Vajda Péter Gimnázium nyugalmazott tanára, igazgatóhelyettese tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Alig négy hónap múltán megismételhető ez a mondat, „csupán” a nevet és a munkahelyet kell átírni: Tiszavári Sándor, a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola nyugalmazott adjunktusa. Igen: Sanyi követte feleségét, majdnem olyan váratlanul távozott, mint ő.
– Nem volt beteg. Ellátta magát, eljárt a boltba, ki-kiment a telekre. Elfáradt, feladta – mondta leánya, Klárika.
Tiszavári Sándor (1943-2021)
1943-ban született Csépán. Kunszentmártonban érettségizett. 1966-ban a szegedi főiskolán szerzett matematika-kémia-műszaki ismeretek és gyakorlat szakos tanári oklevelet, majd 1986-ban a szegedi egyetemen pedagógia szakos diplomát.
Kezdő tanárként, 1966-ban érkeztek Szarvasra feleségével Tiszavári Sándorné Farkas Klárával. Kapcsolatuk diákszerelemből erősödött házassággá. Sanyi az akkori 2. Számú Általános Iskola tanára lett, Klárit a Gimnázium fogadta.
Tiszavári Sándor minden ismerősének Sanyi volt: mosolygós, kedves, közvetlen egyéniség. Egyszerre kerültünk a „kettesbe”, és hamar egymásra találtunk. Ő örült, hogy az ismeretlen tantestületbe csöppenve akadt egy kolléga, aki barátként fogadta, én örültem, hogy a közös kedvtelésben, a barkácsműhely kiépítésében egy műszaki ismeretekben gazdag, segítőkész társra találtam. Első barkácsgépemet az ő segítségével tudtam csak összeállítani. Ma is működik.
Talán nem az alkalomhoz illő, de jellemző egyéniségére, kapcsolatunkra: délutánonként munkaruhába bújva kutattuk az akkori MÉH-telepet, csapágyakat, alkatrészeket kerestünk barkácsolt gépeinkhez, vasmaghoz való lemezeket gyűjtöttünk, rézdrótot tekertünk le kiselejtezett szerelvényekről, hogy aztán az ő szaktudásával hegesztőtrafó legyen belőle. Lett!
A tantestületbe könnyen beilleszkedett. Mindenkihez kedves volt, szolgálatkész. A gyerekekkel is hamar megtalálta a hangot: szigorú volt, de következetes. Szívesen vett részt a tanórán kívüli foglalkozásokon, melyeknek gyűjtőneve akkor az úttörőmunka volt. Megtalálta a hangot az idősebb kollégákkal is: az egyik legfőbb segítője lett Kalmár Laci bácsi nyaranta szervezett dömösi úttörőtáborainak. A „nomád” erdei táborokat – segítségével – a gyerekek építették fel, remek programokat szerveztek, fürödtek a Dunában, túráztak az erdőben.
Nyolc évig volt általános iskolai tanár. 1974-ben a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola tanára lett: matematikát, oktatástechnikát és annak módszertanát oktatta, a hallgatók gyakorlatait vezette , szabadidős programjaikat szervezte. Pályája felfelé ívelt adjunktus lett (1977).
– A főiskola hallgatói szerették, szívesen hallgatták előadásait, vettek részt a gyakorlatain. Mint kolléga figyelmes, segítőkész volt – emlékezett rá dr. Lipcsei Imre dékán. Közben – 1967-1983-ig .– óraadóként dolgozott a 615. Sz. Szakmunkásképzőben.
1998-ban váltott: a Székely Mihály Szakmunkásképző, Szakközépiskola és Diákotthon Vasút utcai tanműhelyének vezetője lett nyugdíjba vonulásáig. (2004)
Nyugdíjasként műhelyében, Körös-parti telkén foglalta el magát.
Feleségével két gyermeket neveltek fel. Sándor is, Klári is Szarvason érettségizett. Sándor: fluidum bányászmérnök lett olaj után kutatott a világ különböző tájain. Gyermekei: Gábor és Emma. Klára ügyvéd, gyermekei: Ferenc, és Gergely.
Gyermekei így emlékeznek édesapjukra:
Lételeme volt a gyerekek, tanítványok közt lenni. Sokat segített nekik, külön programokat, kirándulásokat szervezett a szakmunkásképző tanulóinak, mindig bizalommal fordultak hozzá a diákok. Kedvtelése volt a fotózás, barkácsolás, éveken át hajómodell-építő szakkört tartott. Rendkívüli türelem, kitartás és megbízhatóság jellemezte minden apró ügy-dolog fontos volt számára.
A családban is biztos támasz volt, habár kevésbé volt beszédes, megfontolta a szavakat, a tanácsai sokat segítettek, és előre vittek minket, akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
Gyászukban együttérzünk velük; volt kollégái, ismerősei nevében:
Kutas Ferenc
