Menu
in ,

REÁL kétHÉT

REÁLIS Kihívásokkal a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban

A Vajdában hagyományosan február közepén kerül megrendezésre a Reál-hét. A szokásos programokat az idén át kellett gondolnunk, hiszen a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat igényel.

Úgy láttuk, hogy a diákok nagyon belefáradtak már a digitális tanulás körülményeibe, a monitorok előtt eltöltött rengeteg időbe. Ezért azt terveztük, hogy kihívjuk a tanulókat a szabadba. Olyan feladatokat adtunk számukra, amik a természettudományos tárgyakhoz kapcsolódtak, de mindenképpen a szabad levegőn mozogva kell azokat megoldaniuk.

A szigorító intézkedések bevezetése előtt, természetesen minden járványügyi szabályozást betartva tartalmas két hetet tudhatunk magunk mögött.

A Reál Héten hagyományosan a „Nemrég voltam vajdás diák” sorozat keretében volt diákjainkat szoktuk vendégül látni, akik mesélnek egyetemi éveikről, felnőtt életükről, pályájukról. Idén kicsit másképp folytattuk ezt a hagyományt. Az egészségügyi felsőoktatásban tanuló volt diákjainkhoz fordultunk, hogy meséljenek nekünk arról, hogyan élték meg a koronavírus-járvány elleni védekezésben végzett munkát, mit csináltak, mi volt a feladatuk. Azt szerettük volna, hogy tanulóink elsőkézből kaphassanak beszámolókat azoktól, akik maguk is helyt álltak és tették a dolgukat. A kapott beszámolókból egy cikk jelent meg holnapunkon.

Matematika „feladat” volt a „pénzvadászat”. Sok helyen találkozunk lakóhelyeinken olyan táblákkal, amelyek Európai uniós pályázatok segítségével megvalósult beruházások adatait mutatják. A feladat mindössze annyi volt, hogy a városban járva a diákok fedezzék fel ezeket, minél többet gyűjtsenek be. Készítsenek szelfiket, melyek segítségével összegezhető a „pénzgyűjtés” eredménye.

A kémia szakos kollégák növényi indikátorok készítésére szólították fel diákjaikat. A feladathoz természetesen részletes útmutatót kaptak. Gyűjteni kellett kevés esővizet vagy hólét, aki nagyobb sétára vállalkozott, kiment a Körös partra vízmintát venni, majd kezdődhetett a vízminták kémhatásának vizsgálata a saját készítésű növényi indikátorokkal.

A biológia tantárgyhoz kapcsolódik az állatok szeretete. Akik vállalkoztak rá, kutyaiskolába mehettek kedvenceikkel. Meleg napsütésben vettek részt egy foglalkozáson, ahol szakemberek iránymutatásával végezhettek különféle feladatokat kutyáikkal.  Ráadásként még egy agility bemutatót is megtekinthettek, ahol póráz nélkül sokféle különböző feladatot végzett el kutya és gazdája.

Környezetvédelmi feladat volt a tavasz közeledtével utcán, közterületen a környezet megtisztítása.

Iskolánk diákja volt Mendöl Tibor, a hazai településföldrajz “atyja”. A földrajz tantárgyhoz kapcsolódóan városismereti feladatot is kaptak tanulóink. Arra kértük diákjainkat, hogy egy feladatlap segítségével járjanak végig egy kijelölt útvonalat. Minden helyszínen szelfit kellett készíteni, és egy, a helyszínhez kapcsolódó kérdésre kellett válaszolni. A feladatlap kitöltéséhez szükség volt informatikai ismeretekre is.

Az Arborétumban természetfotók készítése volt a feladat. A fizikusok szabadtéri kísérletek elvégzését kérték, amit akár a korcsolyapályán is elvégezhettek diákjaink. A testnevelők várták is a korcsolyázni vágyókat, de kis csoportokban futásra, vagy streetballra is lehetett jelentkezni.

Sok-sok diákot sikerült megmozgatnunk. A tanulóink tevékenységét osztályonként összegeztük. Minden „kihíváshoz” pontozás tartozott, így lehetővé vált a győztes osztály kihirdetésére is.

Most, hogy bevezetésre kerültek a szigorító intézkedések, úgy érzem, hogy az idei reál két hét alkalom volt arra, hogy test és lélek egy kicsit feltöltekezzen.

Kituljak Eszter, a reál munkaközösség vezetője

Exit mobile version