Menu
in ,

Zajlik az árkok felújítása Csabacsűdön

Fotó: Babák Zoltán

Javában folyik a csapadékvíz elvezető árkok felújítása Csabacsűdön. 2300 méter földmedrű, illetve 2350 méter betonelemekkel burkolt árok fog elkészülni az elkövetkező időszakban. A kivitelező már két hete végzi a munkákat, amik jól haladnak, állapította meg Molnár József polgármester a projekt előrehaladásáról.

A munkálatok a Szabadság, a Dózsa György, a Petőfi, a Hunyadi, a Jókai, a Tessedik, a Somogyi, a József Attila utcákat érinti részben vagy teljes hosszában.

Molnár József megragadta a lehetőséget, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra, miszerint a munkák során előfordulhat az utcákon levő fák gallyazása. Amelyik kapubejáró felbontásra kerül, még aznap járhatóvá teszik. Gyakorlatilag néhány órás kellemetlenséggel jár, amíg kiássák, az átereszt elhelyezik, majd visszatöltik a földet, mondta. Ezt követi majd a helyreállítás, aminek során támfalak kerülnek betonozásra, ezt követően pedig a tereprendezésre kerül sor.

A TOP-os projekt befejezésének végső határideje július utolsó napja, de vélhetően előteljesítésre kerül sor, vélelmezte Csabacsűd polgármestere. A beruházás összköltsége mindennel együtt bruttó 95 millió forint.

Exit mobile version