Igen, a világ sokkal több, mint amit ma tapasztalunk. Beszűkült. Hogyan is lehet “nyújtózkodni” manapság? Nem csak utazással, hanem képletesen is…mondjuk netán költemények olvasásával?!
A fenti cím sorának írója, József Attila, kinek születésnapján, április 11-én ünnepeljük ‘A magyar költészet napját’ 1964 óta.
A költészet manapság szinte csak az iskolákban “van jelen”. Hányan olvasunk ma is verseket?!- tehetjük fel a kérdést. Pedig verseket olvasni (is) jó! Miért is? Mert van mondanivalójuk, üzennek nekünk, vigaszt, örömet, szórakozást találhatunk bennük, ami jól jöhet a mindennapjainkban is.
Lehetnek jó és rossz emlékeink a versekkel kapcsolatban iskolás évekből: verstanulás, verselemzés – volt, aki értette, volt, aki nem…gyakran találkozhattunk azzal a kérdéssel is költemények elemzése kapcsán: “Mit gondolhatott a költő?”…De véleményem szerint fontosabb, mi mit gondolunk…
József Attila 116 éve, ezen a napon látta meg a napvilágot Budapesten. A legnagyobbak közé sorolt költőnk élete nem nélkülözte a nehézségeket: apa hiánya ( apja Attila 3 éves korában elhagyta a családot, máshol alapított újat), családot egyedül nevelő anya, éhezés, szegénység, fizikai munkák, nevelőszülőkhöz kerülés, keresztnevének-létének megkérdőjelezése, a “Mama” korai halála-árvaság, öngyilkossági kísérletek, egyetemi eltanácsolás, sikertelenség, zaklatott magánélet, társtalanság, költői munkájában a várt elismerések hiánya, pszichés betegség, belső magány, korai halál…
Ilyen sok negatívum mellett az ember nem mehet el könnyen. Talán minden egyes nehézséggel ő egyre feljebb emelődött a láthatatlan létben, és vált azzá a NAGY KÖLTŐvé, akiként ma tiszteljük, említjük, tanítjuk, értjük vagy nem értjük, kedveljük vagy nem kedveljük… Mindenesetre van…köztünk, verseivel, gondolataival, nehézségeivel, sorsával. Ma is tanít minket, bár ezt akkor hivatalosan nem engedték neki. Feladta ezt? Nem. Van az a jó mondásunk: Ha kidobják az ajtón, bemegy az ablakon. És ő “bement”…a halhatatlanok közé, mégis tanítóvá válva. Ki ne ismerné ezeket a sorokat, amikkel ezt bizonyítja:
“Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!”.
Igen, így kell hozzáállni, a világhoz, mindenhez. Dacolni a sorssal, akarni a jót, a helyeset, nem csüggedni, még ha ő csüggedt is olykor és küzdött magával, magában… Melyikünk nem érez néha így?! De megyünk/mennünk kell előre:
“Álljuk helyünket emberül –
Ki kűzd megél, más elmerül.”
A költészet tehát több, mint amit 1-1 tankönyv mutat. Útmutató.
És magyar költők verseit olvasni? Tisztelgés a magyar líra előtt. Nem csupán József Attila, de a többi költő előtt, akik hagytak ránk valamit: “A világ sokkal több”…Általuk, általunk is.
S.-L.I.
