A színház társasjáték, ahol energiák mozognak

Dr. Dósa Zsuzsa Frederick Stroppel Sors bolondjai című vígjátékának rendezését fejezte be az elmúlt hetekben. A négyszereplős darabot a kamarateremben mutatják majd be, ha látogathatóak lesznek a színházak.

Az élet nem állt meg a Cervinusban, hiszen a Twist Olivér próbái után kezdtétek el rendezésedben próbálni a Sors bolondjait, amit 2018-ban már felolvastatok. Akkor gondoltál arra, hogy megrendezed?

Amikor egy darabot felolvasunk, akkor mindig úgy állunk neki, hogy talán egyszer színpadra visszük, vagyis benne van a lehetősége. Érdekes, hogy egy-egy felolvasó után a színészek is és a közönség is azt kérdezi mikor fogjuk igazából eljátszani? Erre az a válaszom, hogy mint alkotóművész ezzel egyetértek, örülök, de sajnos nincs rá kapacitásunk, nincs forrásunk, de időről időre egyet-egyet elő lehet venni. A felolvasóknak a kortárs drámák megismertetése a célja, amire van igény. A cél, hogy megmutassuk a közönségnek, mennyire sokszínű művek vannak.

A Sors bolondjairól tudtam, hogy olyan a témája, ami másképpen boncolgatja az emberi kapcsolatokat, mint amiket eddig bemutattunk. Olyan szemszögből mutat be emberi sorsokat, amilyennel nem találkoztunk még Szarvason. Bulvárdarabnak mondják, de ez pejoratív megfogalmazás, hiszen Shakespeare is bulvár volt a maga korában, mert művei a közönség szórakoztatására születtek. De maga a darab témája is inspirált, másrészt a technikai része, hiszen jó másfélév története sok-sok helyszínnel a kamarateremben előadva. Harmadrészt, hogy kik azok a művészek, akikkel meg tudom valósítani elképzelésemet. Megfelelő színészekre, megfelelő párokra volt szükségem. A felolvasónál a cél a dráma megismertetése, amikor bemutatjuk, akkor olyan művészek kellenek, akik életre keltik az általam elképzelt szereplőket. A kamaradarabnál már az emberi sorsok kibontása a feladat. Olyan emberek sorsát kell életre kelteni, akik akár közöttünk is élhetnének. A színész az utolsó rezdüléséig létre tud hozni egy másik embert, egy élő sorsot. Nekünk ez most nagyon jól sikerült. Vígjáték, de komoly sorsok vannak a humor mögött, a darabnak van üzenete, de ezt majd mindenki leszűri, aki megnézi.

Igen, volt úgy, hogy elszorult a szívem attól, amit láttam, valóban emberi sorsokat mutattatok meg, olyanokat, akik akár köztünk is élhetnének.

Zsuzsa, ha rendezel nagyon mélyen elemzel, minden szereplő lelkében benne vagy, ismered minden mondatukat, hiszen a szövegkönyvet, a dramaturgiát is magad készítetted, ennek ellenére említetted, hogy néha úgy nézed a próbát, hogy belefeledkezel a játékba. De a rendező vagy, akinek konkrét elképzelései vannak… Nagyon humoros, vidám előadás született, látszik, hogy nagyon jól érzik magukat a művészek a színpadon, ami szerintem a rendező és a színészek közötti összhangról tanúskodik. Te nyilván minden szerep lelkébe belebújtál – mint mindig – a próbák folyamán. Miért tartod fontosnak az alapos elemzést?

Rendezéseimkor irányt adok, megszabom a határokat, nagyon pontosan, hogy milyen érzelmeket szeretnék látni. Nagyon sokat beszélünk róla, sok instrukciót adok. De, hogy a színész ezekből mit választ ki – hiszen mindent nem lehet –, hogy mit épít be a saját gondolkodásába, az már rajta múlik. Tény és való, hogy mindenki saját magából építkezve alkot az instrukcióm alapján. A színház társasjáték, ahol energiák mozognak. Ez, oda-vissza játék. Nagyon jó, amikor közös, igazi alkotómunka zajlik, és ez most az volt. Elsősorban a színészekkel, akiknek szellemileg, fizikailag is megterhelő a két és fél óra. Sokat vannak színpadon, van 6-8 „ajtó”, de ha kimennek, akkor sem szusszanhatnak, mert öltözniük kell, mert változik a helyszín, az idő – sok helyszín, sok ruha van és nem csak a színésznők, a fiúk is sokat öltöznek. Folyamatosan kell koncentrálniuk kint és bent.

Természetesen a háttérben alkotók is remek munkát végeztek. A fiatal jelmeztervező Hircsu Marianna remek terveket álmodott meg, és ezeket a ruhákat Zleszik Erika kiválóan elkészítette. Nagyon sokat segített Balázs Henrietta, aki a jelmeztár „Őre” és szinte fejből tudja mi az, ami van és használható. Kellék –ügyekben pedig verhetetlen. A díszletet magam terveztem, de jó ötleteket adott Salgó Balázs, aki a kivitelezést is megvalósította. A grafikát Győri Erzsébet – Zsada készítette az elképzelésem alapján. A zenét és hanganyagot Kis László, a fényeket Valach Vendel keltették életre, izgalmas megoldásokkal kiegészítve az elképzeléseimet. A megbeszéléseken nagyon nagy ötletelések zajlottak, hogy az elképzelés életre keljen – mert ez nem mindig könnyű feladat. Igazi csapatmunka volt minden tekintetben!

Amit láttam, az egy teljesen más előadás, mint amit a felolvasón átéltem, pedig az is tele volt szenvedéllyel, humorral, remek volt! A most látott játék már egy letisztult alkotás, a hangulatán érződik a szereplők lelke. Milyen volt a próbafolyamat?

Négy és fél hét próbaidővel számoltam, de decemberben az egyik színésznő, januárban az egyik színész lett beteg, így két és fél hét maradt a próbára. De nagyon felkészülten érkeztek, hosszú próbákat tartottunk, ahol mindenki toppon volt, így sikerült elkészülnünk. Időnként majd emlékpróbát tarunk, hogy frissen és szinten tartsuk az előadást, amíg találkozunk a nézőkkel. Elégedett vagyok, korrekt munka volt, még hátra van egy-két simítás is.

Nagyon tetszett, hogy a díszletet nem a színészek, hanem Salgó Balázs, jelmezben mozgatta…

Igen, ezen még picit változtatunk majd, mert sokkal gördülékenyebb lesz, és valóban teljesen beépül a történetbe.

A felolvasó szereplői közül csak Timkó János maradt a szerepénél. Boronyák Gergő lett a másik fiú. Mindkét művészt jól ismerik és szeretik Szarvason. A két lány szerepére két olyan színésznőt választottál, akik először fognak játszani a Cervinusban. Hogy választottad ki Vanya Tímeát és Szvrcsek Anitát?

Timit ismertem régen, ő nagyon jó karakter, aki hiányzott a mi palettánkról. Anitát pedig ismerem főiskolás kora óta, ő felvidéki színésznő. Nemrégiben összefutottunk, akkor már kerestem színésznőt erre a szerepre, mondhatom, hogy a sors összehozott minket. Két remek színésznővel gazdagodott a színház. Így nagyon jó csapat alakult ki, segítették egymást a próbafolyamatban, megtalálták az összhangot egymással. Hangos szó nem volt egyszer sem, pedig feszített munkatempóban dolgoztunk. Mindenkinek fontos volt az előadás. Rendezőként lassan oda kell adjam nekik a „gyermekemet”, hogy játszva „nevelgessék”, szeressék.

Ezt nagyon szépen mondtad Zsuzsa! Köszönöm szépen a beszélgetést, nagyon várom, hogy újra láthassam a színpadon, zsúfolt közönséggel az előadást. Remélem sokáig színpadon marad!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.