Napjaink vonulása…

„Wer nicht von dreitausend Jahren/Sich weiss Rechenschaft zu geben,/Bleib im Dunkeln unerfahren,/Mag von Tag zu Tage leben.” Johann Wolfgang Goethe

A filozófia régi eredetű, többezer éves múltra visszatekintő, az emberi kultúra szerves része, ugyanúgy nem lenne teljes nélküle az életünk, mint a tudomány vagy a művészetek nélkül. Bár sokan óvakodnak és talán félelemmel is viseltetnek a filozófiával szemben, akár értelmetlennek, feleslegesnek és haszontalan időtöltésnek tartva azt, mégis a mindennapok emberi része, még akkor is, ha nem az azonnali eredménnyel és a mindent felülíró haszonnal is jár. A valódi bölcsességgel csupán Isten rendelkezhet, de a bölcsességgel barátságban bármelyikünk lehet, akit vonz a gondolkodás, a beszélgetés, a beszéltetés, a gondolatok bábáskodó felszínrehozása. Persze van más út is, amire Goethe fenti sorai utalnak, nem kell feltétlen számadást vezetnünk az elmúlt háromezer év margójára, hiszen lehet ostobán, sötétben élve létezni, szemlélni a napjaink törvényszerű vonulását.

Egyetemi éveim alatt órákat ültem Raffaello Az athéni iskola című festményének reprodukcióját nézve, mint az antik filozófia allegóriáját gondolat-szemlélve. A két főalak Platón, aki a kezében a kozmológiát összefoglaló könyvét, a Timaioszt tartja és az ég felé, az ideák világa felé mutat, mellette az ellentmondó tanítvány; Arisztotelész, aki szintén egy könyvet ölel, a Nikomakhoszi etikát, kezével a földi létezőkre mutatva. Mester és tanítványa. A világ értelmezésének ellentéte, egymás mellett, egymást táplálva, jól megférve. Mitöbb, beszélgetve…

Az ember sajátos ismertetőjegye a folytonos, a mindenre, önmagára is irányuló kérdezés. Legyen ez tudományos vagy hétköznapi vizsgálat, önvizsgálódás. Tehetjük ezt a Dunán elúszó dinnyehéjat nézve, vagy egy kávéházban üldögélve, vagy az íróasztalunknál a karosszék ölelésében. Kínzó szép-valóság… A kérdéseinknek két fajtája van. Az egyik részük az életszükségleteinkből fakad, a legegyszerűbb összefüggésekre, jelenségekre vonatkoznak. Ezek mindennapiak, nem gondolkodunk el rajtuk mélyebben, nem filozófiai jellegű kérdések. Az igazi kérdések akkor filozófiaiak, ha az adottat, a fönnállót, a mindennapi élet tapasztalásait problematizálják. A problémák megfogalmazása olyan jelleggel, amelyek a mindennapi életben egyáltalán nem problémák, nem kérdések. Mi a világ? Mi a létező? Mi a törvényszerű? Mi az ember? Mi a tudat? Mi az élet és a halál? Mi az igazság? A sort folytathatnánk további kérdésekkel, problémafelvetésekkel, ontológiai, gnosszeológiai, kozmológiai, logikai, etikai, antropológiai kérdések sorolásával, azzal a diszkrét bájjal és annak tudatában, hogy a filozófia nem ad végleges válaszokat, még akkor sem, ha sokoldalú a megközelítés, mert mindig magában hordozza a problematizálás újabb és újabb lehetőségeit. A filozófia vizsgálódása a létre, mint átfogó egészre irányul. A valóságra…

Kalivoda Béla a problematizálás és a szűnni nem akaró kérdezés könyvét tárja az olvasók elé, Metafizika című könyvével. A metafizika azokat a kérdéseket taglalja, amelyek a fizikán túl vannak. A metafizika a lét egyetemes igazságait próbálja megállapítani és ezekből levezetni a létezőkre vonatkozó igazságokat. A filozófiai gondolkodásunk alapvetően metafizikai kérdésekhez kapcsolódik. Ennek mestere a filozófiatörténetben – bár nem előzmény nélküli – Arisztotelész, aki meg is határozta a metafizika fő kérdéseit, a Mi létezik? Mi az, ami valaminek a létét megadja? És a harmadik terület Isten léte. Erre már lehetett építkezni a filozófia történetében…

A szerző önvallomása szerint ugyan természettudományi érdeklődésű, de pont ez az alapja annak, hogy filozófia tárgyú könyvvel lépjen az olvasók elé. Ahogy fogalmaz, ez a könyv „személyes metafizika”. Azért szerethető ez a nem könnyű olvasmány, mert a szakmai feszessége mellett hordozza a legfontosabbat, a kíváncsi és kérdező ember képét. Látja azt a gránittömbben rejtező szobrot, ami benne lakik, mint forma, mint lehetőség, amihez kell a szobrász maga, aki segíti és megteremti annak lehetőségét, hogy minden természeti dolog fölvegyen egy bizonyos „formát”. Könyv, gondolat született…

A kötet foglalkozik és kísérletet tesz a metafizika – mint rendszer és módszer – meghatározásával, olyan szellemi kalandösvényre csábítva az olvasót, ahol találkozik a gondolkodásunk építőköveivel, paneleivel, sablonjaival, a világképek változásaival a tudományos paradigma válságával, a gondolkodás kategoriáinak problémáival, a megismerés útjaival, a világ objektivitásával, a természeti törvények és tudományos elképzelések találkozásával, a világ, az erkölcs, a tudomány és vallás kérdéseivel és sok olyan közbeiktatott kalandozó kérdéssel, ami a töprengő szerző képét mutatja rengeteg eszmetörténeti le- és elágazással, szüntelen kérdésekkel, ami a világról alkotott gondolatainkat bizsergeti és a látszólagos „összevisszaságban” megmutatja a minden, mindennel összefügg ráeszmélését.

Ugyan a szerző kifejezetten „kikerüli”, hogy meghatározza – saját értelmezésében -, hogy mi is az a metafizika, de találóan kölcsönzi Márai-t, miszerint a metafizika az a „torzító tükör”, amelyen át a világot személjük. Értelmezési „kényszer-szabadság”…

Ha azt kérdezzük Kalivoda Béla beavatott-e, akkor amennyiben ezt kiváltságot jelent, semmiképpen, azonban ha ez valódi életfelelősséget, akkor igen… Hamvas után szabadon.

/Kalivoda Béla (2019) Metafizika, avagy gondolatok a világról, Digitális Kalamáris Kiadó, Szarvas ISBN 978-615-00-6138-2/

Bíró Gyula

szerk. megjegyzés: az itt szereplő cikk másodközlés. Első megjelenés a Szarvasi Krónika 2021-ben megjelenő kötetében.