Menu
in ,

A Magyar Kupa országos főtábláján a Szarvasi FC 1905

A Magyar Kupa országos főtábláján a Szarvasi FC 1905

A Magyar Kupa országos főtábláján a Szarvasi FC 1905 (Fotó: Babák Zoltán)

Gyula–Szarvas döntőt rendeznek idén a labdarúgó Békés Megyei Kupában. A két gárda ezzel már az augusztus 7-i programját is biztosította, hiszen ott lehet a Magyar Kupa országos főtábláján. A sorozat szombati elődöntőjében a gyulai a Jamina vendégeként büntetőrúgásokkal harcolták ki a fináléba jutást, melyet június 18-án Békéscsabán rendeznek. A másik ágon a szarvasi együttesnek kevesebb gondja akadt az Orosházával szemben.

Az Erzsébet ligeti sporttelepen kezdetben a vendégek irányították a mérkőzés menetét, egy-egy komoly gólhelyzet maradt ki mindkét oldalon. A félidő közepén tizenegyes váltásra került sor, ebben a hazaiak előnyt szereztek, míg a vendégek lehetőségét a kapufa mentette. A félidő hátralévő része a hazai csatársor és az orosházi védelem között zajlott, váltakozó sikerrel. Fordulás után a hazai csapat felgyorsította a játékot és végül gondmentesen nyerte a mérkőzést. Az utolsó negyedórában pedig a látogatók mintha bele is törődtek volna a sorsukba.

Szarvasi FC–Orosházi MTK-ULE 5–1 (3–1)

Békés Megyei Kupa labdarúgó-mérkőzés. Szarvas, 300 néző. Vezette: Benyovszki Zoltán.

Szarvas: Kasik – Zima, Polonszki, Bakró, Furár, Bány I. (Lénárt), Kiri M. (Varga I.), Styecz, Bozsó (Molnár E.), Szikora (Moleri), Sindel (Borbély). Edző: Somogyi János.

Orosháza: Marunák – Dajcs, Kasuba, Harangozó, Vincze (Kocsis), Szabó Á., Tóth L. (Csőke), Kovács D., Fehér, Péli, Selmeczy. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.

Gólszerző: Bány I. (21. – 11-esből), Furár (34., 45.), Szikora (57.), Styecz (77.), ill. Szabó Á. (41.).

Jó: Szikora, Bakró, Furár, ill. Kasuba, Harangozó.

Ifj. Somogyi János: – Ma nem tudtuk a szezonbeli formánkat hozni. A hosszúra nyúlt idény miatt talán ez érthető. Remélem, a pénteki kupadöntőre felfrissülünk és egy szép győzelemmel zárjuk ezt a szép szezont.

Buza Barnabás: – Megérdemelt a hazaiak győzelme.

Kepenyes György

Exit mobile version