Korbely István tavaly volt 60 éves. A Tessedik Sámuel Múzeumba tervezett életmű-kiállítása a koronavírus miatt egy évet csúszott, de ami késik, nem múlik. Tegnap végre sor került a festőművész “Szelíd napsütésben” című tárlatának megnyitójára.
A képek és a színek mellett az eseményt St. Martin tette izgalmasabbá, illetve a rekkenő meleg mozgalmasabbá: mindenfelé ventillátorok és legyezők surrogtak.
Havas Csilla, a Havas Művészeti Ügynökség és Galéria alapító tulajdonosa és alkotóművésze, egyben Korbely István személyes művészeti menedzsere nyitotta meg a kiállítást. Elárulta, István galériájuk alkotói körének oszlopos tagja, egyik legkiválóbb művésze, az ő művészi példaképe, esetenként mestere, aki “szerény, kedves, szerethető személyiségével, hatalmas és alázatos munkabírásával kivívta mindannyiuk csodálatát, őszinte szeretetét”.
Mindemellett nagy rajongói kör veszi körbe. A Havas Galéria Korbely-gyűjtői Budapestről, Miskolcról, Hejőkeresztúrról, Székesfehérvárról, Dunaújvárosból is eljöttek tiszteletüket leróni, esetleg egy új eredeti Korbelyre szert tenni.
Babák Mihály polgármester méltatásában elmondta, ott volt István első ecsetvonásainál, negyven éve kíséri figyelemmel munkásságát. Szobája falán is van néhány festmény tőle. “A mai, indulatos világban, amikor az érzelmeket inkább eltakarjuk, jó a képeire nézni, mert nyugalmat, színeket adnak, napfényt sugároznak, tükrözik a művész rendben levő lelkivilágát”, fogalmazott Szarvas első embere.
Aztán a megnyitó egy pontján, St. Martin fellépésével a festőművészet és a zeneművészet összekapcsolódott. A két művész jó barát, alkalmanként teniszpartnerek is.
St. Martin dalai között egy még közönség előtt soha el nem játszott, ki nem adott művét adta elő Korbely Istvánnak ajánlva. Mikor St. Martin a zongorához kérte Szuromi Zoltánt, hogy minden előzetes próba nélkül együtt játszanak el egy számot, a Yesterday-t, kiderült, hogy az intergalaktikus művészbarátságok a teniszpályán köttetnek.
Havas Csilla kérdésére Korbely István elmondta, ahogy körbenéz a termen, úgy gondolja, érdemes volt ezt a 40 évet végigfesteni. Van, amikor büszke magára – és ez most egy olyan pillanat lehetett –, de amikor hullámvölgybe került, nagyon nehéz volt.
A festészet számára olyan, mint az élet: az alkotás folyamatában benne lenni olyan, mint benne lenni az élet áramlásában. Sohasem elégedett magával, de ha mégis meg kellene nevezni valamit, amire büszke, akkor 1999-ig – amikor felvették a Magyar Alkotóművészek Egyesületébe – kellett visszamennie pályájának emlékei között. Önmagával való kritikusság terén még elkeserítőbb távlatot villantott: negyvenévnyi alkotómunkájának legutolsó nagyméretű festményére – amit lányáról, Flóráról festett – mondja azt, hogy rendben van.
Pedig erről Havas Csilla is úgy fogalmazott, hogy akár a Magyar Nemzeti Galériába is méltó helyen lenne. “Azzal a drapériatanulmánnyal, amit ezen az alkotáson a művész úr felvonultat, még Raffaellot is lepipálja. Elképesztő!”
A megnyitót Szurominé Bánfi Éva Kosztolányi-versekkel tette színesebbé. Az ünnepélyes eseményt pezsgős koccintás zárta, majd egy félórás szusszanás után Korbely István tárlatvezetése következett.
Ha valaki egy évben csak kétszer megy el kiállításra, az egyik feltétlenül ez legyen!
