Menu
in , ,

A Kozák Danuta – Bodonyi Dóra páros 500-on középdöntős

A Kozák Danuta – Bodonyi Dóra páros

Tokió, 2021. augusztus 2. Kozák Danuta és Bodonyi Dóra a női kajak párosok 500 méteres versenyének előfutamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 2-án. A duó győzelemmel jutott be a középfutamba. MTI/Kovács Tamás

A délelőtti program utolsó számában, női K-2 500 méteren az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, az ötszörös világbajnok Bodonyi Dórával az első előfutam hatos pályáján kezdték meg olimpiai szereplésüket. A egységnek – a várakozásoknak megfelelően – nem kellett különösebben megerőltetnie magát a továbbjutásért, kényelmes tempóban evezték le a távot, és így is több, mint egy hajó előnnyel nyerték a futamukat.

“Nagyon jó összhangban voltunk Danával, május közepe óta heti egyet edzünk együtt és versenyezni is tudtunk már az Eb-n. – mondta Bodonyi Dóra a futamot követően. – Próbáltunk kicsit tartalékolni, azért benne van a fejünkbe, hogy holnap kell jól menni, most még érthető módon nem hajtottuk ki magunkat.”

Bodonyi Dóra (kajakkenusport.hu)

Őket is felülmúlta viszont, a Csipes Tamara, Medveczky Erika-páros, akik egy fehérorosz és egy német hajóval is egy futamba kerültek. A rutinos Honvéd-duó a fehéroroszokkal csatázott a futamgyőzelemért, féltávnál még a rivális vezetett, ám Csipesék ekkor indítottak, és végül a nap legjobb idejével, 1:42.776-al csaptak a célba.

Forrás: kajakkenusport.hu

Holnap ottani idő szerint 10:23-kor, magyar idő szerint hajnali 3:23-kor ülnek hajóba a mindkét tovább jutott női magyar egység tagjai. A futam ötödik helyezettjétől mennek a magyar idő szerint hajnali 5:39-kor kezdődő “B”, a első négy pedig az 5:46-kor aranyért startoló “A” döntőbe.

Exit mobile version