Menu
in ,

Az ötödik angyal öröme… – tanévnyitó ünnepi alkalom a Gyakorlóban

Fotó: Jelen Szilvia

Fotó: Jelen Szilvia

„Egy ősi legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, négy angyal jött oda hozzá. Az első azt kérdezte:
-Hogy csinálod ezt?

A második azt kérdezte:
-Miért csinálod ezt?

A harmadik azt kérdezte:
-Segíthetek?

A negyedik pedig:
-Mennyit ér ez?

Az első angyal a tudós.  A második a filozófus, a harmadik az altruista – a másokon segítő, a negyedik pedig az ingatlan ügynök. Egy ötödik angyal, aki egy picikét késve érkezett, teljes elragadtatásban tapsolt… ő volt a ….

*

Egy gyermek ellenőrző könyvéből:

„Samu segítőkész hallgatásával vesz nagyon szépen részt a csoportos éneklésben.”

Na, mi nem ilyen iskolát csinálunk! – mondta Bíró Gyula intézményvezető, a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola tanévnyitó ünnepi alkalmán.

A Gyakorlóintézményben a megszokott, hangulatos, vidám tanévnyitó ünnepélyen köszöntött be az új „év”. Dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár nevében, Dr. Katona Krisztina dékán, főiskolai tanár köszöntötte az egybegyűlteket, az intézmény vendégeit, polgárait. Ünnepi gondolataiban erősítette az iskolakezdés varázsát, ahol gyermekek sokasága formálódik és kap érzelmi és szellemi töltetet. A dékáni köszöntőt vidám-huncut pillanatok követték, mert a Gyakorlóban ez alap… „alap, hogy normál”. Indult a kézfogás, indult a nagyobbak és kisebbek egymás szemébe nézése, az egymást köszöntő morzsókák és nagyobb iskolások műsora. Vidámság és meghatottság. Az egymást köszöntő testvérpárok még jobban erősítették a Gyakorló családias meghittségét. Vajon a szülők, és a tanárok és az igazgató is ugyanúgy várta ezt a tanévkezdést? – kérdezte a műsorközlő. Százak keze lendült a magasba… Nincs is miről beszélni.

A Gyakorlóintézmény szól a hitről, a tudásról, a barátokról, a tehetségről, az élményekről. Olyan pillérek, erős tartóoszlopok, amelyek szilárddá teszik az összetartozást és a küldetést. A Szent Klára Római Katolikus Plébánia esperese, Dr. Kiss Imre főiskolai tanár megfogalmazta a tanév üzenetét: „törekedjetek a szeretetre, aki szeret, az elnyeri a bölcsességet!”

Bíró Gyula igazgató, c.egyetemi docens tanévnyitó ünnepi gondolataiban a kapcsolatok fontosságáról, a szeretet megéléséről, a vidám együttlétről, és a közös küldetésről fogalmazott meg ünnepi gondolatokat. A legszebb pillanat a megfogalmazása szerint az, amikor érezni Isten megannyiszor ránk mosolygását… és hogy honnan lehet ezt megtudni, hogy ez van? Az arcokon való mosolyokból, tükröződésből. A Gyakorlóintézményben 380 gyermek és tanuló kezdte meg a nevelési-, illetve tanévet. A Gyakorló Iskolában 256 tanulónak csengettek be szeptember 1-jén. Ezzel megkezdődött az újabb örömpillanatok megélése, a Szív és a Fej Gyakorlós együtt dobbanása. Az intézmény vezetője számot adott a nyári időszak fejlesztéseiről, fenntartói támogatásáról, illetve a saját költségvetésből, a közel 20 millió forint értékű fejlesztésről, a készületről, amivel az újabb kihívásokra való korszerű válaszokat tudja megalapozni az intézmény. Új járdák, új laptopok, új számítógépek, interaktív kijelzők, új bútorok, épületfelújítások, és minden, ami az intézményi élet előszobája. A Gyakorló – mint fogalmazott -, nemcsak betonnal építkezik, hanem a szellembe, a tehetségbe fektet be leginkább. Bemutatta, hogy a nyár folyamán költőjelöltet is köszönthet az intézmény, mert a Digitális Kalamáris Kiadó kiadásában, az intézmény támogatásával megjelent Diviki Netti Szerelemzörej című verseskötete. Megköszönte a fenntartó Egyetem mindenkori gondoskodását, odafigyelését és támogatását. Mert ahogy fogalmazott, kell az ötödik angyal, aki tud elragadtatásában tapsolni. Tud örülni a sikereknek, és tudja azt is, hogy milyen sok angyal kell a teremtő erő megvalósulásához.

Beszédében így fogalmazott: „Azon kevesek egyike mesélte, aki a Holdon sétált, hogy amikor ott volt, nagyon el kellett nyomni a művészi énjét. Visszaemlékezett, hogy amikor átnézett a Földre, úgy megragadta annak a gyönyörűsége, hogy egy darabig csak állt ott, és felsóhajtott:

-Milyen gyönyörű! – aztán elhessegette érzelmeit, és így figyelmeztette magát:

-Elég az idő fecsérléséből, induljunk köveket gyűjteni!

Két fajta nevelés van: az egyik arra tanít, hogy miből éljünk meg, a másik pedig arra, hogy hogyan éljünk.” Az intézményvezető úgy fogalmazott, hogy a Gyakorlót, annak nevelői közösségét, a „Holdra szállás” közös élménye és törvényszerű kudarcai kovácsolják bonthatatlan egységgé. A Gyakorló gépezetét mozgató valami, a nevelők, a szülők és a gyermekek közössége. Ez a csapat erősödött, a tanári kar új munkatársaival, Furárné Bazsali Zsuzsanna és Lustyikné Bodnár Krisztina szakvezető tanítókkal, kiváló volt hallgatónkkal, Furár Dominikával, immár a főállásba visszatérő Fabóné Vereb Éva matematika-informatika-fizika szakos középiskolai tanárral, és a csapat korábbi kulcsjátékosaival; Litauszkiné Erki Kati nénivel kémia, Kondacs Mária tanárnővel fizika, Ágota nénivel „infó-poszton”, Rómer Zsuzsa és Bazsó Nikolett légiós tanárokkal. Koppányiné Langó Zsuzsanna igazgatóhelyettesi mandátuma lejárt. Az intézmény vezetője köszönte, hogy társa volt és maradt minden „igazgatási és azon túli pillanatban”. Igazgatóhelyettesként Révész Éva tanárnőt bízta meg, akinek a feladata nem kevesebb, mint a korábbi igazgatóhelyetteseké. Az átigazolások és poszt cserék sora lezárult. – fogalmazott. És még Messiről és Ronaldoról nem is szólt… Mert még tárgyalnak… –mondta.

„Egyetemisták egy csoportja rettentően könyörgött a híres regényírónak, hogy tartson nekik előadást, és magyarázza el, hogy hogyan lehetnének ők is írók. A híres író így kezdte az előadását:

-Valójában hányan is akartok írók lenni? -az összes kéz a magasba lendült.

-Ebben az esetben semmi szükség az én beszédemre. Azt tanácsolom, menjetek haza és írjatok, írjatok, írjatok…

Azzal zsebre vágta a jegyzeteit és elhagyta a termet.”

Mivel is lehet zárni egy tanévnyitó beszédet? – hamár Szofi idén nem üzent az igazgatónak -: Alkossatok, alkossatok, alkossatok…, és az intézményvezető zsebre vágta a jegyzetét, majd balra-jobbra el. A tanév hivatalosan is elindult.

Hagyomány a Gyakorlóintézményben, hogy az első osztályos kis morzsókákat a Gyakorló polgáraivá fogadja az intézmény vezetője. Az 1.a és 1.b osztály tanulóit az intézmény igazgatója és helyettese köszöntötte, és ajándékozta meg.

Tíz éves hagyomány a Gyakorlóintézményben, hogy meghív egy olyan jeles volt diákját, aki példaképe lehet a mának. Idén Molnár Ábel hegymászó és „kalandor” – ahogy ő definiálja magát – egykori Gyakorlósként köszöntötte az intézmény közösségét. Oxigén-ritka környezet, embert próbáló csúcsostromok és a jól ismert „hódító-kép”, ahogy Áron a világ legmagasabb hegycsúcsain üzen a Szarvas feliratos nemzeti színű lobogóval. Huszonhárom évesen már tíz éve járja a magashegyek világát, 2013-ban már jónéhány négyezressel a háta mögött, az egyik legfiatalabb magyarként jutott fel a Mont Blanc 4810 m magas hófödte csúcsára. Jelenleg a kontinensek legmagasabb vulkánjait mássza meg a Volcanic 7 Summits kihívásban. Ezt a világon eddig huszonhárom ember teljesítette, magyarok közül pedig még senkinek sem sikerült. Jelenleg négy vulkánnál tart a hétből… és most a Gyakorlóban. Ábel felidézte az iskolás éveket, és meghatóan mondott köszönetet az intézménynek és egykori osztályfőnökének, Juró Mária szakvezető tanítónak, akik gyermek- és lélekérzékenyen gondozták a rájuk bízottakat. Lehet-e meghatóbb pillanata egy tanévnyitónak? Azt hiszem nem…

*

Tegyünk az ötödik angyal öröméről 2021/2022-ben is!

Sz.Zs.

Exit mobile version