Babák Z
Október 6. a magyar nemzet gyásznapja. Az 1848-49-es szabadságharc leverését követő megtorlás áldozataira emlékeztek ma a szarvasiak a Szent Klára római katolikus templomban.
“A tiszteletadás perceiben a büszkeség érzése átjárja a szomorúságot szívünkben”, mondta a megemlékezés kezdetén Molnárné Eteléné, a Benka Gyula Evangélikus Iskola igazgatóhelyettese.
Az ünnepi műsort a Benka iskola szolgálata biztosította. Ebben a diákok 1849 tavaszától elevenítették fel a történteket, amikor Görgey még optimista, de már fáradt 152 ezres seregét három oldalról kezdte szorítani az ellen: keletről 192 ezer orosz, nyugatról Haynau vezetésével 83 ezer osztrák, délről pedig Jellasics 44 ezer emberrel.
A világosi fegyverletételt követő megtorlást és a kivégzéseket a bitófákat ácsoló mestereknek feltett drámai kérdés-feleletekkel vezették fel a benkás szereplők, majd megemlékezésüket az aradi mártírok utolsó szavaival zárták.
Őket Babák Mihály polgármester követte: “Emlékeznünk kell a miniszterelnökre, az aradi tizenháromra, azokra a katonákra, akik a szabadságért, a függetlenségükért az életüket áldozták.” Beszédében párhuzamot vont a 172 évvel ezelőtti forradalmi cselekményekkel, miszerint ma is harcolni kell Európával a magyar nemzetállamért, az önrendelkezés jogáért.
Őt az ünnepi megemlékezés szónoka, dr. Valastyán Balázs követte. A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola történelemtanára időutazásra hívta hallgatóságát.
“Ha behunyjuk szemeinket, láthatjuk magunk előtt a márciusi ifjakat a Pilvax kávéházban 1848. március 15-én reggel, ahogy a borongós időben feltehetőleg fáradtan, de tettre készen érkeznek meg gyülekezőhelyükre. A két nappal korábban Bécsben kirobbanó forradalom hírére lánglelkű ifjúság – soraiban Petőfivel, Vasvári Pállal, Jókai Mórral – először az egyetemi hallgatókat kívánta megszólítani. Magunk elé képzelhetjük azt a pillanatot, amikor elfoglalták a forradalom résztvevői Landerer és Heckenast nyomdáját azért, hogy a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot kinyomtassák. És bár Petőfi Sándort a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalni valóban csak képzeletünkben láthatjuk, minthogy ő akkor éppen máshol volt, egészen biztos, hogy a hömpölygő tömeg ajkain kórusban hangzott el a ‘rabok tovább nem leszünk’ ritmusa”, emlékezett az akkori történésekre Valastyán Balázs.
Táncsics Mihály kiszabadításán, Katona József Bánk bán című művének félbeszakított előadásán, V. Ferdinánd és az áprilisi törvények elfogadásán át eljutott a magyarok megregulázását célul kitűző Ferenc József trónra kerülése okozta fordulópontig, aminek egyenes következménye volt a szabadságharc bukása, a megtorlás, az aradi tizenhárom, Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly gróf, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel József, valamint ugyanazon a napon gróf Batthyány Lajos, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökének Pesten történt kivégzése. Megemlékezett három, a későbbiekben Aradon kivégzett honvédről, Ormai Norbertről, Kazinczy Lajosról és Ludwig Haukról is.
Gondolatait egy kérdéssel zárta: Milyen üzenetet hordoz számunkra az aradi vértanúk emléknapja?
A kérdést nem hagyta megválaszolatlanul: Ha csak puszta adatokat nézzük, akkor a 130 kivégzett mellett több százan kerültek börtönbe, több ezer magyar honvéd pedig a császári seregbe lett besorozva, és több százan pedig az emigrálást választották. A számok mögött azonban mindig érző, lélegző emberek vannak, mindannyian egyedi sorssal, melyeket összekötött egy olyan jövőbe vetett hit, melyért képesek voltak összefogni. Félre tudták tenni meggyőződéseiket egy nagyobb cél érdekében, melyhez a végsőkig ragaszkodtak.
A megemlékezést Horváth Z. Olivér áldása, majd az aradi tizenhárom emlékművének megkoszorúzása zárta.
