„Üdv néked, Ifjúság! Üdvöz légy magyar nép,/ ki lángban és vérben születtél meg újra/ három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!/ Melyik nép írta fel mostanában nevét/ így, hogy aranyt adott kezébe Isten ujja?/ S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor harsonáját fújja?/ … bús igájának fájára írja hát, s mint annyiszor a megsárgult ezer évben/ vérrel és vassal tanítsa zsarnokát!”
Sinka István a sárréti Fekete bojtár 1956. október 26-án írta sorait a szenvedélyes napok megélt margójára. Ünnep…, amit nehéz közel vinni a gyermekekhez, fiatalokhoz, elmondani azt az érzést és érzelmet, amit a szabadság vágya szül. Elmondani egy olyan nemzedéknek, amely nem tudhatja, mi az elnyomás, mi a szabadságtól való megfosztottság érzése. Pedig el kell… Újra, és újra. Október 23-a az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepe, egy olyan érzés-szólam, amit tovább kell éleszteni, tovább kell lángként adni.
A Gál Ferenc Egyetem Gyakorlóintézménye tizenegy éve fáklyás felvonulással, és néma főhajtással emlékezik a hősökre, a magyar történelem 1956. évi októberi napjaira. A fáklyás felvonuláson, amelynek indulópontja az egyetem campusa, emlékezünk arra az egyetemi ifjúságra, arra a fiatalok szabadságvágyára, ami nekünk, általuk, nem csak vágyként megadatott. Boronyák Gergely, a Cervinus Teátrum színművésze Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versével indította útjára az emlékezés lángját a történelmi emlékút ’56-os oszlopához. Gyermekek, szüleik, nevelőik, a város polgárai csendes főhajtással emlékeztek nem csupán egy történelmi eseményre, hanem az eszme mindent felülíró, mindenkori győzelmére. Az ifjúság, legyen az bármely kor szülötte, magában hordozza a félelem nélküliséget, a szabadság mindenkor pislákoló lángját. Lélekben. A lángot…, amiben újra és újra születik az emberi szenvedély. Lélekben és tettben.
Sz. Zs.
