Menu
in ,

Ezüst a kötöttfogású kadet országos bajnokságról

Hajduch Nándor (kékben) ezüstérmes lett

Hajduch Nándor (kékben) ezüstérmes lett

Dorogon rendezték meg a kötöttfogású kadet országos bajnokságot, melyen tegnap négy birkózónk is elindulhatott, sajnos a többiek most különböző elfoglaltságaik miatt itthon maradtak.

Szpin Mihály és Szpisjak Bence eredménytelenül zártak. Rájuk egy komoly felkészülés vár a közeljövőben, hogy a versenyeken is meg tudják mutatni tudásukat.

Tóth Patrik a bronz éremért birkózhatott, de nem bírt ellenfelével és kénytelen volt beérnie a pontszerző 5. hellyel. Patrik sorsolása igazán kedvezőtlen volt, mert az ő ágán volt négy korábbi kötöttfogású válogatott is. Ennek fényében az eredménye elfogadható, arról nem is beszélve, hogy idén még csak első éves ebben a korosztályban.

Hajduch Nándor a döntőig menetelt előre, megmutatkozott ismét az, hogy az edzéseken tanult fogások előre viszik. A döntőben a kötöttfogásúak 80 kg-os súlycsoport válogatott birkózójával csaphatott össze, ahol nem bírt már ellenfelével, így második helyezett lett. Nándi most váltott súlycsoportot, emellett szabadfogású birkózó, így eredménye mindenképp szép eredmény.

“A hibákból igyekszünk tanulni, hogy a jövőben sokkal jobbak lehessünk. A munka nem áll meg, még keményebben edzünk, hogy Szarvas város jó hírnevét tovább öregbítsük”, összegezte a tegnapi nap tapasztalatait a birkózók edzője, Sükösd Attila.

A jövő héten a serdülő birkózóinkra vár feladat: nagy reményekkel készülnek a szabadfogású országos bajnokságra.

Exit mobile version