G.E.
A Cervinus Teátrum hamarosan bemutatja Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Dósa Zsuzsa rendezésében, Timkó János és Ragány Misa főszereplésével. A művészeti igazgatóval, rendezővel, dr. Dósa Zsuzsával beszélgettem a darabról.
Zsuzsa, csendesen kezdtétek meg a próbákat október 18-án. Lassan a végéhez közeledik a próbafolyamat. Miért a Furcsa pár? Miért a férfi változat?
A férfi változat íródott először (1968-ban). A női változatban valamikor játszottam, így tudom, hogy más hangulata van mindkettőnek. Számomra izgalmasabb a férfi változat, mert egy rendmániás, hipochonder férfi másképpen hat, mint ugyanez nőben, hiszen egy nőnél a „rendmánia” alap. Két férfi egy furcsa pár: az egyik laza, rendetlen, (repül a zokni, az ing, ahol éppen levette, nem főz, mert lehet rendelni), a másik pedáns, hipochonder, szeret főzni, takarítani, sőt – nos, ők próbálnak együtt élni, ami bizony nem egyszerű. Humoros a történet, de ha mögé nézünk a humornak, látjuk az érzelmi hullámvasutat, amin keresztül megy a két főszereplő és velük együtt a többiek. Valamennyi szerepben remek művészek dolgoznak. Nagyon felkészülten érkeztek a próbára – szinte teljes szövegtudással. Sok helyen dolgoznak, nehéz egyeztetni, de amikori itt próbálunk, akkor ezer százalékon jelen vannak, teljes figyelemmel, teljes koncentrációval. Sőt a szünetekben is megmarad ez a kis baráti társaság. Elmondtam, mit szeretnék látni, milyen viszonyokat gondoltam a szereplők között, ezeket beépítették, sok jó ötlet született, amiből tovább tudtunk építkezni, aztán újabb ötletek jöttek… Szóval mindenki nagyon izgalmasan építgeti saját figuráját, saját viszonyait. Igazi közös alkotómunka: oda-vissza megy az inspiráció. Mosolyogva, örömmel megyek próbára, mert jó hangulatú munka folyik. A színészek szeretik szerepeiket és nem csak a két főszereplőre koncentrálunk, mert minden szerep fontos és jelentős. A szerző a mellékszerepek hátterét nem részletezte, ezt nekünk kellett kitalálni. Mindenki tudja ki ő, honnan jött, merre tart, mit szeretne, üzenete van minden szereplőnek. Kölcsönösen tisztelik egymás jelenlétét a színpadon, például a darab elején a két főszereplő segíti a többiek színpadi létét „alájuk játszanak”, mert akkor az a fontos. A darabból áradó türelmet, megértést, szeretetet, aggódást a próbák szünetében is érezni a színészek között, ami külön öröm. Nagyon jó így dolgozni, mert szeretem a békét, ha nehézségekbe ütközöm is néha, igyekszem rugalmas lenni, így jobb dolgozni nekem is, a kollégáimnak is. Hiszek, hiszünk abban, hogy közös a munka, közös a siker is. Persze mindenkinek jár az egyéni sikere is, erre a kettősségre törekszünk. Szeretni kell a darabot, a figurát, egymást, bízni kell egymásban, ez fontos. És nagyon fontos az a fajta profizmus, amivel ezek a művészek teszik a dolgukat. Rendezőként és művészeti igazgatóként is jó ezt látni.
Mit szeretnél elmondani Oscar és Félix történetével?
A mi korunkban a válás elfogadott megoldás, ha már nem segít semmi. De azt gondolom, az ember társas lény, a magány bármennyire titkoljuk, mindenkire szomorú hatással van és ugyanolyan magányos tud lenni egy laza szabad életet közvetítő férfi, mint az a férfi, aki annyira kötődött a társához, hogy már nem lehetett elviselni. Próbálhatnánk megmenteni kapcsolatainkat őszinteséggel, odafigyeléssel. Nehéz kimondani a szavakat szemtől szembe, de először önmagunkkal kell szembenézni, merünk-e őszinték lenni önmagunkkal? Bevallani, hogy hibáztunk. Mindig a másiktól várjuk a feloldozást, de ilyen nincs, hiszen mindannyian független, szabad lények vagyunk, saját akarattal. A két főszereplő – Oscar és Félix – elindul valahonnan és szembesítik a nézőt egy problémával. Ők eljutnak valahová. A két férfi barátságának fejlődésén keresztül szembesülünk a kérdésekkel. Az író nagyon szépen megírta, hiszen nem egy sima vígjátékot láthatunk, itt két ember olyan hatással van egymásra, hogy meg is tudják változtatni egymást. Nem hajolnak meg, de tanulnak. Nem ugyanaz az Oscar és Félix van a színpadon a darab elején és a végén. De változnak a mellékszereplők is és végül mindig a józan ész dönt és mindig mindenki, mindenkit őszintén meg akar menteni. A barátság itt kezdődik, de ez mérhetetlen őszinteséget igényel, bízni a másikban, hogy az őszinteségével nem él vissza, hanem segíti, ösztönzi őt, mert az őszinteség kiszolgáltatottság. Vannak élethelyzetek, amikor meg kell tenni, merni kell megtenni, hiszen könnyek nélkül is lehet sírni. A lényeg, hogy a férfiaknál is fontos a lelki élet. Mindenki a boldogságot keresi, csak más-más úton. Amiért én szeretem ezt a darabot az az, hogy nincs kizárólagosság, vagyis, amit én mondok az jó, amit a másik az rossz. Emberi történet, jó sztori, jól megírva, humoros – az egymásnak beszólogatás, csipkelődés, a kritikák „kedvesen csomagoltak”. És számunkra, a nők számára oly titokzatos férfi-barátság szent marad, történjen bármi is.
Régóta szerettem volna színpadra vinni, és szerencsém van, mert megvannak a teátrumban azok a szereplők, akikkel el tudtam képzelni az előadást és itt nem csak a két főhősre gondolok. Nem kellett megalkudnom egyik szereplőnél sem, remekül keltik életre az elképzelésemet mindannyian.
Te tervezted a díszletet is…
Ez egy kamaradarab, nekem volt egy kép a fejemben, tudtam mit akarok látni, amit meg tudtunk valósítani. Remek és nagyon kreatív a teljes háttércsapat, legyen szó díszletelemekről, kellékről, grafikáról – jól tudunk együtt dolgozni.
Hol tart a próbafolyamat?
Jól állunk – minden külső nehézség ellenére. Ott tartunk, ahol ebben a fázisban kell.
Bemutató?
December 17 és 18. Mindenkit szeretettel várunk!
Decemberben ezen kívül is több előadásotok lesz.
28-án lesz Sors bolondjai, és 29, 30, 31-én Szilveszteri Kabaré. Ez az első év, hogy 31-én is előadást tartunk sok kiváló szereplővel. Mindenkit szeretettel várunk, aki velünk szeretné búcsúztatni az évet.
Zsuzsa, köszönöm a beszélgetést!
Galambos Edit
A fotót Babák Zoltán készítette.
