A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián versenyezett a Szarvasi Birkózó Egyesület U17-es korosztályú birkózóink egy kis csoportja tegnap.
Neumann Péter 65kg-ban indult. Egész nap szépen birkózott, és sikerült a dobogó harmadik fokára felharcolnia magát, bronzéremmel térhetett haza.
“Peti az elmúlt időszakban a tudatos és szorgalmas edzésének köszönhetően nagyot fejlődött, ennek is betudható ez a remek szereplés. Bízom benne, hogy a jövőben is ilyen hozzáállással dolgozik”, fogalmazott teljesítményéről edzője, Sükösd Attila.
Szpisjak Bence 92kg-ban állt szőnyegre, most váltott súly- és korcsoportot, de ennek ellenére is ki tudta harcolni a bronzérmet.
“Bence mindig is szorgalmas volt, de ebben a korosztályban igazán fel kell kötni a gatyát, ha valaki éremre hajt. Neki ez most sikerült, de sokat kell még tanulnia. Ez az év pont erről fog szólni az ő esetében“, nyilatkozta edzője.
december, 2024
Tóth Patrik 71kg-ban állt birkózó szőnyegre. Patriknak első versenye volt az új súlycsoportjában, ahol igazán szépen helyt állt, hiszen az összes mérkőzését megnyerve aranyérmet szerzett.
Ezzel Patrik egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megszerezze a válogatott 🇭🇺 címeres mezét.
“Annak ellenére, hogy eléggé erős súlycsoportja van, Patriktól ez elvárható volt. Nem élete formáját birkózta a versenyen, de pont annyit ki tudott hozni magából, amennyi a győzelemhez kellett. A következő válogatóra reményeim szerint még erősebben és jobb formában fog vissza térni”, osztotta meg Patrikkal kapcsolatos elvárásait mestere.
“Egyesületünk és Szarvas város méltán lehet büszke arra, hogy birkózóink sikerekkel viszik tovább hírnevünket. Gratulálunk fiúk, büszkék vagyunk Rátok! Hajrá szarvasi birkózás!”, zárta szokásosan a verseny összefoglalóját Sükösd Attila.