Newjság
Még 1932. október 7-én a Szarvasi Vívó-és Tenisz Klub az Árpád különtermében tartotta közgyűlését, melyen többek mellet a jövő évi Tersztyánszky Emlékverseny rendezése is napirendi pont. A Vívószövetséggel április 7-ben állapodnak meg. 1935-ös Sport Versenynaptár is készül, ebben a programok között szerepel már a verseny, ám 1935 február 3-án Mazzini olasz vívószövetségi elnök javasolja és vállalja Cremonában egy olasz-magyar kardvívóverseny rendezését, amelyen Tersztyánszky Ödönről is meg kívánnak emlékezni.
A magyarok erre április 7-ét javasolják, egyben a Vívószövetség kéri a szarvasiakat a későbbi rendezésre. Végül május 26-ban állapodnak meg. Február 10-re ki is alakul az olasz-magyar kardvívóprogram: március 3-án Nápolyban 3-3 fős verseny fiatalabb kardvívóknak, április 7-én 6-6 fős csapatverseny Cremonában. Ez egyben Tersztyánszky Emlékverseny is.
1929-ben Tersztyánszky Ödön halála után egy héttel megrendezték a cremonai versenyt, amelyet a magyarok a gyász és kegyelet miatt lemondtak, az olaszok pedig tudomásul vették. Most 6 évvel később szeretnének megemlékezni barátjukról, nemes ellenfelükről.
Persze a politika is belejátszik, az I. világháborús olasz ellenfélből a háború után fokozatosan barát lett. Ez minden szinten, a sportban is így alakult. Különösen érthető ez a kardvívásban a világ két vezető nemzete között.
További terv május végén a budapesti magyar-olasz kardverseny, amit a vitéz Tersztyánszky Emlékverseny követne – immár harmadszor-, majd június 2-án Szombathelyen fejeződne be. Ez 5 nap alatt 3 kardtalálkozót jelentett.
Március 31-én tartja a Vívó Szövetség évi közgyűlését, megerősítik a tisztségviselőket, az éves programot. Kiadják vitéz Krencsey Géza elhunyt elnök, kitűnő vívó felajánlott serlegét, az EB-n szereplő vívók emléklapot kapnak. Dénes Károly javasolja Posta Sándor és a Tersztyánszky család részére emléklap adományozását.
december, 2024
Április 2-án kedden a hétvégi cremonai kiküldetésért még 16 kardvívó küzd egymással.
A Nemzeti Sport április 8-i, hétfői számában számol be a cremonai versenyről. Az Accadémia Municipale zászlódíszes hatalmas dísztermében vitéz Tersztyánszky Ödön képe függ a magyar zászlók között, hatalmas felirattal: CAMERATA TERSZTYÁNSZKY PRESENRTE!
Méltó az ünneplés, de az újságcím fájó a szarvasiaknak: „páratlanul heves harcok jellemzik az első Tersztyánszky versenyt”. Ugyanez az újság írt már a két előzőről, sőt már a harmadik tervezettről is (éppen Rajczy-Rastovich-Imre, a korábbi cikkek szerzője).
Az olaszokat csak dicsérni lehet, hogy gondoltak rá.
Magáról a versenyről: 11:7-es magyar vezetésről az olaszok javítanak, majd vezetnek és a harminchat asszóig vívott verseny utolsó mérkőzésén múlik minden. Kabos heroikus szereplése hozza vissza a győzelmet. Gaudíni ellen megsérül, fejsebet kapva vérzik, el is ájul, fellocsolják és 4:4–es állásból – feltámadva – legyőzi az olasz óriást. A győzelemarány 18:18, de 144:140 tusaránnyal nyernek a magyarok.
Egyelőre mi fogjuk fel úgy, hogy az olaszok megrendezték Cremonában a saját első Tersztyánszky emlékversenyüket. Hétről hétre zajlanak a versenyek, igaz mindig más-más fegyvernemben, de a háromból legalább kettőben minden élvonalbeli vívó elindult.
Május 19-én, egy héttel Szarvas előtt a MAC rendezi szabadtéri versenyét. Azt és a Tersztyánszky emlékére a győztesnek felajánlott serleget a Honvéd és Maszlay Lajos főhadnagy nyeri.
Ebben évben ez már a harmadik Tersztyánszky emlékével fémjelzett verseny volt. Egy hónappal a Lausanne-ban rendezendő Európa-bajnokság előtt a vívók fáradtságról panaszkodnak az újságoknak.
De az olaszok is rendeznek ezen a hétvégén versenyt. Kedden Mazzini, az olasz főtitkár bejelenti, hogy Marzi reumája, Gaudini és Pinton munkája miatt nem tud Magyarországra utazni. Ennek anyagi része is van, a Szövetség megvette az olaszok vasúti jegyeit, kibérelte a szállást, a Vigadót, nem beszélve a két vidéki színhelyről.
A Szarvasi Közlöny 1935. május 19-én még a várható magyar versenyzőket is bejelenti: Kabos, Rajcsányi, Kovács, Maszlay, Raszlovich (Rajczi), Erdélyi.
Az olasz vívókat csütörtökre várták Budapestre, a Vigadóban pénteken magyar-olasz verseny, szombaton utaznak Szarvasra, hétfőn Szombathelyre, és ott fejeznék be a versenyzést. A teljes versenyprogram kész, sokan ajánlanak fel díjat, tárgyakat, étkezéshez nyersanyagot, ajándékot, megvan mindenkinek a helye, szerepe, fogadásban az állomáson, a lebonyolításban, szállás, étkezés, ünneplés, segédprogramok.
A program a Hősök Napja rendezvénybe illeszkedik. A verseny immáron harmadik színhelyen, az azóta (1964-ben) lebontott – Árpád melletti szintén lebontott Károlyi Kastély mögötti – Nyári Színkörbe lett tervezve. A rendezők nagyon ügyesen ekkorra tervezték a Hősök Ünnepe rendezvényt gazdag programmal.
Dr. Raffay Sándor püspök a Szarvasi Öregdiákok Szövetségének elnöke ekkor tartotta 50 éves érettségi találkozóját, Chován Kálmán zeneköltő emléktábláját ekkor kívánták felavatni, helybeli írók, költök, zeneszerzők készültek erre az alkalomra írt műveik eladásával. De olaszok nem lesznek itt, az biztos. Csütörtökön a Nemzeti Sport ígérte a teljes magyar élgárda, a szövetségi vezetők részvételét. Persze nem így történt. A vasárnap 9 órás selejtezőn 11 vívó indult. A fővárosból 4 versenyző jött el. Délután 4-kor kezdődött a 8 fős döntő versenye, amit vitéz dr. Uhljarik Jenő főtitkár a Rónay-Szmolár asszó közben megszakított, és megemlékezett vitéz Terstyánszky Ödönről.
A versenyzők és a nézők kivonultak a Mittrowsky-kastély előtt álló emlékműhöz, az ünnepség színhelyére. Az első koszorút a Vívó Szövetség és a Szarvasi Vívó és Tenisz Klub nevében Uhljarik százados helyezte el. De az ünnepség már előtte kezdődött, lobogtak a zászlók, az arcokon megilletődöttség tükröződött ezen a csodálatos vasárnapi délutánon. A Tanítóképző énekkarával együtt énekelték a résztvevők a Magyar Hiszekegyet.
Ezután Vető István gimnazista szavalta Reményik Sándor „Nem nyugszunk bele” versét, majd Rohoska Jenő karnagy vezetésével a Gazdasági Tanintézet tanulói az “Apotheozis” éneket adták elő. Bartos Pál lelkész tartotta az izzó, lelkesítő ünnepi beszédét. A Szarvasi Dalkar a Szabadságdalt énekelte, miközben iskolás gyermekek helyeztek el virágot az emlékmű talapzatára.
Ezt követte a koszorúzás, melynek végén a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt. A versenyzők és nézők visszamentek, a verseny folytatódott.
A MAC-os Rajcsányi megismételte 2 év előtti bravúrját, veretlenül nyert Rasztovich (BEAC) előtt, majd ismét két MAC versenyző, Szmolár és Rónai dr. követte. Meglepetésre a fővárosiak után a szarvasi Keszt Béla dr. lett az ötödik. Őt követte a békéscsabai Karácsonyi. A díszvacsora és díjkiosztás már hagyomány szerint az Árpád éttermében történt.
Mind a szarvasi újság, mind a fővárosi lapok elég szűkszavúan nyilatkoznak a csonkára sikerült versenyről. Az élet ment tovább, az élvonalbeli vívókat további hazai és külföldi szereplések várták.
A rendezők, akik hónapokig készültek, mindent kidolgoztak, megszerveztek, nem ezt várták és érdemelték, ráadásul anyagi és erkölcsi vonzata is volt. Min múlott? Ki hibázott? Senki, csak a véletlenek összjátéka? Sem a szakma, sem a nagypolitika, sem a sportpolitika nem hibáztatható, mégis részben benne van.
Nem nekünk és nem közel egy évszázaddal később kell okosnak lenni ebben. Tény, hogy politikailag az olaszokkal jó viszonyt kellett ápolni, az ő kérésüket nem vállalta senki visszamondani, tulajdonképpen ők is nemes dolgot akartak, megemlékezni Tersztyánszkyról.
Nem mondhatták ezt a megemlékező kluboknak sem, akik hagyományos versenyeikhez az emlékezést is hozzátették, díjat ajánlottak fel. Az olaszok majdnem azt tették, mint a magyarok hat évvel korábban, lemondtak egy versenyt. Sok volt a verseny, a versenyzők fáradtak voltak s mindez az Európa-bajnokság előtt egy hónappal.
Olaszországban időközben a már említett Nedó Nadi lett az elnök. 1935 decemberi nyilatkozatát közli az 1936-os évi terveikről a Nemzeti Sport: ”Olaszország… részt vesz az olimpián. Legjobb kardvívóinkkal fogunk Szarvason megjelenni, egyfelől, hogy Tersztyánszky iránti kegyeletünket lerójuk, másfelől, hogy a magyarokkal vívhassunk.”
Nem találtam nyomát erre reagáló szarvasi nyilatkozatnak. Nem valószínű, hogy a szívüket-lelküket kitevő rendezőket újra rá lehetett volna beszélni erre, és éppen az olimpia évében reszkírozni.
A Tersztyánszky cremonai versenyeken túl Budapesten folyt még verseny a háború végéig, de a vitézi cím 1945 után már nem volt nyerő, a bajnok családját 1951-ben kitelepítették Budapestről. A 60-as években Békéscsaba rendezett Tersztyánszky-versenyeket egy ideig, majd Szarvason 1972-ben a bajnok posztumusz született fia, későbbi alkotmánybíró avatta fel a gyógyszertári emléktáblát. Jelenleg a szülőváros, Csákvár rendez Tersztyánszky emlékére vívóversenyeket.
A korábbi történések bírálatánál mindig az adott kor gondolkodási, erkölcsi, politikai, technikai szintjét kell figyelembe venni, sohasem egyoldalúan, mai szemmel értékelni! Vitéz Tersztyánszky Ödönt saját fiának tekintette Szarvas társadalma, lakossága, vezetősége.
Háromszor, de egyben elsőként rendezett versenyt a kiváló olimpikon, a sokoldalú sportoló, a hős katona és hazafi emlékére, kizárólagosan csak az ő tiszteletére. A három verseny rendezésében semmi kudarc nem volt, csak siker, a helyiek nagyobb versenyre készültek és annak meg is tudtak volna felelni.
Gondoljunk szeretettel és tisztelettel a kilenc évtizeddel korábban ezt megvalósító, a rendezést vállaló őseinkre!
Szirony Pál ny. főiskolai testnevelőtanár
