Röpül az idő! Ezzel a közhellyel lehet csak érzékeltetni, mi is jut az emberek eszébe, amikor ezt hallják vagy olvassák: Papp László, a barátok, ismerősök Laci bácsija holnap tölti be 103. életévét. Szinte tegnap történt, pedig már három év telt el azóta, amikor a Vízi Színház szeparéjában ünnepeltük Laci bácsi századik születésnapját. De alighanem azoknak is elkerekedik a szemük, akik elolvassák, hogyan röpült el ez a több mint száz év, és hogyan telik el Laci bácsi egy napja.
A Kossuth téri „hatvanlakásban” élnek feleségével, Margitkával egy első emeleti lakásban. A századik születésnap egyik meglepetés-ajándéka az a színes füzet volt, amelyben a szerkesztők egybeszerkesztették a Laci bácsival készült, eddig megjelent interjúkat, amelyek gazdag életútját foglalják össze. Ebből idézünk néhány oldalt.
Laci bácsi szellemi frissessége csodálatos. Ismeretségünk internetes csatározással kezdődött. Bizony! Mert Laci bácsi nyomon követi az eseményeket, véleményt nyilvánít, ha úgy érzi, hogy kell, vitatkozik, a tanulságosnak vélt, neki tetsző írásokat továbbítja. Állandó levelező partnerei vannak.
Na és a kerékpár! Jó időben sortban és pólóban teker. Vidéki barátainknak dicsekedve mutattuk őt, mikor elsuhant mellettünk. Hitetlenkedve fogadták, hogy a századik évéhez közelít.
– A százéves ember nem így néz ki, ti eltévesztettétek az éveinek számát! – jelentették ki teljes határozottsággal.
Boldog volt a gyermekkorom!
(…) Az Erdélyből származó családom sorsát Trianon megpecsételte. Nagyszalontán éltek a szüleim, nagyszüleim és az egész rokonságunk. A románok bejövetele miatt a szűkebb család két gyerekkel Magyarországra jött. Én már itt születtem Mezőberényben 1919. május 30-án, itt jegyeztek be hivatalosan az anyakönyvbe. Egy évet ott töltöttünk, a húgom is Mezőberényben született. Bár Mezőberényben születtem, mégis nagyszalontainak érzem magam. Ennek oka gyermekkoromban kereshető.
A nagy műveltségű, latin-francia szakos tanári végzettséggel rendelkező Édesapám Nagykőrösön állomásfőnök lett, ezért az ötgyerekes családunk Nagykőrösre költözött. Nagyon boldog volt a gyermekkorom!
Minden jól történt, ahogy történt!
A Nagykőrösi Arany János Gimnáziumban kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat, Szarvason fejeztem be. Nem mondhatom, hogy nagyon szorgalmas gyerek voltam. Mégis, ma már visszagondolva úgy érzem, minden jól történt, ahogy történt!
Önképző körökre: irodalom-, gyorsírás- és tánckörre emlékszem. Az internátusban: imaóra, akik akartak, jártak. Voltak táncos összejövetelek a Körös-parton, üdülőben, meg a Városházán a tánciskolában. Táncpartnereim, szerelmeim Kovácsik Dódika meg Dankó Margitka voltak.
Nádor Jenő tanár úr történelmet tanított. Szigorú volt, feszesen kellett ülni, és ha valakinek ráütött a vállára, azonnali választ várt tőle.
Wágner Géza fizika-matematika szakos tanár, Selmeczyre magyarosította a nevét. Kedvenc tanárom volt, nagyon szeretett engem. Jól felszerelt fizikaszertárral rendelkeztünk, segítettem neki a kísérletek bemutatásánál. Ha a Petőfi és a Budai Nagy Antal utca felé járok, mindig elmondok egy fohászt: Margócsy Gyula és Wágner tanár urak, nyugodjatok békében! 1939-ben érettségiztem.
Érettségi után kedvezményes jeggyel – édesapám vasutas volt – expressz vonattal utaztunk Németországba a Nagybátyámhoz a Fekete-erdőbe, ahol egy hetet töltöttünk. A vonatból láttuk a német katonavonatokat, katonákat harckocsikkal. Apám mondta: itt a háború!
(…) 1940-ben, amikor Észak-Erdély visszakerült, mi hazamentünk Nagyszalontára. Édesapám Nagyváradon lett állomásfőnök. Nagyváradon műszaki főiskolát kezdtem el, mellette dolgoztam. Csak a háború után, Szolnokon fejeztem be a tanulmányaimat.
Az élet, a munka
Ceglédre kerültem, segédmunkás, majd gépkezelő lettem. Hónapokkal később egyszer zörgettek a kerítésen: egy ismerős volt, szólt, hogy tudna nekem munkát Szolnokon. Felvettek műszaki rajzolónak. Reggel korán mentem, késő este jöttem. Ezt a műszaki kirendeltséget később Szolnokról Kecskemétre helyezték át, vonattal jártam dolgozni. Kiskunfélegyházán laktanyát építettünk az oroszoknak. Munkásszállást is, 31 forintos napidíjat kaptunk.
(…) Cegléden megalakult a Mélyfúró Vállalat. Jelentkeztem az igazgatónál, Harák Ferencnél, aki bányász volt és hithű kommunista. Felvett. Melegvizű mélyfúrásokat végeztünk: Szentes, Cserkeszőlő, Berekfürdő, Algyő.
Enyhülés következett a politikában. Nagy megkönnyebbülés volt számomra, amikor Rákosit leváltották. Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki megszüntette az internálótáborokat.
1956-ban Cegléd városában nagy volt a lelkesedés, kivonultunk a Kossuth-szoborhoz, később csak követtük az országos eseményeket. Harák Ferenc igazgató Nyársapátra ment a bátyámékhoz, a szőlőben húzta meg magát. Őt később Mongóliába küldték, új igazgatót kaptunk, aki nem kedvelt. Kirúgtak az állásomból, és megvádoltak, hogy 56-ban ezt és ezt csináltam, még kémgyanús is lettem. Pedig semmit sem csináltam! Egy évig állás nélkül voltam, majd Soltra felvettek a gépállomásra mérnöknek.
Később Baján főmérnöknek alkalmaztak, de a mezőgazdasági munka nekem nem feküdt annyira. Szabadszálláson mezőgazdasági gépészképző szakiskola indult, jelentkeztem, és elkezdtem mechanikát tanítani.
Később dolgoztam a Tiszai Vegyikombinátban (1962-től), a Dunaújvárosi Papírgyárban (1966), az algyői olajmezőkön (1970), a Paksi Atomerőmű alapjainak lerakásánál (1970), majd a Százhalombattai Hőerőműnél (1975). Dunaújvárosban vízmű alakult, a kirendeltség vezetője lettem. Az én vezetésemmel épült fel a Regionális Vízmű. Onnan mentem nyugdíjba 1981-ben.
A nagy találkozás
– 1995-ben a húgom és a férje, Pálkó Gyurka a Szarvasi Baráti Kör tagjaként eljöttek az évi közgyűlésre. Egymás mellett ültek Dankó Margitkával, régi szerelmemmel. Elmondta, nekik, hogy egyedül él.
Gondoltam, felkeresem. Éppen Németországban volt. Hagytam egy kártyát a szomszédban: „Szerettelek volna látni!” – írtam. Margitka egy hónap múlva jött haza. Válaszolt: – Ha szeretnél látni, gyere el!
– 21 éve találkoztunk újra. Néhányszor átjöttem Margitkához, aztán összeházasodtunk. Akkor 78 éves voltam. Azóta élünk együtt szeretetben.
Igyekszem egészségesen élni. Reggelente gimnasztikázom, naponta kerékpározom. Ha jó az idő, sétálni megyünk.
Soha, semmiféle pártnak nem voltam tagja, de az újjászerveződött Vajdás Öregdiákok Egyesületének munkájába bekapcsolódtam, járunk a rendezvényeikre. Figyelemmel kísérjük a város ünnepségeit, fontosabb társadalmi eseményeit.
Szarvas város legnagyobb tisztelője, becsülője vagyok. Itt voltam diák, itt lettem felnőtt, innen indultam az ÉLETBE, és itt is szeretném befejezni.
Az interjúsorozat a Szarvasi Krónika 32. számában olvasható.
Papp László szavait lejegyezte:
Dr. Kutasné Szarka Judit