Dr. Erdész Ádám, a a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára nyugalmazott igazgatója tartott érdekes előadást a Városi Könyvtárban Békés megye újratelepítése a 18. században címmel. Az esemény Szarvas város újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából rendezett programsorozatba illeszkedett.
Az előadást Szarvas Város Barátainak Köre elnöke, Bődi János nyitotta meg. Előzményeként elmondta, hogy Demeter László expolgármesterrel szinte naponta találkozik a Szent Klára Gyógyfürdőben, így az előadás magját ott vetették el, mikor kapott tőle egy 1935-ben íródott könyvet az újratelepítésről. A nedves környezetben az ötlet ki is csírázott. Javaslata alapján a baráti kör 2022-t, a város újratelepítésének 300. évfordulóját Harruckern-emlékévnek nyilvánította.
A házigazda, Demeter László az előadás ívét felvázolva kérte dr. Erdész Ádámot előadásának megtartására.
“Miért is volt szükség az újratelepítésre?”, tette fel a kérdést a megyei levéltár nyugalmazott igazgatója, amit közel fél órában meg is válaszolt.
A történet 1566-ban, a gyulai vár török kézre kerülésével kezdődött, majd tatárdúlások, Habsburg-csapatok hoztak újabb és újabb pusztítást a környékre.
Békés megyében akkoriban hetven körüli település volt. Ezek egyharmada letörlődött a térképről, de az igazi nagy csapás az 1660-1670-es években következett be, amikor újraindultak a harcok a törökök és az osztrákok között. 1685-ben – török szempontból – elesett Szolnok. Következett Gyula, de azt akkor egy elmocsarasodott terület vette körül, így klasszikus ostrommal nehéz lett volna bevenni. Az osztrákok blokádháború mellett döntöttek, ami tíz évig tartott, miközben a törökök ki-kicsaptak. Ezalatt az idő alatt a környező falvak elpusztultak, lakók elköltöztek, vagy kitelepítették őket, a környék elnéptelenedett.
Az 1710-es évek elejére a megye népsűrűsége 2 főre csökkent négyzetkilométerenként, ami Szibéria gyéren lakott területeire jellemző, mondta Erdész Ádám. A törökök kivonulása után mintegy 30 településre visszaszivárogtak ugyan a lakosok, de a területet továbbra is dúlta minden környező náció, ami erre járt, amihez jött még egy pestisjárvány is.
Innen, szinte nulláról indult a terület, először a sárréti települések, Füzesgyarmat, Szeghalom, Békés, Doboz, Gerla újranépesedése. Az alacsony népességszám elszívó hatást fejtett ki a túlnépesedett területek, így például a Felvidék felé, ahonnan eleinte szökések formájában érkeztek a jobbágyok. Ez a spontán beszivárgás nem hozott volna olyan gyors változást, mint ami a 18. század első felében bekövetkezett.
Ehhez Bécs politikai szándéka is kellett. Az új földbirtokosi réteg irányított kialakításával, azoknak, illetve a hozzájuk betelepülőknek kedvezmények adásával tették vonzóbbá a kiürült területekre való költözést.
A mi területünket egy osztrák hadiszállító, logisztikai szakember, báró Harruckern János György kapta. Általa indulhatott meg a szervezett, szerződésen alapuló betelepítés, így Szarvasé is 1722-ben.
Akik idetelepültek, jól jártak báró Harruckern János Györggyel, mert távlatokban gondolkodott, invesztált a birtokába, emberséges volt a jobbágyokkal. Ennek köszönhetően nőtt is a népesség. 1735-re már mintegy 30 ezerre volt tehető a megye népessége, amiből az 1738 és 1740 között dúló pestisjárvány elvitt 7 ezer embert. Pótlásukra egy újabb telepítési hullámban ismét érkeztek németek és szlovákok.
Az előadást dr. Demeter László zárta.
