Menu
in ,

Körvonalazódni látszik a Szarvasi FC 1905 idei kerete

Az újak közül Stecz Bence , Somogyi Pál és Barna Viktor

Az újak közül Stecz Bence , Somogyi Pál és Barna Viktor (Fotó: Babák Zoltán)

Három éve azt tűzte ki a Szarvasi FC 1905 vezetése, hogy a csapatot az NBIII-ba navigálja. Jobb, s kevésbé jó szezonok, illetve két év CoVID után a cél még mindig ott lebeg a szemek előtt.

Somogyi János edző foglalta össze számunkra, hogy majd két héttel az átigazolási szezon kezdete után hogyan körvonalazódik a megye I-es felnőtt csapat.

Elment Kasik Viktor, Juhász György, Styecz Milán és Varga István. Meghatározó játékosok voltak, de a csapat váza megmaradt. Úgy gondolom, hogy az érkező játékosokkal kialakulóban levő csapattal előre fogunk tudni lépni.

Somogyi Pál 22 éves. Tiszafüreden volt NBIII-ban kapus. Skerl József kapusedzővel nagyon jó a kapcsolatuk. Ő hívta fel a figyelmet a fiatal játékosra.

“Az eddigiek alapján nagyon jó a benyomás róla. Igazak voltak azok az információk, amik azt állították, megyei szint felett álló kapus. A hozzáállása is kiemelkedő”, jelentette ki Somogyi János.

Styecz Bence a Békéscsabában nevelkedett. Játszott az NBII-es és az NBIII-as csapatban is. Úgy döntött, hogy a karrierjében visszalép egy szintet, és az NBIII-ba törekvő Szarvasi FC 1905-höz igazol, körvonalazta Bence döntésének hátterét edzője.

“Reméljük, hogy ezután az egy vissza után jön egy, inkább két előre, mert nagyon tehetséges. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas erősítés lesz a csapatnak. Az őszi idény végén újra leülünk, és megbeszéljük, hogyan tovább. Ha úgy néz ki, tudunk az NBIII-ba menni, akkor marad velünk, hogy együtt megyünk. Remélem, ez a forgatókönyv válik be.”

Barna Viktor Gyomaendrődről érkezett. Az előző megye I-es szezonban rúgott 20 gólt. Fiatal, gyors játékos. Komoly reményeket fűz hozzá is a Szarvasi FC 1905 edzője.

“Kerekes Sándor itt volt köztünk egy évvel ezelőtt, majd elment Szegedre az U17-be. Nagyon kellemes meglepetés, ahogy az előző heti teszteken szerepelt, ahogyan beleállt a nehezebbnél nehezebb feladatokba. Azt látom, hogy nála eljött az idő, hogy belépjen a felnőtt foci kapuján”, mondta játékosáról Soma.

Köteles Attila kapus Makóról érkezett. Vele még nem döntöttek a továbbiakról.

Csabacsűdről érkezett Urbancsok Ákos, aki kisebb sérüléssel bajlódik. Ákost a Newjságon megjelent tudósításokból ismerhetjük, fiatal, gólerős, akaratos.

Sok szarvasi ifista is a felnőttekkel készül, de vannak új bejelentkezők is, így a keret a következő két-három hétben változhat.

“Mindettől függetlenül 80-90 százalékban kész a csapat. Erős csapatunk lesz. Remélem, hogy egy bronz, egy ezüst és a legutóbbi bronz után sikerül megugranunk azt a szintet, hogy osztályt váltsunk, és jövőre az NBIII-ban folytathassuk. Ehhez azért rengeteg munka áll még előttünk.

Exit mobile version