Közös történetünk elég régen, 1978 szeptemberében kezdődött, amikor a Vajda Péter Gimnázium 9. évfolyamának, orosz tagozatán kezdtük el, vagyis inkább folytattuk tanulmányainkat. Csodálatos és emlékezetes éveket töltöttünk a híres gimnázium falai között, ahonnan 1982-ben ballagtunk el. Kapcsolatunk egymással soha nem szakadt meg, hiszen 5 évenként újból és újból összegyűltünk öreg almamáterünkben, hogy elmeséljük egymásnak magán és szakmai életünk legfontosabb eseményeit, állomásait, sorsunk alakulását.
2022. szeptember 24-én, szombaton, ismét találkoztunk, de most egy igazán kerek évfordulót ünnepelhettünk. 40 évvel ezelőtt fejeztük be gimnáziumi tanulmányainkat. Szarvasra az ország minden tájáról érkeztek osztálytársaink, volt aki Kecskemétről, Veszprémből, de olyan is volt, aki Németországból utazott el idáig csak azért, hogy újból együtt legyünk. Mindenféle szempontból megható és örömteli pillanat volt ez, hiszen most nem 5 év kimaradását, hanem 10 évet kellett bepótolnunk. Drága tanáraink közül négyen személyesen is megtiszteltek minket jelenlétükkel: Huszárik Éva néni, aki az osztályfőnökünk és orosz nyelvtanárunk volt, Kutas Jutka néni, egykori történelemtanárunk, Gyuricza Imre testnevelőtanárunk és felesége, akit egymás között csak „Marynek” hívtunk, ő az angol nyelvet tanította nekünk. Szatmári Erika nénit, magyar nyelv- és irodalomtanárunkat is nagyon vártuk, hiszen ő soha nem hagyott ki egyetlen egy találkozót sem. De most úgy alakult Erika néni programja, hogy egyszerre két helyre, Szarvasra és Gyomára is várták egykori diákjai. Az viszont fizikai képtelenség volt, hogy ugyanabban az időben mindkét városban, mindkét osztálytalálkozón megjelenjen. Ezt a problémát nagyon gyorsan megoldottuk úgy, hogy osztályunk kiscsoportos delegációja fogta magát, és elutazott hozzá Gyomára. Drága magyartanárunk alig jutott szóhoz a meghatottságtól, könnyeivel küszködve, de a tőle megszokott kíváncsisággal érdeklődött mindenki felől.
Gondtalan diákéveink újból átélt élményeivel, személyesen is megjelent tanárainkkal, és azokkal a csodálatos pedagógusainkkal együtt lett tökéletes 40 éves osztálytalálkozónk, akik sajnos ugyan már eltávoztak körünkből, de emléküket örökké megőrizzük szívünkben. Jó volt így, közösen felidézni az általuk tartott tanítási óráikat, mozdulataikat, jól ismert szófordulataikat. Ki ne felejtené el, ahogy Hantos Guszti bácsi, tiszteletreméltó matematikatanárunk, kissé rekedtes, érdes hangján magyarázza a halmaz, részhalmaz, intervallum fogalmát? Vagy azt, ahogy Molnár Zoli bácsi, nagytudású biológiatanárunk apró részletességgel beszél a kétszikű növények gondozásáról? Vagy ahogy Szloszjár Emike néni, kiváló orosz nyelvtanárnőnk mindent elkövet azért, hogy minél többet megtudjunk a világhírű orosz zeneszerzőről, Csajkovszkijról és a Hattyúk taváról. Szinte még mindig szóról-szóra fel tudtuk idézni Kunos Bandi bácsi, öreg fizikatanárunk szavait, amikor épp megkérdezi tőlünk: „Na, Lyányaim, hogy is van a függvény függvényének differenciálhányadosáról szóló szabály?! Müller fiam, mondja el!” De látjuk énektanárunkat, Janurik Miska bácsit is, ahogy a padsorok közt végighaladva, pátosszal beszél Kodály Zoltánról és zseniális zenei módszeréről, majd megáll egyik örménykúti osztálytársunk mellett, akinek csak ennyit mond: „Abonyi, maga a „tajga réme”.
Biztos vagyok benne, hogy gimnáziumi tanárainknak, akikről most is szívesen emlékeztünk meg, és akik személyesen is eljöttek osztálytalálkozónkra, akik egykor önzetlenül adták át tudásukat nekünk, akik nap mint nap mintaként álltak előttünk a katedrán, akiktől mi is megtanulhattuk, hogy mi a humánum, megértés, gondoskodás, őszinteség, odafigyelés, tolerancia, nekik köszönhetjük azt, hogy 21 fős osztályunkból 11-en a pedagógus pályát választottuk hivatásul. De abban is biztos vagyok, hogy ők szolgáltak mintául ahhoz is, hogy amíg lehet, amíg bírjuk és tudjuk, képezzük magunkat, tanuljunk, tanuljunk és tanuljunk, hiszen a megszerzett tudás valóban hatalmas kincs mindannyiunk számára. Úgy gondolom, hogy egykori tanáraink és mi magunk is büszkék lehetünk azért, mert 17-en a felsőoktatásban folytattuk tanulmányainkat, lediplomáztunk, és mind a 21-en többször is beültünk az iskolapadba, hogy képezzük magunkat, esetleg új szakmát tanuljunk. Úgy gondolom, hogy ezzel mi már túl is teljesítettük az „Egy életen át tartó tanulást”.
Az ötödik X-et túllépve büszkén meséltünk arról is, hogy legszebb, legcsodálatosabb eredménye eddigi életünknek az, hogy saját gyermekeink édesanyákká, édesapákká váltak, és minket a nagymamai és nagypapai szereppel örvendeztettek meg.
40 éves osztálytalálkozónknak sok-sok megható, emlékezetes pillanata volt. Nagyon örültünk annak, hogy kedves tanáraink nem siettek haza, hanem egy kötetlen beszélgetés kíséretében, ránk figyelve, érdeklődve, a mi társaságunkban akarták eltölteni ezt a napot.
Lehet, hogy most valamilyen „leltárral” kellene befejeznem írásomat, de inkább egy szívmelengető, közösen megfogalmazott gondolattal és egy osztálynévsorral zárom soraimat:
„Most már évente tartunk osztálytalálkozót: jövőre újból, ugyanitt vagy bárhol, csak együtt!”
Gimnáziumi osztályfőnökünk: Huszárik Istvánné, Éva néni
Osztálynévsorunk: Abonyi Éva, Ábrahám Erika, Bencsik Edit, Czabala László, Csellár Zsuzsanna, Dányi Csilla, Égető Mária, Gyekiczki Évi, Győri Etelka, Hanyecz Ildikó, Holp Éva, Kiszely Katalin, Kohut Ildikó, Kovács István, Kozák Ilona, Lázár Csilla, Müller Anikó, Putnoki Éva, Püski Katalin, Szrnka Zsuzsanna, Tímár Ilona.
Tomasovszkiné Dányi Csilla
