A kozsuchot, a hímzett mentéket a felvidéki szlovákok hozták el vidékünkre. Jellemzően ez a szlovák ajkú településekre maradt jellemző. A díszesen kivarrott kozsuchok a 18-19. század fordulóján már elterjedt viseleti darabjai voltak Szarvas és Békés megye lakosságának.
A szűcshímzésről és a hímzett ruhadarabról Pljesovszkiné Urbancsok Ildikó osztotta meg Tari Hajnalkával közös gyűjtésük, értékmentésük eredményét a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében.
A kozsuchot hét bárány bőréből varrták, férfiak hímezték. Anyáról az elsőszülött lányra szállt. Ezeket a hímzett mentéket leginkább az istentiszteletekre vették fel az akkoriak. Egy-egy női kozsuch ára elérhette egy ökör, míg a férfiak viselete akár egy tanya értékét is.
Minden településnek megvoltak a maga jellegzetes motívumai, így Szarvasnak is.
A szarvasi “kozsuch” jellegzetes magányt, zárkózottságot tükröző, gyönyörűn hímzett ruhadarab. Hófehér báránybőrre készítették, melyen a fekete tónusú hímzés hidegen emelkedett ki. A hímzéseket elsősorban az irházások szélén helyezték el. A mintát apró levélsorok adják, melyből bimbók hajladoznak ki. Legdúsabban a hátat és a szoknyairhát díszíti a hímzés. Jellegzetes és egyben legnagyobb motívuma a rózsa. Ezek az aprólékos, igen finom művű bokorvirág kompozíciók beágazzák az egész hátközepet. A hímzés két oldalát az úgynevezett „szarkaláb” tömött, keskeny csíkja szegélyezi, mint egy kontúrok közé zárva a hátközép virágzását. A hímzés színezése sötét tónusú, uralkodó színe a fekete. Megtalálható továbbá a sötétzöld, a püspöklila, sötétkék és nagyon kevés piros.
A ma fennmaradt darabjai igen értékes emlékei azoknak az időknek, amikor az evangélikus szlovákok még megtöltötték a templomokat. Ezek közül többet megmentett dr. Domán Imre, aki sokszor fizetség helyett kutyák alól kérte el a hímzett mellényeket.
